2019. szeptember 19., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Felmérést készítettek a külföldön élő romániaiak körében a hazatérési szándékaikról. Nem meglepő módon többségüknek esze ágában sincs visszatérni addig, amíg az ország intézményrendszere nem fog a fejlett országokéban megszokott szintű szolgáltatást nyújtani az adópénzükért. Ez főleg hosszabb távon jelent bajt, nem is kicsit.

Hatalmas tömegről van itt szó, a nagy pontossággal aligha vádolható hivatalos adatok szerint is több mint négymillió ember vándorolt ki az országból a jobb megélhetés reményében. Ez több mint egyes kisebb uniós tagállamok összlakossága, és nagyságrendben vetekszik azzal az embertömeggel, amekkorát például Szíriából egy szinte évtizedes polgárháború tudott elűzni. Ez a tömeg vetekedik a legutóbbi törvényhozási választásokon a jelenlegi kormánykoalícióra voksoló szavazótábor nagyságával is, bár egyelőre nem tűnik úgy, mint ha választási részvétel útján próbálnák jobb irányba fordítani az ország sorsát. Szintén aránylag friss adat szerint még csak alig több mint húszezren jelezték írásban az elnökválasztáson való részvételi szándékukat, ami elenyésző szám.

Gazdasági szemszögből nézve, jelenleg még jó is az országnak ennyi külföldön élő aktív korú állampolgár, mert régebbi adatok szerint évente csaknem annyi pénzt küldenek haza, mint amennyit az uniós pályázati alapokból sikerül lehívni, és ennek a pénznek a forgása csak jót tehet egy olyan, fogyasztásra rápörgetett gazdaságnak, mint a mienk. Persze sokkal jobb lenne, ha azt az irdatlan összeget ezek az emberek itthon kereshetnék meg, jól fizetett munkahelyeken, mert az hatványozottan több bevételt forgatna vissza állam bátyó zsebébe is, csakhogy ahhoz az utóbbi évtizedek kormányzatainak kevesebbet kellett volna lódítani és lopni, és többet dolgozni.

De ennél sokkal rosszabb, hogy ez az aktív munkavállalói réteg hiányzik az állami nyugdíjpénztár befizetőiből. 2010-ben például egyes adatok szerint a nyugdíjasok száma még csak az aktív korú lakosság számának egyharmadánál járt, de hamarosan el fogja érni annak felét, és ez az arány csak romlik. A népességnek az aktív korúak elvándorlása által csak fokozódó elöregedése nem csak nálunk, hanem az uniós klubba előttünk és velünk egyszerre betársult keleti államok számára is komoly gond. Ezzel egyes, gondolkodó politikusok által vezetett országok családtámogatással, gazdaságfejlesztéssel, a kivándorolt fiatalok adókedvezmények révén való hazaédesgetésével próbálnak segíteni, majd az idő megmondja, mekkora sikerrel járnak. Nálunk, tőlük eltérően, a politikum esze csak a speciális nyugdíjak önmaguk és kevés mások számára való kiötlését járta ki, de nem mutatják jelét, hogy érdekelné őket bárhol is, hogy ezeknek a pénzeknek a begyűjtéséhez mondjuk egy-két évtizedes időtávlatban lesz-e elég aktív adófizetője az országnak. Ez nem is annyira a jelenlegi idősek, mint inkább a közép- és fiatalabb korúak számára vetít előre sötét jövőt.