2019. április 21., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Újabb négyéves szövetségi elnöki mandátumra pályázik

Kelemen Hunor, a meghatározott határidőig, január 8-ig más nem iktatta jelöltségét. Az RMDSZ soron következő tisztújító kongresszusát közel ezer küldöttel, több száz hazai és külföldi meghívottal február 22-23-án a kolozsvári BTarenában szervezi.

Kelemen Hunor elmondta: az elmúlt nyolc esztendő, amit az RMDSZ-ben dolgozó kollégákkal közösen végigvitt, tapasztalatban és tudásban lehetővé teszi, hogy emelt fővel álljon egy újabb megmérettetés elé. „Most sem pozícióra jelentkezem: nekem a megfontolt, erős és bátor RMDSZ építése a feladatom” – tette hozzá.

Emlékeztetett: vezetésével az elmúlt nyolc évben a legfontosabb kérdésekben egységes álláspontot sikerült kialakítani az RMDSZ-en belül, a döntések végrehajtásához pedig megszerezte a szükséges támogatást. „Erdélyben a szövetségkeresés és a kompromisszumkötés sosem megkerülhető. Ez a kisebbségi politizálás, a közösségépítés elkerülhetetlen velejárója marad továbbra is. Eltelt száz év Romániában, a feladat történelmi léptékben az, hogy az elkövetkező száz évben is egy erős, sikeres, versenyképes közösség éljen ebben az országban, amely megőrzi identitását, megmarad magyarnak szülőföldjén. Jövőképet formálni a mi felelősségünk. Ez a februári kongresszus legfontosabb feladata” – nyomatékosított Kelemen Hunor. (közlemény)