2019. november 21., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

(Gizella nővéremnek)

Recseg, ropog a kert,

zárni kell, zárni a

házat,


a dombról lassan

közeleg

az M-Nullás járat.


A rózsa, a rezsó, a lepke

marad majd másra

a házban,


rajtunk a kabát

s csak toporgunk

a télikabátban.


Zárni kell, zárni a

házat,


s beköltözni

valami

másba


(s meglehet,

már egy másik én

öltözött be

a télikabátba).


Az úton évek

jönnek-mennek,

nagy történetek

viszik a vérünk,


ám hol egykor

csodák fakadtak,

csak legyintés vár

mire odaérünk.


Recseg, ropog a kert,

zárni kell, zárni

a házat,


isten lóbálja

kezében

a kulcsot,


az ördög

buherálja

a zárat,


csak a halandó nem látja

pontosan

se a kulcsot, se a zárat.


Recseg, ropog a kert,


verte október aranya,

s most november

ezüstje veri,


fénylik, miként

a sztaniol,

ha gyermek repesztgeti,


tudásunk lehet-e erről

több annál, mint amit látunk,

hogy foszló aranyban, ezüstben

mintázódik a magányunk.


A kertek alatt

vonatok hangja

robog a néma síneken,

és egyre

messzebbről világít

mindannyiunknak

a szerelem.


Még visszhangzik

a kert nyara,

de fasorból kifut

a sugara,


s utána lopózik

mindenünk,

mi is történik

mivelünk?


Recseg, ropog a kert,

zárni kell, zárni

a házat,


az idő nem szól,

nem magyaráz,

ezt-azt még leporol s int:

magadban van

a magyarázat.


Még összetart és

egyben tart

földrengéssel

és családdal,

csak azzal nem tart

össze már, csak azzal nem,

a mázzal.


Kitüremlik már

mindenünk, minden hibánk,

hitvány pontunk,


a zúgó kertben

kettéreccsenve

dől oldalra,


jövőbenézőn,

egy-egy

tornyunk.


De megmarad tán,

gondolom,

megmarad

a szólás,


a visszafordult

cetből ím

elibénk térül

Jónás,

nyikorgatja a kiskaput,

nézi a zárat

s a házat,


majd fellépdel

a küszöbig

s átöleli vállad.


Ennyi csak az üzenet

e végső őszi házban,

ahonnan lassan eltűnünk

egy kikopott kabátban.


Valahol lövők

hangja szól,

majd harang kondul

az estbe,


Jónás köddé válva int,

és eltűnik Nekeresdbe.


A ház marad,

még mindig, itt,

a beszürkülő tájon,


Jónás jártát

nem őrzi más,

csak tökindánk

az ágon.


Recseg, ropog a kert,

zárni kell, zárni

a házat,


a dombról egyre

közeleg

az M-Nullás járat,


rendre mindenkit

összeszed s

(hogy ne legyek oly pátoszos!)

tovább zötyög

a kisbusz,


s lábunk nyomán

végigsöpör

hű gondnokunk,

a himnusz.


Boszorkányégetés a Bolyai utca 5. szám alatt 2019. október 26-án. Előtérben Csíky Szabó Ágnes textilművész.   

Fotó: Dorel Cozma

Kerámiák a rakuégető kemencében