Kanári és más rokon madarak

Kanárimadár (…) ezt a trópusi eredetű, énekes kalitkamadarat már nyolcéves koromban megismertem. 1946-ban és ’47-ben a szülőfalumban, Holtmaroson még élt az Éltető birtokos családnak két tagja. Szinte naponta bejártam a kúriába az osztálytársamhoz. Ott mindig gyönyörködtem a tiszta sárga, gyakran éneklő kanáriban. A fűtött szobában novemberben is, a téli hónapokban is énekelt. Számomra mesebeli madárnak tűnt egzotikus, sárga színével és csicsergő énekével. 

 

Kanárimadár (Serinus canaria)

A vadon élők nemcsak a nyugati Kanári-szigeteken élnek, hanem Madeirán és az Azori-szigetek nyitott erdeiben is. A rokonság alig ismerhető fel a vörös kanárikon vagy a vég nélkül trillázó „harzi kanárin”. 

Érzékletes megjelenítése kellemes hatást vált ki az olvasóból Benyó Judit Kanári madaram című versében: 

Táncolj kanári madaram,

mozgó-fejű, fekete-bögyű madaram,

ülj a hajamba és ott is énekeljél!

Sárgatestű kismadár csőröddel csivitelj,

csipkedj engemet,

hívogassál, kutatgassál

kicsi kanári madaram –

hencegj kicsit jobban!

Himbálózzál remegő ágakon,

táncolj boldog madaram,

pici, édes, boldogtalan madaram!

Majd felébredsz velem

az őserdőben. 

Nem egy irodalmi alkotásban a rabság és szabadságvágy ellentétének képi megjelenítőjévé válik a kis kalitkamadár. 

 

Álarcos meggyvágó (Eophona migratoria) és egy rokon faja Japántól délre, a Bonin-szigeteken volt valamikor honos. 

 

Rőtes magvágó  (Chaunoproctus ferreorostris) 

A 22 centi hosszúságú madáron a 2,5 cm hosszú csőr – ami tövén éppen olyan magas, mint széles – óriásnak tűnik. E madár már évtizedekkel ezelőtt kihalt, csak múzeumokban maradt meg közülük kilenc példány. 

 

A valódi pintyek (Fringillinae) kizárólag az Óvilágban élnek. A mi erdei pintyünk (Fringilla coelebs) csaknem mindenütt megtalálható, ahol legalább néhány fa áll, s amelynek koronája számára magokat, rügyeket és rovarokat szolgáltat; éneklő- és fészkelőhelyet, amelyet zuzmókkal, hernyók és pókok hálóival álcáz. A fiókákat főként rovarokkal eteti, melyeket a talajon gyűjt. A körzetét (revírjét) védő hangja minden vidéken más. Éneke változatos, de rendkívül jellemző. Öröklött hangutánzó képessége alapján a kínálkozó madárhangokból választja ki azokat, amelyek sajátos faji énekéhez illenek. A hímek homloka fekete, fejtetőjük és oldalt a nyakuk kékesszürke, a hátuk teltbarna, farcsíkjuk finomzöld, pofájuk és testaljuk fahéjbarna. Az Azori- és Madeira-szigetek madarainak feje kékesszürke, pofájuk és torkuk csaknem sárgás; végül a Kanári-szigetek hímjeinek háta sötét palakék, a La Palmán élőknek még a farcsíkja se zöld. 

 

Kék pinty (Fringilla teydea)

A Kanári-szigeteken, Tenerifén és Gran Canarián a fenyvesekben él; színezete kékes ezüstszürke. Ebbe a családba tartozik az Uruguayban és Argentínában honos, 24 cm hosszúságú zöld kardinális (Gubernatrix cristata). A háta olívzöld, fekete hosszanti csíkos, bóbitája fekete, szemcsíkja sárga, állának előkéje fekete, a testalja sárga. 

 

Szürke kardinális (Paroaria coronata)

Dél-Amerika keleti részén él. A termete kisebb, a háta világosszürke, testalja fehér, állának előkéje selymes kárminpiros, a feje és bóbitája szintén. Az Észak-Amerikában élő két pintyféle, az indigópinty és az azúrpinty közös gyökérből ered. 

 

Indigópinty (Passerina cyanea)

Keleten lakik a türkizkék, indigókék fejtetejű és torkú, fekete mintás szárnyú hím és társa. 

Nyugaton Mexikóig a rozsdás mellű, fehér hasú, szárnyán kettős fehér szalagú azúrpinty (Passerina amoena). 

A fejlődésük két úton haladt, ma már valódi fajként viselkednek. 

Összeállította: Márton Béla