2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hogy karácsonykor ne csak a gyertyák fénye lobbanjon lángra, hanem a szívekben is kigyúljon a szeretet, már jó előre munkálkodni kell, szépen, csendesen, úgy„ahogy a csillag megy az égen”.


Hogy karácsonykor ne csak a gyertyák fénye lobbanjon lángra, hanem a szívekben is kigyúljon a szeretet, már jó előre munkálkodni kell, szépen, csendesen, úgy„ahogy a csillag megy az égen”.

Ezt az elgondolást próbálta megvalósítani az év folyamán a marosvásárhelyi Máltai Segélyszolgálat. Tudatosan követi a számára kijelölt feladatot, a hit védelmét és a szegények megsegítését.

Amikor a máltaiak által készített nagy adventi koszorún kigyúlt az első gyertya, a Szent János-plébánia udvarán összegyűlt hívek imádságos lélekkel hangolódtak rá az örömteli várakozásra. Már a novemberben megtartott rózsafüzér-zarándoklat is előkészítette a lelkeket, hogy egy nagy szeretetláncolatba kapcsolja össze a város lakóit.

A szeretet jegyében sikerült három család lakását berendezni, akiknek bútorzata tűzvészben égett el, s így a karácsonyt otthonukban ünnepelhették.

A szenteste délelőttjén, mint minden évben, a hajléktalanok otthonában a töltött káposzta és a kalács illata karácsonyi hangulatot árasztott és az otthon melegét idézte.

Karácsony harmadnapján a Pál atya által vezetett Szent Erzsébet Alapítvány gyermekeit látta vendégül a máltai ház, hogy a közösen elfogyasztott ebédnél megérezzék egy nagy család összetartó szeretetét. Az ebédet megelőzően karácsonyi műsorral kedveskedtek a marosjárai gyermekek. Palkó Ágoston plébános, aki a máltaiak lelki vezetője is, lelkes csapattal érkezett, amely csengő hangon énekelt és mondta el Jézus születésének misztériumát, és ugyanez alkalommal Ágoston atya megszentelte a részben elkészült máltai házat.

A kis és nagyobb adományok, melyekkel a Máltai Segélyszolgálat segíteni tudja a rászorultakat, a Szentlélek csodálatos működése, aki megmozgatta a szíveket és ezáltal adakoznak az önkéntes támogatók.

A Kovács pékség karácsony táján jelentős mennyiségű kalácsot és kenyeret adományozott a rászorulóknak, és a töltelékes káposzta költségeit is magára vállalta, valamint a gyermekek számára kiosztott szeretetcsomagok árát.

Hasonlóképpen adományozott a Lukács és Fazakas húsüzlet tulajdonosa is hozzájárulva a segélycsomagok elkészítéséhez. Az Infinit üzletsor tulajdonosa személyesen adakozott. Csodálatos volt egy fiatal barátokből álló csoport, akik adakoztak, és felajánlották további segítségüket. És sorolhatnánk tovább...

A Máltai Segélyszolgálat köszönetet mond mindenkinek, aki bekapcsolódott ebbe a szeretetláncolatba, és azoknak is akik jövedelemadójuk 2%-ával 26 személynek biztosítják a mindennapi kenyeret.

Sok jóakaratú ember szívéből árad a szeretet és a segíteni akarás, különösen karácsony táján. Ezeket megtalálni, összefogni és kellő helyre irányítani a máltaiak feladata. Ezt igyekszik teljesíteni az az önkéntes munkacsoport, melynek vezetője Tulit Viktória.

Énekeljük hát szívből, hogy Dicsőség Istennek, és békesség a jóakaratú embereknek!

Radványi Hajnal

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató