2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Gyulafehérvári Caritas sokrétű szociális tevékenységét nem kell bemutatni az olvasóknak, hiszen az év folyamán beszámolunk a helyi közösségekért, az elfelejtett idősekért és a hátrányos helyzetű gyermekekért vállalt áldozatos munkájukról.


A Gyulafehérvári Caritas sokrétű szociális tevékenységét nem kell bemutatni az olvasóknak, hiszen az év folyamán beszámolunk a helyi közösségekért, az elfelejtett idősekért és a hátrányos helyzetű gyermekekért vállalt áldozatos munkájukról. Teszik ezt nap mint nap, ilyenkor pedig, a szeretet ünnepe előtt különösen odafigyelnek a nélkülözőkre, együtt ünnepelnek velük. Molnár József, a Caritas közkapcsolati felelőse a karácsonyi előkészületekről számolt be lapunknak.  

– A készülődés már október elején elkezdődött, amikor Erdély 18 településén megszervezték az Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akciót, amelyen a rossz idő ellenére is közel 4500-en vettek részt, és az adományozóktól 28.582 lej gyűlt össze. Az összegyűlt pénzből élelmiszercsomagokat készítettünk. A szervezet önkéntesei több mint 500 nélkülöző család és egyedül élő idős személy számára a napokban juttatták el a csomagokat.

Maros megyében a négy helyszínen (Marosvásárhely, Szováta, Erdő-szentgyörgy, Marosszentgyörgy) 7.907 lej gyűlt, amelyből 130 élelmiszercsomagot állítottunk össze, amelyekben 2 kg liszt, 2 l olaj, 2 kg cukor, 2 kg rizs, 2 db sertéshúspástétom, 2 db csirkepástétom, 2 db 400 grammos húskonzerv, 400 gramm csigatészta, 200 gramm vékony laska, 200 gramm széles laska, egy 800 grammos borsókonzerv, egy csomag fűszerpaprika, egy csomag őrölt bors, 100 gramm házicsokoládé, 100 gramm nápolyi szelet, 60 gramm mazsolás, mogyorós drazsé volt – mondta el Molnár József.

Természetesen idén sem maradt el a cipősdoboz-akció, Maros megyébe közel 2.000 ajándékcsomag érkezett németországi gyermekektől. Az írószereket, játékokat, ruházati cikkeket, illetve édességeket tartalmazó dobozok egy részét a szervezet munkatársai és önkéntesei vitték el a gyermekeknek, akik cserébe egy-egy rajzot küldtek a németországi kis angyaloknak. A csomagok nagy részét a helyi egyházközségeken, különféle intézményeken és partnereinken keresztül juttatták el a nehezebb helyzetben lévő gyermekeknek, így varázsolva arcukra mosolyt karácsony közeledtével.

A kórházban tevékenykedő önkéntes mackóköpenyesek vidáman díszített cipősdobozokba rejtett ajándékokkal lepték meg a marosvásárhelyi kórtermekben lábadozó gyermekeket. Az önkéntesek hetente bejárnak hozzájuk, hogy színt és jókedvet csempésszenek a kórtermek falai közé. Az önkéntesek által vezetett kreatív foglalkozások és játékok segítenek megtörni a kórházban töltött napok ridegségét, általuk a gyerekek megfeledkeznek betegségükről, és önfeledten játszanak.

Angyalvárás volt Csejden is, közös ünnepi készülődés rengeteg mosollyal.

Mindazért a sok jóért, amit a Caritas munkatársai, önkéntesei az elesettekért tesznek, hála jár fizetségként, olyan hála, amit csak az igazán rászoruló ember érez, ha segítenek rajta.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató