Kerekes István Magyarország egyik legelismertebb szociofotósa

A marosvásárhelyi Kerekes István 2007 júliusában költözött ki élettársával Mosonmagyaróvárra. Itthon természetfotósként tűnt ki, új hazájában viszont szocio- és portréfotósként ért el jelentős sikert. Több díjat nyert különböző nemzetközi kiállításokon. Nemrég itthon járt, ekkor készült a rövid beszélgetés. 

– Legutóbb A mi világunk címmel kiadott albumodban említed, hogy bár a fotózást Nagyváradon kezdted, azért alapjában véve marosvásárhelyi fotóművésznek tartod magad, aki a most már Marx József nevét viselő fotóklubban teljesedett ki ebben a művészeti ágban. 

– A fotózás bölcsődéjét számomra a nagyváradi Tavirózsa fotóklub jelentette. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem testnevelési szakára jártam négy évig Kolozsváron, itt kaptam kedvet a fotózáshoz, hiszen nagyon sokat kirándultam, jártam a természetet. Minden kedden elmentem Nagyváradra, ahol sokat tanulhattam elismert fotóművészektől. Az egyetem befejezése után, 2000-ben hazakerültem, akkor cseppentem bele a marosvásárhelyi fotóklub életébe. Itteni tevékenységem alatt igen sokat fejlődtem. Elsősorban a természetfotózás terén értem el sikereket. 2005-től fotózom társadalmi témában és készítek művészi portrékat. 2007 júliusában költöztem ki Mosonmagyaróvárra, ahol jelenleg testnevelő tanárként dolgozom egy középiskolában, illetve egy technikumban. Szabadidőmben fotózom. 

– Mi késztetett a témaváltásra? 

– A legelső impulzust ebbe az irányba 2004-ben a Nők Lapja adta. Főállású fotóriportert kerestek. Pályázatot hirdettek, amelyre szociofotókkal és portrékkal lehetett benevezni. Az volt a tét, hogy aki megnyeri az első helyet, alkalmazzák a lapnál. A zsűri elnöke, Fénner Tamás elismert fotóművész volt, aki a Zetalaka mellett készült fotóriportomból kiragadott egy képet, amelyen egy tehénpásztor két gyerekével őrzi a szarvasmarhát, és ezzel a fotóval megnyertem a versenyt. Ekkor még Marosvásárhelyen dolgoztam úszó szakedzőként. A helyzet nem úgy hozta, hogy kiköltözzem, így a második helyre került vetélytársamat alkalmazták, aki ma is a lapnál dolgozik. Ez az elismerés indított el a szociofotó és a portrézás útján. S bár már 2005 óta készítek szocio- és portréfotókat, tulajdonképpen 2010 óta küldök ebben a kategóriában pályázatokra képeket, és meglepetésemre jönnek az elismerések, sikerek is. 

– Melyiket tartod a legfontosabb elismerésnek? 

– A magyar Országgyűlés 2011-ben hirdetett Együttlét címen fotópályázatot. Négy kategóriában lehetett beküldeni képeket. Az Ünnepek és hagyományok címűt Mára-marosban készült fotósorozattal nyertem meg, és ezzel együtt a legjobb kiállítónak járó díjat is. A kiállítást az Országház előtti téren rendezték. A 10 fotóm Máramarosi liturgia címmel vált ismertté. Azóta több nemzetközi fotópályázaton veszek részt, ezekről folyamatosan jönnek az elismerések. Legutóbb Franciaországban, a Párizsban megrendezett 13. limoge-i pályázaton 611 versenyző közül, akik több mint 11.000 képet küldtek be, elnyertem a legjobb szerzőnek járó díjat a színes, fekete-fehér természetfotó kategóriában. Büszke vagyok arra is, hogy a máramarosi fotósorozatban 2010 februárjában készült Jelena című fényképemmel eddig 29 országban 118 díjat nyertem. 

– Valóban ikonikus felvétel lett, aminek elkészítéséhez igen nagy szerencse is kellett. 

– Igen, erre mondják, hogy ilyen egyszer van az életben. Azon a helyen, olyan fényviszonyokkal és alannyal. Szándékszom 10 év múlva hasonló körülmények között elkészíteni a lány portréját, hogy összehasonlítsam az előzővel. Három évvel ezelőtt jártam náluk, sajnos, családi gondjaik vannak, így nehéz lesz ismét a nyomára bukkannom, de nem adom fel, hiszen érdekes kísérlet lehet hosszú távon. 

– Tagja vagy-e jelenleg valamilyen fotóklubnak? 

– Egyéni tagja vagyok a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének (MAFOSZ) és a Natur Art természetfotó-szövetségnek, más klubba nem köteleztem el magam. Két évvel ezelőtt megkaptam a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség legmagasabb elismerését, a platinadíjat, ezért is nagyon sok nemzetközi verseny szervezői kérnek fel zsűritagnak. Ezeket szívesen elvállalom. Jövő év tavaszán egy érdekes meghívásnak teszek eleget. Korábban Törökországban tartottam fotóművészeti műhelymunkát, ennek köszönhetően Izmir városa nyolc más, nemzetközileg elismert fotóssal együtt felkért, hogy készítsünk fényképeket a város albumába. Én képviselem Magyarországot, ezért 2015 áprilisában nyolc napot töltök a városban, és a feladatom az lesz, hogy a szír, afgán és kurd menekülttáborokban és negyedekben készítsek életképeket, portrékat. Ezenkívül rendszeresen küldök fényképeket a Földgömb című természetismereti magazinnak. Remélem, hogy lesz még alkalom Marosvásárhelyre is elhozni a legsikeresebb munkáimat. 

– Hazavárunk.