2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kapcsolódjunk a zöld világhoz!

Miután az idén júniusban lezárták az Ösvény a múlt felé elnevezésű 2011–2013-as pályázati időszakot, amelyet a Maroskeresztúri Általános Iskola sikerrel pályázott meg egy multikulturális Comenius-felhívás nyomán, újabb pályázatot nyertek, ezúttal környezetvédelmi témakörben, tájékoztatott Albert Zoltán iskolaigazgató.

Miután az idén júniusban lezárták az Ösvény a múlt felé elnevezésű 2011–2013-as pályázati időszakot, amelyet a Maroskeresztúri Általános Iskola sikerrel pályázott meg egy multikulturális Comenius-felhívás nyomán, újabb pályázatot nyertek, ezúttal környezetvédelmi témakörben, tájékoztatott Albert Zoltán iskolaigazgató.

– A 2011–2013-as pályázati időszakot lezártuk júniusban, ugyanakkor megnyertünk egy másikat a 2013–2015-ös időszakra. Ennek témaköre a környezetvédelem, címe Kapcsolódjunk a zöld világhoz! Ezen Comenius-akció keretében nyolc országgal lesz kapcsolatunk a következő két évben, ami azt jelenti, hogy 14 tanár és tíz diák fog kiutazni külföldre. Persze, mi is ugyanúgy fogjuk majd őket fogadni, ahogy korábban is fogadtuk. Az akció olyan szempontból is jó, hogy világot látnak a gyermekek: áprilisban például öt gyerek volt Angliában egy hétig, és négy tanár, akik egyébként sosem jutottak volna el oda.

Következő lépésként októberben a koordináló Spanyolországba megyünk, ahol megbeszéljük az előttünk álló két év tevékenységét dátum szerint: melyik országban mikor kezdődik a projekt, hová, melyik évben, milyen periódusban mehetnek a gyermekek.

– Melyek a projektben részt vevő országok?

– Spanyolország, Törökország, Románia, Lengyelország, Lettország, Görögország, Németország és Finnország. Emellett beindult a testvértelepülési kapcsolatunk Bodrogkeresztúrral, ahonnan legutóbb 12 gyerek volt egy hétig nálunk két tanárral. Jövő év júniusában legközelebb innen megy oda 12 gyerek és két tanár. Van mozgás, nemhiába mondta a testnevelés szakos kollégám, hogy a nyáron egy pénteki napon voltam szabadságon. Most folynak a felújítások, sok a munka. De nemegyszer este nyolckor megyek haza. Nemrég egy hétig volt az egyháznál egy holland csoport: 23 gyerek és két felnőtt. Kivittünk három pingpongasztalt az iskola udvarára és pingpongbajnokságot tartottunk. A helyi költségvetésből vettük az asztalokat is, de vásároltunk sakkot és römit is a gyerekek számára. Most érkezett meg például az angol nyelvű oktató CD-ket tartalmazó csomag mindkét szekciónak külön, és megérkeztek az angol nyelvű munkafüzetek is.

Miben áll a Comenius program?

A program az oktatás első, érettségiig terjedő szakaszára összpontosít. Az óvodáktól a középiskolákig minden közoktatási intézménynek nyújt pályázati lehetőségeket. Célja, hogy hozzájáruljon a közoktatás minőségének fejlődéséhez, erősítse annak európai dimenzióját, illetve segítse a nyelvtanulást. Kiemelten támogat néhány fontos általános célkitűzést, mint pl. a multikulturális környezetben történő tanulást, amely az európai állampolgárság sarokköve, a hátrányos helyzetű csoportok támogatását vagy az iskolából való kimaradás elleni harcot.

Az iskolai együttműködések lehetővé teszik, hogy európai közoktatási intézmények nemzetközi együttműködés keretében együtt dolgozzanak valamilyen közös témán, mely lehet tanuló- vagy intézményközpontú. Többoldalú együttműködés esetében legalább három részt vevő országból egy-egy iskola dolgozik együtt. Kétoldalú együttműködés keretében lehetőség van nagyobb létszámú diákcsoportok kölcsönös cseréjére is, amelyben minimum 12 éves diákok vehetnek részt.

A Comenius-hálózatok az oktatási intézmények és szervezetek közötti hálózatok kialakítását támogatják. Támogatható az adott témakörön belül az oktatási innováció és a jó gyakorlatok megismertetését szolgáló intézkedések, pl. összehasonlító elemzések, esettanulmányok, ajánlások megfogalmazása, szemináriumok és konferenciák szervezése, továbbá egyéb terjesztési intézkedések és az európai együttműködés megkönnyítését és javítását célzó intézkedések, pl. információcsere, projektkoordinátorok képzése, új projektek támogatása, projekteredmények és bevált módszerek terjesztése.

A többoldalú Comenius-projektekre olyan konzorciumok jelentkezhetnek, melyek célul tűzték ki a tanárok és az iskolai oktatásban dolgozók alap- vagy továbbképzésének javítását, osztálytermi stratégiák kialakítását, az oktatás és tanítás minőségének javítását.

A Comenius kiegészítő tevékenységek célja felhívni a megfelelő célcsoportok vagy a közvélemény figyelmét az európai együttműködés fontosságára az iskolai oktatás területén, a Comenius program sikeresebb megvalósításának segítése, különösen képzési tevékenységeken és elemzéseken keresztül vagy ágazatok közötti együttműködés segítése az Egész életen át tartó tanulás program különböző tevékenységei között.

A Comenius hálózatokra, többoldalú projektekre és kiegészítő tevékenységekre vonatkozó pályázatokat közvetlenül az Európai Bizottság Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökségéhez kell benyújtani. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató