2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kárpátaljai magyarok az új ukrán vezetéshez

  • 2014-04-04 15:07:47

  • MTI

Közel 40 kárpátaljai magyar civil szervezet és a három történelmi magyar egyház is aláírta azt a nyilatkozatot, amelyben Ukrajna új vezetésétől kulturális és regionális önrendelkezést, valamint a kettős állampolgárság intézményesítését kérte a kárpátaljai magyarság számára – írta pénteken megjelent számában a beregszászi Kárpátalja című hetilap. 

Közel 40 kárpátaljai magyar civil szervezet és a három történelmi magyar egyház is aláírta azt a nyilatkozatot, amelyben Ukrajna új vezetésétől kulturális és regionális önrendelkezést, valamint a kettős állampolgárság intézményesítését kérte a kárpátaljai magyarság számára – írta pénteken megjelent számában a beregszászi Kárpátalja című hetilap.

Az orgánum idézett a nyilatkozatból, amely szerint az Ukrajnában élő őshonos magyar nemzetiségű lakosság által létrehozott civil szervezetek és történelmi egyházi közösségek képviselői aggodalommal figyelik az országban zajló eseményeket. A dokumentumot aláírók emlékeztettek arra, hogy az utóbbi időben Kárpátalján felfegyverzett radikális elemek jelentek meg, akik – mint utaltak rá – félelmet keltenek bennük és gyermekeikben, tovább csökkentik biztonságérzetüket. Aggasztónak tartották azt is, hogy folytatódnak a magyarság elleni uszítások, és az ukrán médiában mind több, a történelmi tényeket meghamisító írás jelenik meg. A kárpátaljai magyar szervezetek és egyházak kijelentették, hogy a kialakult konfliktusok békés rendezését támogatják, és abban bíznak, hogy Ukrajna új vezetése az európai értékekre és a demokratikus szabadságjogokra alapozva tiszteletben tartja a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogait. Elvárják, hogy a kárpátaljai magyarokat államalkotó, őshonos nemzetnek tekintsék, és ennek megfelelően biztosítsák számunkra a kulturális és regionális önrendelkezést, s az ukrán állam ehhez teremtse meg a törvényi kereteket, biztosítsa annak érvényesítését és anyagi feltételeit. A nyilatkozat aláírói egyúttal leszögezték, hogy a kárpátaljai magyarok szeretnének továbbra is a szülőföldjükön élni magyarként, törvénytisztelő állampolgárként, egy jogállamban. Ennek érdekében kérik, hogy az ukrán állam biztosítsa számukra az esélyegyenlőséget az élet minden területén, anyanyelvük és kultúrájuk használatának, megóvásának és fejlődésének jogi és anyagi feltételeit, az anyanyelvű oktatás lehetőségét az óvodától az egyetemig, az államnyelv elsajátításának lehetőségét azon a szinten, amely az egyén társadalmi érvényesülését segíti, továbbá a kettős állampolgárság intézményének elismerését Ukrajnában, ami elősegíti az ország európai uniós integrációját, a kisebbségi civil szervezetek, a történelmi egyházközösségek és az általuk létrehozott kulturális és oktatási intézmények törvényileg garantált anyagi támogatását.

A hetilap a magyar szervezetek és egyházak nyilatkozata kapcsán utalt arra a félreértésre, amit a napokban Valerij Luncsenkónak, Kárpátalja kormányzójának a Jobbik múlt heti budapesti tüntetésével összefüggésben kiadott közleménye okozott. A cikk emlékeztetett arra, hogy a kormányzó szavait a médiában – tévesen – úgy értelmezték, hogy a 40 kárpátaljai magyar szervezet és az egyházak nyilatkozatára utalt. Az ukrajnai megye vezetője röviddel később maga oszlatta el a félreértést, hangsúlyozva, hogy Kárpátaljának kiválóak a kapcsolatai Magyarországgal, és számára meggyőző erővel bírnak a magyar külügyminisztérium és diplomácia képviselőinek az Ukrajna területi egységét veszélyeztető megnyilvánulásokat elítélő nyilatkozatai – írta a beregszászi hetilap.

 

 

 

 

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató