Kallós Zoltán volt a KZST vendége

Az előrejelzésnek megfelelően kivételesen érdekes, tanulságos és hangulatos volt a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság évnyitó összejövetele, amelynek meghívottja Kallós Zoltán Kossuth-díjas népzenegyűjtő, néprajzkutató volt.

Fotó: Bodolai Gyöngyi

Az előrejelzésnek megfelelően kivételesen érdekes, tanulságos és hangulatos volt a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság évnyitó összejövetele, amelynek meghívottja Kallós Zoltán Kossuth-díjas népzenegyűjtő, néprajzkutató volt. Zenével, tánccal és a tárgyi néprajz értékes darabjainak bemutatásával arra a négy erdélyi tájegységre – Mezőség, Kalotaszeg, Moldva, Gyimes – kalauzolta el a nézőket, amelyek kedvenc gyűjtőterületei voltak. Ezek közül is szívügye a Mezőség, ahol született, s ahol ma a Kallós Alapítvány szórványiskolája működik, s rendkívül gazdag néprajzi múzeuma várja a látogatókat.

Akik jól ismerik pályafutását, gyűjtőmunkájának eredményeit, azokat megerősítette abban a hitben, hogy mindnyájunk kötelessége a hagyományokat éltetni és továbbadni, hisz ezek tartották meg a magyarságot ezer éven át. „Ha eldobjuk, elfeledjük, semmivé válunk” – mondta. Ezért fontos olyan nemzedékeket kinevelni, amelyek büszkén tekintenek annak a népi kultúrának az értékeire, ami a magyar örökséget képezi. Akik kevésbé járatosak Kallós Zoltán világában, azokat reményeink szerint a jól kiválasztott példákkal sikerült a vendégnek mindezekről meggyőznie.

A vendéglátó Csíky Boldizsár kérdésére a 86 éves meghívott elmondta, azért szívügye a Mezőség, mert egyrészt ott született, másrészt kollégista korában a magyar népművészet kapcsán ezt a tájegységet soha nem említették. Szülőhelye értékeinek ismeretében kezdett nemcsak szellemi, hanem tárgyi gyűjtésbe is. Az eredmény az a rendkívül gazdag anyag, amely ma szépen elrendezve a válaszúti Kallós Zoltán Múzeumban és Népművészeti Központban látható: kerámiák és varrottasok, szőttesek tiszta fehéren, piros-kék és áttört szürke színben vagy feketével hímezve, melyik faluban mi volt a hagyomány. Láthattuk az ősi magyar motívumokkal díszített mellényeket, amelyet két magyarszováti fiatalember újra készít, és a díszes, szép népviseletet is. Az előadó elmondta, hogy Palotai Gertrúdnak az 1940-es években a széki varrottasokról írt könyve hívta fel Kodály Zoltán figyelmét a mezőségi népművészetre, aki kijelentette: ha ilyen a varrottasuk, milyen lehet a zenéjük?! Ezt követően ment el aztán Lajtha László Székre, s kiderült, hogy a régi népzenei stílus, amelyről Bartók Béláék már az 1900-as évek elején kijelentették, hogy eltűnőben van, a Mezőségen még virágzott. Sőt, vannak ma is fehér foltok, ahol lehet még régi stílusú dalokat gyűjteni. A vetített képeken Kallós Zoltán bemutatta egy válaszúti idős ember különleges gégehangon előadott dalait, akit megbüntettek, mert magyarul énekelt a kocsmában. „A határ régen örökké szólott, mint a fülemile” – mondta a válaszúti nótafa elgondolkoztató visszaemlékezésében. Láthattuk és hallhattuk az idős, évtizedekre az ágyba nyomorodott válaszúti asszonyt is, aki a szégyenbe esett lány balladáját énekelte el újra, a betegségtől erőtlen, megfakult hangon, a gyűjtővel együtt. A kalotaszegi idős asszony pedig felidézte, hogy 33 éves korában Bartók Bélának egy tölcsérbe, a gramofonba énekelt. Kallós Zoltán felvételén üdítő jelenség volt a tréfás kedvű gyimesi asszony, aki nemcsak énekelni, kurjongatni, ráolvasni is tudott. A lészpedi család példája pedig, ahol a nagyanya, az anya és az unokák is gyönyörűen énekeltek, azt bizonyította, hogy miképpen öröklődik a családon belül az éneklés hagyománya.

Kallós Zoltán gyűjteménye 14.000 népdalból áll, ami letétbe helyezve a Magyar Tudományos Akadémiánál és Válaszúton is tanulmányozható.

Bemutatta a magyarszováti táncot, ahol a református kántor volt a prímás, s hangsúlyozta, hogy a zenei anyanyelv mellett a magyar mozgáskultúrát is tovább kell éltetni. Erre törekedett a táncházmozgalomban betöltött szerepével, amelynek eredménye, hogy már túllépte Magyarország, sőt Európa határait is. Válaszúton a népi táncra, a népdalokra tanítják meg azokat az érdeklődőket is, aki részt vesznek a nyaranta megrendezett táborokban.

A Népújság kérdésére válaszolva a vendég elmondta, hogy a szépen felújított, kényelmesen berendezett válaszúti kastélyban ma 24 mezőségi faluból 97 gyermek tanul, s a környékről sokan adják szívesen oda a gyermeküket. Valamikor öt válaszúti gyermekkel indultak volna, de három visszalépett, s a környékről kiegészülve négy gyermekkel kezdték el a tanítást. Az iskolának ma rangja, híre van a vegyes házasságban élő családok körében is, mert szépen haladnak gyermekeik a tanulásban. Kallós Zoltán elmondta: legutóbb a Nagysármás környéki diákokat segítették egy autóbusszal, hogy eljuthassanak az iskolába.

Beszélt a Mezőség történetéről, a moldvai csángók kilátásairól, s arról is, hogy a válaszúti múzeumban levő gazdag néprajzi anyag még feldolgozásra vár.

A Kemény Zsigmond Társaság szerdai ülésén Fülöp Géza alelnök latin szavakkal ékesített laudációjával és virágcsokrokkal köszöntötték a 75. életévét töltő Csíky Boldizsár zeneszerzőt, a KSZT-t nagy hozzáértéssel és fáradhatatlanul vezető elnököt. A köszöntőt Henn János színművész olvasta fel, majd Csíky Boróka és Nagy Orsolya adott elő a zeneszerző műveiből.

A meglepetésen túl Bartha Lajos és Bartha Ilka Bartók-feldolgozásokkal szórakoztatta a közönséget.