2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Több mint két hete vitatott beruházási terv borzolja a kedélyeket a Jedd községhez tartozó Agárdon. Az AKSD Románia Kft. humánkrematórium megépítését és üzemeltetését tervezi a falu határában. 

Fotó: Vajda György


Több mint két hete vitatott beruházási terv borzolja a kedélyeket a Jedd községhez tartozó Agárdon. Az AKSD Románia Kft. humánkrematórium megépítését és üzemeltetését tervezi a falu határában. A beruházó Bányai István RMDSZ-es alpolgármester telkére húzná fel az épületet. A törvényeknek megfelelően el is indították az engedélyeztetési eljárást. Időközben a jeddi önkéntes tűzoltók vezetője a Facebookon ellenkampányt indított, azt állítva, hogy a krematórium szennyezni fogja a környezetet. A községből 960-an írtak alá egy tiltakozó levelet, amelyet eljuttattak az önkormányzathoz. 
Szerdán délután az agárdi művelődési otthonba hívtak össze népgyűlést, ahol a beruházásról szerettek volna tárgyalni a helybeliekkel. A gyűlést Bányai István alpolgármester vezette, aki azzal kezdte a párbeszédet a jelenlevőkkel, hogy el volt utazva, ezért nem tudott találkozni addig az emberekkel. Mindjárt az elején leszögezte, nem akar lakossági ellenállást, ezért, figyelembe véve a tiltakozást, visszakozik. Annak ellenére, hogy előszerződést kötött a céggel, nem adja bérbe a területet a beruházónak. Így sem sikerült lecsillapítania a kedélyeket – a helyiek azzal vádolták az elöljárót, hogy nyilvános vita nélkül változtatta meg a helyi tanács a beépítésre szánt – jelenleg mezőgazdasági – terület rendeltetését az övezeti területrendezési tervben. Válaszként az alpolgármester elutasította a vádakat, hiszen hivatalosan meghirdették a nyilvános vitát, s azt hangsúlyozta, hogy a területre továbbra is befektetőket várnak, hiszen ezzel az volt a cél, hogy munkalehetőséget biztosítsanak az agárdiaknak. A felbőszült tömeg ennek ellenére mindenfajta beruházást elutasított. 
Néhányan felszólaltak, köztük Man Vasile erkölcsi okokra hivatkozva utasította el a krematórium megépítését, míg a civil kezdeményezést koordináló Adorjáni Attila felolvasta azt a román nyelven megfogalmazott nyílt levelet, amelyet a 960 aláíró nevében eljuttatnak majd a hatóságokhoz. Ebben többek között a következőket állítják: a beruházás megszegi az Egészségügyi Minisztérium által kibocsátott 2014. évi 119-es rendeletet, amely kimondja, hogy krematóriumot a lakott területtől legkevesebb 1000 méterre lehet építeni, ezért semmisnek tekintik a Jeddi Polgármesteri Hivatal által kibocsátott 2014. évi 13-as városrendezési engedélyt. Az AKSD Románia cég környezeti hatástanulmányára hivatkozva kiemelik, hogy a létesítmény üzemeltetése nehézfémekkel, többek között higannyal szennyezi a levegőt és a talajt. S nem utolsósorban a pszichikai teherre is hivatkoznak, amit majd az erre járó halottaskocsik, illetve a krematórium üzemeltetésének gondolata okoz. 
Tekintettel arra, hogy a beruházó cég vezetője, Székely Domokos nem volt jelen a lakossági fórumon, utólag telefonon vettük fel vele a kapcsolatot. Az üzletember elmondta, korábban a krematóriumot a kerelőszentpáli ipari parkban szerette volna felépíteni. A polgármester és a tanácsosok többsége támogatta, mégis „az ellenzéknek” sikerült a közhangulatot ellene szítani, így elbukott a kezdeményezés. Azért esett a választás Agárdra, mert az alpolgármester felkínálta ezt a lehetőséget. Nyílt kártyákkal akartak játszani, ezért nem titkolták szándékukat. Minden esetben jogosan jártak el. Az elhangzott vádakat illetően Székely Domokos elmondta, a rendelet 11. cikkelye valóban azt írja, hogy lakott területen egy kilométernél távolabb lehet csak krematóriumot építeni, de a 20. cikkely azt is leszögezi, hogy amennyiben a közegészségügyi hatástanulmány igazolja, hogy ennek a működtetése nem káros a környezetre, akkor eltekintenek ettől. Ezért kapták meg a közegészségügyi engedélyt. A környezetvédelmi hatástanulmányt benyújtották a megyei környezetvédelmi ügynökséghez. Az engedélyeztetési folyamatnak megfelelően a közvitát június 17-én 16 órakor tartják az agárdi művelődési otthonban. A szerdai gyűlést is a vállalkozó kezdeményezte, hogy tisztázza szándékát a faluban lakókkal, de annyira ellene szították a közhangulatot, hogy nem mert megjelenni. A környezetvédelmi közvitán jelen lesz. Hangsúlyozta, a beruházás egyértelműen a falu javát is szolgálja, hiszen több jövedelmet hozott volna évente, mint az önkormányzat jelenlegi adóbevétele. A 22.000 lej terület- és az alkalmazottak jövedelme utáni adó mellett még 80.000 lej támogatást is felajánlott, amit a falu közösségi célokra használhatott volna. Az előállt új helyzettel kapcsolatosan elmondta, hétfőn tárgyal az alpolgármesterrel, addig nem nyilatkozik arról, hogy mit tesz az ügyben a továbbiakban. Az engedélyeztetési folyamatot nem állítja le, hiszen eddig több mint 6000 lejt költött a tanulmányokra. 
Az ügyben felkerestük Ştefănescu Dănuţot, a megyei környezetvédelmi ügynökség vezetőjét, aki elmondta, munkatársai megvizsgálták a környezeti hatástanulmányt, és azon a véleményen vannak, hogy a krematórium nem szennyezi a környezetet. Korszerű, nagy teljesítményű és hőfokú (max. 1100 Celsius-fok), kettős égésű kazánt használnának, amely biztonságos. Hasonló létesítmények működnek más nagy európai városokban (sz. m. a híres párizsi Pére Lachaise temetőben) is, s egyáltalán nincs ok aggodalomra. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató