2019. december 12., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Dél keresztje alatt című verssel az Irodalmi Magazin 2019/2-es, Kányádi-számában találkoztam legutóbb. A lapszámban, amelyet abból az alkalomból jelentetett meg a Magyar Napló Kiadó, hogy költészetünk tavaly elhunyt kortárs klasszikusa május 10-én lett volna kilencvenéves, a Kedvenc Kányádi-versem felcím alatt még számos közkedvelt költemény és hozzájuk fűzött elemző, emlékező gondolat olvasható. Ennél nyilván sokkal gazdagabb a számos képet, illusztrációt is tartalmazó 125 oldalas, pompás kiadvány anyaga, amelyet éppen a költő születésnapján ajánlottak a közönség figyelmébe Budapesten, a Jókai Anna Szalonban. A folyóirat az életmű sokoldalúságára fókuszál, azzal a kiemelt céllal, hogy Kányádi jelentőségét a recepcióban eddig nem vagy kevéssé alkalmazott megközelítések szerint körvonalazza. A lapszám tanulmányai a lírai alkotások mellett Kányádi drámáira, esztétikai nézeteire és nyelvszemléletére is kitérnek, rámutatnak az életműben koncentrálódó nemcsak magyar, de közép-európai, sőt összemberi élményekre. Az esszék és elemzések sorát költőtársak vallomásai, valamint interjúk gazdagítják.

Bevezető soraiban a folyóirat főszerkesztője, Szentmártoni János kifejti, hogy a szakmának vannak adósságai a teljes életmű felmérését illetően, de az olvasók szeretete töretlen. Az elemzések, méltatások sora egy beszélgetés részletével indul, amelyet az Irodalmi Magazin alapító főszerkesztője, Oláh János folytatott Kányádival 2005-ben (és amely- ben Kányádi Halottak napja Bécsben című verse kapcsán a szerzői szerénység egyik legszebb mondatát mondja el: „Ebben a versben az én verset írni tudásomnak minden erénye és talán gyöngesége is, nem tudom, benne van”). Gryllus Dániellel, a Kaláka együttes vezéregyéniségével is készült interjú. Abban idézi a Kányádival jó barátságban élt zenész egy erdélyi tanító mondatát, amit a költő időnként szívesen ismételgetett: „Azt szeretem a verseidben, Sándor, hogy mindig benne vagyunk, még ha csak egy feketerigó képében is”. A pályaívről egyébként szakember, Pécsi Györgyi irodalomtörténész, Kányádi monográfusa is beszél.

Ugyancsak lényeges része a szerkesztési koncepciónak, hogy a költői személyiség vonzereje és az életút tapasztalata mellett hangsúlyozza azokat a szakmai okokat, amelyek a nemrég elhunyt költőt a 20–21. századi kultúra meghatározójává tették. De a Kányádit kedvelő olvasóközönség nagy hányadában minden bizonnyal a magazinban újra elénk tárt versek és a pályatársak, utódok ezekhez kapcsolódó vallomásai hagyják a legmélyebb nyomot. Megrendítő az a költemény, amely a főhajtó lapszámot zárja. Ferenczes István írta 2018. júliusában. A címe: Kányádi Sándor sírjára. Teljes egészében idézzük: „1. És szakadt az eső/ Zokogott az ég is/ Porba szállott a test/ Mennybe a poézis// 2. Hazatért a fiú/ Pihen a bujdosó/ Boldog bölcsőjében/ Ring el a koporsó.” 

Kányádi Sándor Erdélyi Lajossal New Yorkban 1973-ban.
A fotóművész nemrég töltötte 90. évét (Irodalmi Magazin)