Karácsony

Alapige: Lukács 2,8–12

A mindig megújuló karácsonyi történetnek ma az az első üzenete, hogy vannak angyalok. A pásztorok ott Betlehem mezején lehet, hogy nem gondoltak erre. Ott a réteken vagy az erdőszéleken a pásztorok azt tudták egészen biztosan, hogy ott van egy nyáj, az ő nyájuk, amit védeni, őrizni kell, ami mellett ott kell állni nehéz éjszakákon. És tudták, hogy a pusztaságban és a rengetegben vadállatok vannak, melyek széttéphetik a nyájat. És tudták, hogy vannak tolvajok, akik ellophatják a nyájat. És tudták, hogy vannak erőszakos pásztorhordák, akik elrabolhatják a nyájat. De nem tudták olyan bizonyosan, hogy vannak angyalok.
Az első karácsony éjszakáján először erről győződtek meg: vannak angyalok is. Amikor lehajolt a menny és hallatszott az angyalének: dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek és a földön békesség és az emberekhez jóakarat – akkor az járhatta át a szívüket, hogy Istenem, lám, nem csak nyáj van, amit mi tartunk tíz körömmel, hogy el ne vesszen, nem csak a mi erőnk őrzi. Lám, nem csak vadállatok vannak, és nem csak tolvajok vannak, és nem csak félelmek és ellenséges hordák vannak. Angyalok is vannak.
Ez a karácsony első üzenete a mi számunkra is, akik őrizzük a magunk kicsi nyáját: a családunkat, szeretteinket, a mieinket, mert sokszor ott vannak körülöttünk a vadállatok, sokszor ordít a gyűlölet, sokszor ordít a fájdalom, a félelem, a bűn, a züllés, a lelkiismeretlenség, a szeretetlenség. Sokszor jön a sátán, a nagy ellenség, és elrabol egy-egy lelket. Úgy megszoktuk már, hogy ezek mind vannak. El is feledkezünk arról, hogy angyalok is vannak. Nemcsak bűn van, nemcsak gyűlölet van, hanem van bocsánat és van szeretet is. Nemcsak rabló rosszindulat van, hanem van visszaadó jóindulat is. Nemcsak nagy fájdalmak vannak, de van vigasztalás is. Nemcsak erőszak van, de van szeretet is. Nemcsak egymást megsebző bántás van, hanem van gyógyító, bekötöző szeretet is. Angyalok is vannak!
Ezen a karácsonyon ezt köszönjük most meg Istennek. Először ezt köszönjük meg, hogy angyalok is vannak. Találkoztunk mi már velük, ha nem is éppen olyanokkal, mint a pásztorok. Lehet, hogy az egyik közülük hajlott hátú és reszkető kezű volt már. Úgy mondtad neki, hogy édesanyám. De lehet, hogy az angyali szeretetet éppen az unokádban kaptad meg. Lehet, hogy egyszer itt a templomban állt melléd, amikor elöntötte szívedet az Isten iránti bizalom. Lehet, hogy úrvacsorát vettél, amikor megérintette az életedet, de úgy, hogy egy egész éven át, egyik karácsonytól a másikig, még ha el is feledkeztünk róla, mégiscsak mellettünk voltak az angyalok. És volt szeretet, és volt békesség is, bocsánat, jóság is, legfeljebb nem vettük észre, legfeljebb csak a sötét életerdőt figyeltük, és tele voltunk aggodalommal meg félelemmel, de nem vettük észre, hogy angyalok is vannak.
Isten azért hozza el a karácsonyt, hogy Jézus Krisztus születése napján megérintse szívünket az a vigasztaló nagy tapasztalás, hogy értünk jövő angyalok is vannak, hogy értünk jövő szeretet is van.
Persze az angyal nem ment el mindenkihez azon az estén, csak a pásztorokhoz. Mert különbség van nyájőrzők és nyájőrzők között. Úgy mondja az Úr Jézus a János evangéliumában, hogy a béres, amikor látja jönni a farkast, elszalad, és otthagyja a juhokat, mert ő csak béres, és a juhok nem az övéi. De a pásztor ott marad, és életét adja a juhokért. Hát aki csak béres a családjában, aki csak béres az egyházában, aki csak béres a hitében, aki csak béres a világban, aki lelkiismeret nélkül csak a haszonért, csak az érdekért és csak addig fáradozik, amíg megfizetik, csak addig szeret és csak addig áll meg a helyén, amíg jól megy a dolga – az nem találkozik az angyalokkal. A béresekhez nem jönnek el az angyalok. Az angyalok azokhoz a pásztorokhoz jönnek, akik életüket adják a juhokért, a társért, a gyermekekért, akiknek a szívében ott él és ég az evangélium, az igaz emberség, akiknek szíve ott dobog önzetlenül a Krisztus nyájáért, akik úgy és ott állnak a világban, amiként és ahová Isten állította őket, akiket a belülről és a felülről jövő hang és nem az érdek és nem a haszon irányít. A pásztorokhoz jönnek az angyalok!
Tudják ezt a pásztorok! Találkoztak vele sokszor betegágyak mellett, gondok mélységes éjszakájában, amíg őrizték a nyájat, amíg félelmek szorították össze a torkukat. Találkoztak az angyalokkal! Angyali üzenetek hulltak a szívükre. Valami felülről jövő, lehajló erő segítette őket, hogy igazi pásztorok tudjanak lenni.
Az angyalok a pásztorokhoz jönnek. Néha kívülről jövő segítséggel, néha az Ige szárnyán, néha az imádság perceiben, néha éle-tünk fordulataiban. Néha az angyalok odajönnek hozzánk, a kezünk bőre alá bújnak, és adakozó kezünkben élnek.     Áprily Lajosnak van egy szép karácsonyi verse. Egy szegény karácsonyán írta. Lehet, éppen a háború alatt, amikor nem volt mit adjon az övéinek. De akkor állt mellé legközelebb az angyal. Így írt róla: „Angyal zenéje, gyertyafény – / kincses kezem, hogy lesz szegény?// Nem adhattam ma semmi mást,/ csak jó, meleg simogatást.// Mi győzött érdességemen?/ Mitől csókolhat úgy kezem?// Simogatást mitől tanult?/ Erembe Krisztus vére hullt?// Szemembe Krisztus-könny szökött? – / kinyúló kézzel kérdezem.// Áldott vagy a kezek között,/ Karácsonyi koldus-kezem.”    
Sokszor, amikor a legszegényebbek vagyunk, odaáll mellénk az angyal, és a pásztoroknak egy meleg simogatásában benne van a mennyei angyalok minden üzenete.
A mi életünknek is ezek a gyermekkorunkból, messze évekből lelkünkön is megmaradó meleg simogatások a legnagyobb kincsei. Az Istentől jöttek ezek. És az Isten bízta ránk, hogy továbbadjuk, hogy mások is megtapasztalják, hogy angyalok is vannak.
Majd azt is megtapasztalták a pásztorok, hogy az angyalok nem onnan jöttek, ahonnan gondolták. Az angyalok egészen más irányból jöttek. A pásztorok nézték a nyájat, és nézték az erdőt. Azt hitték, hogy mindent látnak. És egyszer csak felülről, egy másik irányból jöttek közéjük az angyalok.
Karácsonynak az a boldog üzenete, hogy lehet felfelé is nézni, hogy van egy másik irány is. Nem csak az, amit megszoktunk. Nem csak a gondok iránya, az emberi reménységek, erők és számítások iránya. Nem csak az emberi nappalok és az emberi éjszakák iránya. Van egy másik irány: az Isten iránya. Azért szép a karácsony, mert ekkor abba az irányba nézünk, ahonnan jött Jézus, ahová visszament Jézus, és ahonnan újra eljön majd. Karácsonykor érezzük szívünkben ennek az új iránynak minden dimenzióját. Valami összeköt azokkal, akik odafent vannak, és azzal, aki odafent trónol. Ez a karácsony harmadik nagy ajándéka. Az első az, hogy vannak angyalok, a második az, hogy a pásztorokhoz eljönnek az angyalok. A harmadik az, hogy a pásztorok megtanulnak felfelé nézni, aztán maguk köré gyűjtik a kicsi pásztorokat, a botra támaszkodó öreg pásztorokat, a könnyeseket, a boldogokat, és fölfelé mutatnak, és azt mondják: most együtt tanuljunk meg fölfelé nézni. Mert van „fölfelé” is.
A megfélemlett pásztoroknak azt mondják az angyalok: „Ne féljetek, mert hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen.” Nagy öröm! A pásztorok minden félelmét ez a nagy öröm borította be. Sok okuk volt a félelemre. Félhettek azelőtt a támadásoktól, a saját bűneiktől, mert megérezték, hogy ők bűnösök, és közel van hozzuk Isten. De aztán beborította őket a nagy öröm, az a nagy öröm, hogy született nékik ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus a Dávid városában. Ez volt számukra a nagy öröm! Lehet, hogy sok nagy öröm volt abban az évben, 1994 évvel ezelőtt a Római Birodalomban. Lehet, hogy lélekszakadva vitték a hírt a küldöncök, a katonák, hogy győztek a csatában, hogy a birodalom új tartománnyal gazdagodott. Lehet, hogy nagy felvonulásokat rendeztek Róma piacán. Mennyi öröm volt! De hol vannak ma már azok az örömök? Hol van Augustus császár? Mit számít ma már az, hogy nagyobb lett akkor a Római Birodalom? Nem is tudunk azoknak az öröméről, akik felvonultak Róma piacán! De nem csak az akkori örömök, mert hol van a tavalyi öröm, hol van a tegnapi öröm? Ha csak emberi örömöd van, ki tudja, holnap hol lesz már a mai örömöd?! Mert nekünk, embereknek, még az Augustusoknak is, az örömeink csak egyik naptól a másikig tartanak. Elpárolognak, mint a pára, elolvadnak, mint a hó, eltűnnek, mint az álom. Beborítja őket a bánat, miként a köd a réteket.
De ezt a nagy örömöt, hogy született nékünk ma Megtartó, ki az Úr Jézus Krisztus, ezt a nagy örömöt semmiféle bánat eltüntetni, beborítani nem tudta. Ebből az örömből él az egyház. Fiatalok, öregek, bánatosak, boldogok. Ezzel a nagy örömmel állnak a síroknál, ezzel a nagy örömmel gyúlnak meg a karácsonyfa gyertyái. Kétezer év nem tudta elhomályosítani, eltüntetni azt a nagy örömet, hogy született nékünk ma a Megtartó.
Milyen igazuk volt az angyaloknak. A pásztorok ezt biztos nem érezték át. A pásztorok azt hihették, hogy ez nekik öröm, hogy ez az egész Izráelnek öröm, hogy az egész világnak öröm. De mit tudtak ők arról, hogy kétezer év múlva itt és ma nekünk is öröm lesz? Míg a világ világ lesz, mindig öröm lesz. Ez a nagy öröm: született nekünk ma Megtartó! – elfogyhatatlan. Hogy szeretnénk megtartani egymást, hogy fogjuk a gyermekeink kezét, az egymás kezét. Az erős kezek gyengévé válnak, lehullnak, elengednek, és elengedjük őket. Tartjuk a gyermekeinket, azután tartanak bennünket a gyermekeink, aztán ők is el kell hogy engedjenek. Csak egy kéz van, csak egy örökkévaló, megtartó kéz e világon. Annak a Megtartónak a keze, aki „az Úr Krisztus a Dávid városában”.
Ez az öröm, akárhová kerülsz, mindig megmarad. Ez a kéz mindig lenyúl érted. Mindenki elhagyhat, becsaphat, kijátszhat, megtagadhat, elfelejthet, de ez a kéz mindig lenyúl érted. Megtagadhatod, elfelejtheted, de mégis visszavár. Amikor hozzá térsz, az ő kezét mindig megtalálod. Mert mi hitetlenkedhetünk, de ő hű marad, ő magát meg nem tagadhatja. És szállhatnak az évek, karácsonyok, nagypéntekek, örömök és nehéz bánatok, sem élet, sem halál, sem jelenlevők, sem elkövetkezendők, semmi minket nem tud elszakítani az ő szeretetétől, amellyel hozzánk jött, hogy minket megtaláljon és megváltson.
Jele is van ennek: Az lesz örökös jele ennek – mondták az angyalok –, hogy „találtok egy kisgyermeket bepólyálva feküdni a jászolban”. A pásztorok megtalálták Jézust. Vajon te megtalálod-é? Először úgy, ahogy az előbb énekeltük. Vagy itt az Úr asztalánál, annak kenyerében és borában. De meg kell találni ott is, itt is, és akkor tiéd lesz a nagy öröm, a karácsony döntő és legnagyobb ajándéka, hogy szeret téged a te megtartó Krisztusod. Ámen.
(Csiha Kálmán: Kelj fel és járj. Prédikációk. Szemle füzetek, Kolozsvár, 1995)