2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mircea Duşa védelmi miniszter és dr. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere tegnap délelőtt a megyeszékhelyen a város által korábban átvett ingatlanok ügyében tárgyalt. A sajtó képviselőit kizárták a megbeszélésről, amelynek végén a miniszter és a városvezető röviden nyilatkoztak.


 

Mircea Duşa védelmi miniszter és dr. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere tegnap délelőtt a megyeszékhelyen a város által korábban átvett ingatlanok ügyében tárgyalt. A sajtó képviselőit kizárták a megbeszélésről, amelynek végén a miniszter és a városvezető röviden nyilatkoztak.

Mircea Duşa védelmi miniszter közölte az újságírókkal: módosítani fogják az ingatlanátadásra vonatkozó kormányhatározatot, meghosszabbítva a szaktárca és a polgármesteri hivatal közötti szerződést, amelynek értelmében 200 lakást építenének a hadsereg számára. Rövid nyilatkozata után a tárcavezető elhagyta a polgármesteri hivatalt. Dorin Florea polgármester elmondta, a védelmi minisztériummal létrejött korábbi egyezség értemében a város tulajdonába került a Maros-part melletti kaszárnya, amit be is telekeltek, cserébe a polgármesteri hivatal átengedett egy 2 hektáros, a kaszárnya mellett elterülő területet, ahova 200 ANL-s lakást építtetett volna a hadsereg részére a fejlesztési minisztérium. „Arról volt szó, hogy elindítanak egy ANL-s programot, amelynek keretében a hadsereg számára építettek volna lakásokat. A kormányváltással azonban ez a terv meghiúsult, de emiatt nem a hadsereg a hibás. Duşa miniszterrel abban egyeztünk meg, hogy a korábban megkötött szerződést módosítjuk, a kaszárnyáért cserébe 200 lakást építtetünk a hadsereg számára. Van egy, a polgármesteri hivatal által megvásárolt tömbház mintegy 23-25 lakrésszel, ha ezt sikerül rövid időn belül átadni a védelmi tárcának, akkor csak a többi lakást kell felépítenünk önkormányzati forrásokból. Ami a szerződés módosítását illeti, nem szabtunk meg újabb határidőket, ez annak a munkacsoportnak lesz a feladata, amelyik a közeljövőben elemzi az együttműködési lehetőségeket” – tette hozzá a polgármester.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató