2025. december 1., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

December 1. Románia napja. Már napokkal korábban azt harsogták a kereskedelmi tévék, hogy „autentikus” román megnyilvánulásokra számíthatunk. Úgy is volt. Hétfőn hajnalban autóbuszokkal, lóháton, szekerekkel vonult a nép az ország minden sarkából Gyulafehérvárra. A mindig szolgálatos volt miniszter szokás szerint disznót vágott, volt hejehuja, dínomdánom, zengtek a hazafias dalok. Senki sem foglalkozott azzal, hogy Románia elveszíthet több mint 230 millió eurót az uniós szabályok be nem tartása miatt, hogy égbe szöknek az árak, ezrek válnak ezekben a napokban is munkanélkülivé…

Mondhatni, vígan megyünk tönkre!

A Diadalívnél Bukarestben az új elnök előtt tisztelgett a hadsereg, és nem a megszokott politikusok arcát láttuk az első sorokban. Nem volt köztük például Moșteanu, a minap csúfosan lemondott hadügyminiszter, az USR „biliárdjátékosa” sem. A hadsereg a hagyományokhoz híven áthaladt a Diadalív alatt, ahogy szokás Franciaországban, Amerikában és Olaszországban…

Ezúttal az USR-kormánytagok és más pártok tagjai büszkén feszítettek, holott, amikor a PNL, a PSD és az RMDSZ vezetői álltak az ország élén, Dan Barna és az USR támogatói nem riadtak vissza attól, hogy kritizálják a nemzeti ünnep előkészületeit, szükségtelen kiadásokra hivatkozva, a katonai felszereléseket gúnyolva. Facebook-oldalaik tele voltak tiltakozó vagy becsmérlő írásokkal. Harsány hangon követelték például a katonai ünnepség lemondását. Most, 2025-ben, amikor az USR hatalmon van, már kellett a katonai parádé.

Emlékeztetünk, hogy annak idején Ludovic Orban volt miniszterelnök valószínűleg Klaus Iohannis „békefenntartó” javaslatára tette az emlékezetes bejelentést: „Nem lesz több ilyen parádé. Természetesen, mivel nem lesz több parádé, nem lesz több ok arra, hogy az emberek részt vegyenek a parádén.”

Az adók alatt nyögő milliók számára december 1. a karácsonyt, a szilvesztert, a húsvétot és az összes születésnapot is jelenti egy helyen. Ezért – és a csülkös bab reményében – vonulnak ezrek a parádéra. Idén sem volt másképp. Már vasárnap megkezdték az ünneplést, ami azonban nem úgy sikerült, ahogyan a tótumfaktumok elképzelték. Példának okáért a vasárnap Gyulafehérváron tartott ünnepségeken kifütyülték Nicușor Dant koszorúzás közben a koronázási székesegyház előtt található Ferdinánd király és Mária királyné szoboregyüttesnél. 

Köztudott, rövid fél év alatt nem ez az első alkalom, amikor az államfőt ellenséges hangulat veszi körül. 2025 októberében, Jászvásáron, amikor részt vett az Alexandru Ioan Cuza Egyetem és a George Enescu Művészeti Egyetem alapításának 165. évfordulójára rendezett ünnepségen, ugyancsak füttyszóval fogadták érkezésekor. 

Ilie Bolojan miniszterelnököt szintén kifütyülték több rendezvényen, követelve, hogy azonnal mondjon le. Amit nem tett meg, annak ellenére, hogy megígérte, ha az alkotmánybíróság elutasítja a magisztrátusok speciális nyugdíjára vonatkozó javaslatait, megteszi. 

Sőt, nem átallt falazni a Moșteanu-botrány „hősének” sem. 

Apropó, a fél világ elítéli a csaló minisztert, mások szórakoznak rajta. Dorin Cioabă, a roma közösség vezetője nyilvánosan kigúnyolta Ionuț Moșteanu védelmi minisztert lemondása után. Cioabă egyetemi diplomáinak képeit tette közzé, hangsúlyozva saját tudományos karrierjének átláthatóságát és komolyságát.

„Én vagyok az egyetlen a politikában, akinek igazi diplomái vannak?” – írta Dorin Cioabă a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetemen politikatudományi, nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakon szerzett diplomájának, jogi diplomájának és jogi mesterdiplomájának fotói mellett.

A roma király posztja felkeltette az érdeklődést az interneten, sok felhasználó nehezményezte a politikai diplomácia és a Cioabă által tanúsított átláthatóság közötti nyilvánvaló ellentmondást.

Visszatérve a nemzeti ünnepre, az AUR kongresszust tartott Gyulafehérváron, ahol Simiont egyhangúlag újraválasztották, ő pedig megfogadta, hogy megbuktatja a „korrupt, népnyúzó kormányt”, és tapasztalt politikushoz híven tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígért a népnek. Amit megtapsoltak. 

Amikor ezek a sorok születnek, még nem kezdődtek meg a hivatalos ünnepségek, csak a várakozás izgalma tapasztalható, és a lelkes hazafiak több helyen hóráznak az utcákon.

Mire ez az írás kikerül a nyomdából, sokkal többet fogunk tudni mindenről. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató