Valamikor az ötvenes években ha valakiről szüleink azt találták mondani, ehhez „herbák” kell, azt jelentette, tulajdonosának olyan vastag az arcbőre, hogy hazudozásait szégyenpír nélkül tűri.
Valamikor az ötvenes években ha valakiről szüleink azt találták mondani, ehhez „herbák” kell, azt jelentette, tulajdonosának olyan vastag az arcbőre, hogy hazudozásait szégyenpír nélkül tűri. Az akkor egy valamikori osztályharcos nevét viselő kolozsvári cipőgyárban gyártott talpbőr vastagsága annak kapcsán ötlött fel bennem, hogy olvastam a városga(rá)zda minapi oktatását arról, mennyire igyekezett évtizedek óta a Várost harmonikussá varázsolni.
Meg kell mondanom, soha nem gondoltam volna, hogy ezt a kioktatást némán tűri a magyar közösség képviselete. Tudom, vitatkozni csak értelmes céllal és kölcsönös tisztelettel érdemes, de azt azért elvártam volna, hogy ne hagyják szó nélkül azt a számtalan csúsztatást, amit a polgármester megengedett magának.
Különösen feltűnő volt az a sértettség, amellyel Emil Constantinescut emlegette, amiért marosvásárhelyi tartózkodása idején figyelemre sem méltatta őgarázdaságát. A kinyilatkoztatás szerint úgy tűnhet, mintha az 1997-ben Marosvásárhelyen lezajlott magyar–román államelnöki találkozó megszervezése, egyáltalán ötlete és kivitelezése mind Dorin Florea érdeme lett volna. Polgármester urunk mintha elfelejteni látszanék, hogy (még) nem költöztek mind a temetőkbe azok, akik akkor is éltek a Városban. Apróság, hogy ő maga nem polgármester volt annak idején, hanem az akkori hatalom kinevezett megyevezetője, prefektusa, mint parasztpárti megyei fennforgó. A polgármester Fodor Imre volt, a találkozó ötlete pedig éppen annak az egykori román államelnöknek a javaslata volt, aki az 1990. márciusi marosvásárhelyi események 25. évfordulós megemlékezésén is megtisztelte jelenlétével és megnyilatkozásaival a Várost.
A városga(rá)zda azt is elfelejti, hogy immár közel két évtizede vezető közéleti személyiség, márpedig ennyi idő alatt csak-csak illene felmutatni valami eredményt. Különösen, hogy az általa minden baj okozójaként megbélyegzett helyi magyar politikumot és országos tisztségviselőit kárhoztatja folytonosan, holott nem egy alkalommal volt egyazon kormányzati oldalon velük. Persze nem mindig, de valahogy folyton úgy alakult, hogy akkor sem sikerült eredményeket elérnie, amikor a hatalom pártjaihoz tartozott vagy csak dörgölőzött (parasztpárt után volt már szocdem is, de demokrata-liberális színekben is tetszelgett már). Igaz, az RMDSZ még nem tudhatta soraiban eleddig, de talán csak idő kérdése, ha ilyen elnézően, netán kézlegyintéssel fogadják örökös vádjait.
Bizonyára azt is érdemes felidézni, hogy ki beszél diplomagyárról a marosvásárhelyi orvosi egyetemmel kapcsolatban. Emlékeim szerint egykori marosvásárhelyi medikustársai az egyetemi évek alatt nem voltak elájulva szakmai tudásától. Még az is lehet, hogy ő maga sem volt biztos abban, hogy érsebészként versenyképes volna szakmájában, ezért váltott inkább a közéleti pályára. Persze, rosszmájúság részemről ezt emlegetni, hiszen én csak egyik professzorától hallottam véleményt az egykori tanítványról, de ezt a véleményt később a professzor úr nem vállalta nyilvánosan, én pedig nem értek az orvosláshoz (sem).
Igazából senkit sem akarok elkeseríteni a következő évben sorra kerülő választásokkal kapcsolatosan, és azzal is tisztában vagyok, hogy nagyon hasznos volna román anyanyelvű városlakóinkban is tudatosítani: ideje volna váltani a Város vezetésében. Ha ugyanis csak a legnagyobb kudarcokat sorolnám fel az elmúlt két évtizedből, máris túllépném az írás önként vállalt szűkös keretét. Csak felidézve az oly sokat ígért,
„virágos” (florea) tervekből: hulladékkezelés, sportrepülőtér elköltöztetése, Maros-híd melletti egykori utászlaktanya hasznosítása, terelőút Szászrégen felé, a vasútállomás átköltöztetése a Maros jobb partjára, a főtér sétálóutcává változtatása vagy éppen föld alatti parkoló kiépítése, a „gázas” sportkomplexum befejezése, a ligeti stadion rendbetétele, felújítása és egyebek. Természetesen nemcsak a polgármester kudarca, vala-mennyiünké, akik hosszabb-rövidebb ideig döntési helyzetben voltunk-vagyunk, magyarok és románok egyaránt. Amíg azonban a helyi választók többségében nem tudatosul világosan, hogy komoly változtatásra van szükség a Város vezetésében, addig további évtizedekre maradhat az egy helyben topogás és az egymásra mutogatás.
Formai, törvényes jogom nincs már beleszólni a jövő évi helyhatósági választásba, bármennyire örök marosvásárhelyinek érzem magam. Úgy gondolom azonban, hogy az elkövetkezendőkben sokkal hatékonyabban kell megszólítani a megfáradtnak tűnő helyi választókat azért, hogy 2016-ban valós változások reménye születhessen. Nagyon fontosnak vélem azt is, hogy a hónapok óta zajló, közéleti vezetők elleni látványos jogi hadjárat végre törvényes útra térve elcsendesedjen, hiszen az állandó hisztéria pontosan a jóhiszemű, tenni akaró szavazók tömegeit tarthatja távol az urnáktól.
