Keresztes Ildikó – Életpálya két haza között

A 2019-es Vásárhelyi Forgatagon fergeteges koncertet tartott szülővárosában Keresztes Ildikó együttesével. Viszont kevesen tudják, hogy a koncert előtt, majd utána is orvosi ápolásra szorult. Szerencsére nincs ok a pánikra, hiszen a vizsgálatok kimutatták: Ildikó egészséges, viszont több pihenésre van szüksége. 

A minap a marosvásárhelyi Bolyai utcai Tutun kávéház teraszán erről is, és főleg a karrierjéről, a családjáról és nem utolsósorban vásárhelyi emlékeiről kérdeztem az énekesnőt, aki színésznő is.

Orvosi ápolásra szorult,de egészséges

– Nyomban fel is teszem a kérdést: hogy szolgál az egészsége, tudva, hogy a vásárhelyi koncert előtt orvosi ápolásra volt szüksége?

– Köszönöm, most jól vagyok, hála a Fennvalónak, viszont kényszerszabadságra mentem. Marosvásárhelyre egy nagyon kimerítő turné után érkeztem, hiszen zenekarommal megjártuk Montenegrót, többször Erdélyt, emellett Szlovákiát és Kárpátalját is, és ugye, mindig elfelejtem, hogy elmúltam már 20 éves, bármennyire is fegyelmezett és maximalista vagyok. Erre a terhelésre még rátett egy lapáttal a nagy meleg, így már éreztem a vásárhelyi koncert előtt, hogy vesztettem az erőmből, de elhatároztam, hogy az itteni koncertem semmiképpen sem mondom le. 

A Szamaritánus mentőszolgálat orvosaitól a koncert előtt kaptam egy vitaminos infúziót, így végül le tudtam játszani a koncertet. Az összes visszajelzés pozitív volt, hiszen a rajongók semmiről nem tudtak. 

– Milyen volt a koncert, a vásárhelyi közönség?

– Nagyon jó, mint mindig: Marosvásárhelyen már pár éve nem álltam színpadra, utoljára az Autostop együttessel léptem fel a Kultúrpalotában, ahol tízperces állótapssal köszöntöttek a koncert után. 

– A soron következő koncertjeit le kellett mondania?

– Igen, sajnos másnap a homoródalmási és a rétyi koncerten csak az együttesem vett részt, ugyanis nem tudtam felkelni, és két órát újra kinn voltak nálam a mentősök. Újra infúziót kaptam, megvizsgáltak, de szerencsére semmi szervi problémám nincs, ám ha az iramot nem csökkentem, lehetnek gondok. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki segített rajtam az elmúlt időszakban. Időközben lett volna Balázs Fecóval a budapesti Zsinagógában egy nagykoncertem, egy kárpátaljai koncertem, emellett egy könyvfesztiválon is részt kellett volna vegyek, azokat kénytelen voltam lemondani.

Remélem, a soron következő koncertjeimet nem kell lemondanom. Nem beszélve arról, hogy nekem ez egy másfajta stresszhelyzet, amikor Marosvásárhelyen kell fellépjek, hiszen még 30 év után is izgulok a koncertjeim előtt, ami egy pluszteher számomra. 

Azok a csodálatos marosvásárhelyi évek!

– Térjünk vissza egy kicsit az ifjúkorára. Hogyan emlékszik vissza szülővárosára és az itt töltött időre?

– A Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákja voltam – a generációm kultikus helye volt –, az első három osztályt itt jártam. Utána két évre a kolozsvári Gheorghe Stroia Állami Balettintézetbe kerültem, majd onnan vissza Marosvásárhelyre; a 6–8. osztályba a volt 9-es iskolában jártam (jelenleg Szász Albert Sportlíceum), mivel akkor szertornáztam. Családommal a volt Kossuth Lajos utcában laktam 17 éves koromig, így a főtér, a Bolyai utca, a Somostető, a Cementlapok kedves helyek maradtak számomra, az Arta mozi is gyakran eszembe jut, ahol ifjúkorunkban szinte naponta „csöveztünk”, ott mindig lehetett valakivel találkozni. Minden a városhoz köt, ami az ifjúkoromat illeti. 

– Gyerek- és ifjúkora Marosvásárhelyhez fűzi, bár Magyarországon teljesedett ki mint művész. Már annak idején szerette a zenét?

– Igen. Emlékszem, hogy a Szabadi utcában lakó Patek Levente barátomnál voltak rendszeresen a klubdélutánok. Ott rengeteg magyar zenét hallgattunk, bár akkor már minden magyar dolog tiltott volt. 15–16 éves lázadó suhancok voltunk, minden magyar újságot, magyar könyvet, magyar lemezt féltve, külföldről dugdosva szereztünk be. Mindamellett, hogy akkoriban gyakran jártunk Autostop-, Reflex-, Novax- stb. koncertekre, még nem tudtam, hogy a zene lesz a hivatásom, hiszen csak terveztem, hogy idővel megpróbálok felvételizni a helyi Színművészeti Főiskolára. 

– De mégis, hogyan került kapcsolatba a zenével?

– Abban az időben barátok közt, házibulikban divat volt a gitár, a zenélgetések, és ott jókat énekeltünk. A baráti körömben vették észre először, hogy milyen „vastag” a hangom. – Beszélj már, mert neked olyan furcsa a hangod! – mindig ezt mondták nekem. Előbb csak csodálkoztam, de idővel nekem is feltűnt, hiszen kicsi és törékeny voltam. Annak idején csak az Abba- és a Boney M-dalok voltak ismerősek, de mi kívülről fújtuk az Edda-, East-, Omega-, V’Moto Rock-, Korál-, Piramis-, Koncz Zsuzsa-, Komár László-, Zalatnay Sarolta-számokat. Tulajdonképpen az a baráti társaság határozta meg, hogy mi legyen a hivatásom. 

Arra is szívesen emlékszem vissza, hogy a Szakszervezetek Művelődési Házában Titus Daschievici szervezésében voltak az audiţii elnevezésű, csütörtök esti rockbulik, ahová egyszer elvitt a Patek Levi barátom. Éppen Janis Joplint mutatták be. Az a zene lenyűgözött, utána három napig Joplinnal keltem és feküdtem, de akkor már eldöntöttem, hogy a zenéből fogok megélni. 

A torna is jelentős szerepet töltött be az életében

– Azt, hogy tornászott, tudomást szerezhettünk Oláh János minap megjelent A vásárhelyi tornászok című kötetéből. Kérem, meséljen egy kicsit azokról az évekről is…

– A Bolyaiban 6 éves koromban kezdtem el szertornázni, az első edzőm Bogdán Jenő volt. Miután hatodikos koromban a kolozsvári balettiskolából visszakerültem Marosvásárhelyre, a 9-es iskolában Rokaly Vilmos edzett. Idővel megszüntették a női torna szakosztályt Vásárhelyen, csak a férfiszakosztály maradt, mert eredményesebb volt. Én nem akartam abbahagyni nyolcadikos diákként, de éppen akkor került a városba Fodor Gizella tornaedző, ritmikus sportgimnasztika szakot indított, így rövid időn belül országos dobogós helyezéseim voltak. Tizenegyedikes koromig folytattam, aztán az érettségi után, 1982-ben édesanyám második házassága révén áttelepedtünk Magyarországra. 

– Egykori tornásztársai közül tartja-e valakivel a kapcsolatot?

– Hogyne, többel is! Például a Los Angelesben élő Deutsch Vera a világhálón értesült Oláh János könyvéről, így szereztem neki egy példányt. A fogorvosként tevékenykedő Deutsch 56 éves korában újra elkezdett tornázni, és öreglányversenyeken indul, ami hihetetlen! 

– A tornának is köszönhetően lett maximalista a karrierében?

– Gondolom, igen. Épp ezen viccelődtünk a vásárhelyi koncertem előtt, hogy mivé nevel a torna, és ezt mind onnan hozom: „…elsősorban egészséges, edzett, fegyelmezett karakter, harcias, magabiztos egyéniség kialakulása a sportoló részéről” – ez olvasható Oláh János könyvében. Ez vagyok én, és nem is tudom másképpen csinálni, hiszen vagy nagyon csinálom, amit teszek, vagy nem csinálom sehogy. Ezt egy dalomban is megéneklem: „Egészen, mert félig semmit sem tudok…”

Mindamellett, hogy erős karakterű, abnormálisan érzékeny is vagyok. Nemegyszer hangoztattam, hogy hozzám képest a veréb terrorista. Ez nem egy mesterséges álca, nem szabad soha senkit a külseje után megítélni. Nyilván van egy tartásom, neveltetésem, és a gyökereim is meghatározóak, amelyeket mind innen kaptam. Amúgy egy oroszlán és sárkány csillagjegyű ember soha nem elégszik meg semmivel, mindig többet akar, ez hajt előre. 

Göröngyösen induló, de idővel kiteljesedett életpálya

– Gondolom, nem volt könnyű 18 évesen házat, mi több, hazát is cserélni…

– Hát nem. Amikor kikerültem Magyarországra, sokan bántottak, hogy román vagyok. Folyton azt hallottam, hogy „menj haza!”, és „mit osztod itt az észt, oszd inkább otthon!” stb. De ennek vannak szép és kevésbé szép vetületei is, hiszen engem nem vetett vissza, sőt egyre erősebbé és büszkébbé tett. Amúgy előnyös helyzetben vagyok, mert nekem két hazám van, és mind a két hazámban szeretnek és elismernek, de persze irigy és rosszindalatú emberek mindig lesznek, ezeket nem veszem számba. Akiknek nem vagyok szimpatikus, azok úgysem fognak szeretni, már nincs bennem megfelelési kényszer. Eléggé kiterjedt a családi, baráti, szakmai köröm, rájuk fókuszálok, nem is vagyok másra rászorulva. Fontos számomra, hogy nagyon büszke vagyok arra, honnan származom. 

– Eddigi karrierje során több kiemelkedő zenésszel dolgozott…

– A marosvásárhelyi koncertem után kellemes meglepetésben volt részem, hiszen életem második legszebb bókját kaptam: Boros Zoltán, a neves romániai zeneszerző, filmrendező és televíziószerkesztő azt mondta: „Ildikó, nekünk te vagy a vásárhelyi Janis Joplin!”. Ez nagy lelki elégtétel volt, olyan, mint amikor a színházban azt mondták, hogy „tiszta Kiss Manyi vagy!”. Ezt a két bókot a lelkemben bekeretezve fogom őrizni, ott, ahol a Cserháti Zsuzsától és számos előadótól, hírességtől is van még. Azok a zenészek, akikért egykoron rajongtam, és mindent elkövettem, hogy bakelitlemezt szerezzek be tőlük, azok közül sokkal találkoztam később, együtt énekeltünk (pl. Balázs Fecó, Pataki Attila, Kóbor János stb.), és az első perctől elfogadtak, elismertek, ők akartak velem dolgozni. Erről egykoron álmodni sem mertem. Igazi nagy szerencséjük van generációm tagjainak, hogy elődeinktől még lehet tanulni, mert azoknak, akik ezután jönnek, nem biztos, hogy tudunk mi majd életműveket hagyni magunk után ebben a felhígult, elértéktelenedett világban. Ezért a generációm nagyon hálás. 

– Mint köztudott, ön nemcsak sikeres énekesnő, előadóművész, de ismert színésznő is. Énekesként többször fellépett Marosvásárhelyen, Erdélyben, színésznőként erre mikor kerül sor?

– A budapesti Turay Ida Színházban van egy csodálatos darab, amiben már a negyedik éve játszom: az Égben maradt repülő, amelyben Edith Piafot alakítom. Azon munkálkodunk, hogy egy erdélyi turnét szervezzünk, és a darabot itt is bemutassuk, de nem csak azért, mert az itteni közönség színésznőként nem ismer. Ez a szerep nagyon megérintette a lelkemet, arról nem is beszélve, hogy a zenés darab (nem az operettre értem) Erdélyben hiánycikk, az emberek ki vannak éhezve rá. 

Nyolc színészt, díszletet teherautóval elhozni nem lesz könnyű, ezért is benyújtunk a Turay Ida Színháznál egy pályázatot támogatásra, hogy a turnét megszervezhessük. 

Emellett szeretnék részt venni az itteni kulturális életben, hiszen egyre jobban kötődöm ide. A színházi tapasztalatommal és az ismeretségi köröm által szeretnék segíteni ebben, úgy érzem, hogy van egy ilyen küldetésem, ezért nyugodtan keressenek meg, rukkoljanak elő ötletekkel az érdekeltek. 

Színház, család és a Székelyföld

– A színház önnek a zenélés mellett a második szerelem?

– Igen, hiszen a színház már 25 éve van jelen az életemben. ASoproni Petőfi Színháznál töltöttem több mint 20 évet, onnan kerültem a budapesti Turay Ida Színházhoz. 

– Melyek az idei tervei?

– Rövidesen kezdődik a színházi évad, így inkább azon lesz a hangsúly. Az idén nem akartam sokat felvállalni, hiszen január 1-től egy új menedzsmenttel kezdtem el dolgozni, össze kell szokjunk, meg kell ismerjük egymást. Emellett a zenekarunk megújult, hiszen bekerült egy hegedűs is, emellett doboscsere volt, összeállt egy olyan csapat, amellyel hosszú távon akarok együttműködni, de ehhez a legfontosabb, hogy egészséges legyek. 

Nemrég készítettünk egy klipet Ahol a város őrzi a Dunát címmel, egy budapesti dalpályázatra készült. Idén még két stúdióklipem is készül. Év végére tervezünk egy nagy zárókoncertet, hiszen idén van a 20. évfordulója annak, hogy a legelső CD-m megjelent. 

– Egy-egy marosvásárhelyi hazalátogatáskor mi fér a programjába?

– A vásárhelyi koncertem előtti héten, vasárnap repültem ide, és az összes barátomnak feltűnt, hogy egy nap után nem hívtam fel őket. Édes-mostoha anyámmal elmentünk megnézni a Kiss Manyi-kiállítást, aztán a Nemzeti Táncszínház fellépésén voltam a Vásárhelyi Forgatag megnyitóján. Egyébként bármikor hazajövök, az első dolog, hogy 2-3 barátnőmet, ismerősömet felhívom, ilyenkor kellőképpen feltöltődöm. 

Minden kedves rajongómat, barátomat, ismerősömet üdvözlöm, az utcán ne szégyelljenek megszólítani, autogramot kérni, fényképet készíteni velem, hiszen ez lenyűgöző és egyben elégtétel is számomra! 

– A családjáról mondana néhány szót?

– Igen, édes-mostoha anyám és a néhai édesapám felesége is, emellett féltestvérem, Keresztes Zsombor is – aki édesapám második házasságának gyümölcse – Marosvásárhelyen él feleségével, Csillával. Nekem ők itt a családom, de emellett vannak nagyon szoros unokatestvéri szálaim Sepsiszentgyörgyön anyai részről, és Zetelakán, ahonnan édesapám származott. Sepsiszentgyörgyön ünnepeltem az idén az 55. születésnapom, a Székelyföld tényleg sokat jelent számomra.