Költői zug a birsalmafa alatt

Népszerű a Csillagköz. Az olvasók szeretik, keresik a küllemében is tetszetős könyvet, Nagy Attila 11. verskötetét. Az alcí-mében Önéletrajzi töredékekként megjelentetett Lector-kiadványt őszi bemutatóin mindenütt kedvezően fogadták a versbarátok. A helyekhez és egyénekhez kötött, nosztalgiákkal telített, játékosan szomorkás ciklus hangvétele, közvetlensége mindenkit megragadt. Más ez a költői hang, mint amit a korábbi versgyűjteményeiben megismertünk. Vajon a továbbiakat meghatározó váltás tanúi vagyunk? A kérdés valószínűleg több emberben megfogalmazódott. Magam fel is tettem Nagy Attilának, amikor pár héttel ezelőtt a Csillagközből kiindulva költészete forrásvidékéről, a kötetben szereplő helyekről és személyekről beszélgettünk. A hosszú interjúból ma a hangvételre, illetve a folytatásra vonatkozó választ tesszük közzé.

 – Igen, a Csillagköz teljesen más, mint az eddigiek. A gyermek- és ifjúkor hangulata és emlékei mindegyre megkísértik az embert. Olykor csak úgy bekattan valami a múltból, s akkor nincs mit tenni, hagyni kell, hogy tegye a dolgát. Összeszámoltam, vagy harminc ilyen vers kimaradt a kötetből. Ha ismét előjön ez a hangulat, biztos írom majd tovább, mert jólesik elmerülnöm benne, de hogy lesz-e újabb kötet belőle, azt nem tudom. Lehet, hogy ennyi is bőven elég. Egyébként nem kizárt, hogy be-becsempészek belőlük majd valamit más könyvekbe is. Annyit viszont elmondhatok, hogy megvan már egy új kötetem anyaga, csak össze kell állítani. Történetet is kerekíthetek hozzá. Nemrég vettünk egy házikót Vadadon. Az utolsó falu a Nyárádmentén egy kis völgyben. Már aszfaltút is vezet oda. Hát az valami csodálatos. Emese, a feleségem egy szép kertet rittyentett oda, zöldségessel, gyümölcsfákkal. Van ott egy költői zug vagy sarok is: egy ácsolt pad és asztal a birsalmafa alatt. Eleinte berzenkedtem, hogy nincs rá szükségem. Most már kívánkozom oda. Ahogy megérkezem, veszem a papírlapot vagy a noteszomat, és kiülök oda. Emese már kacagja. Nem tudom, mi történik ott, ülök egy félórát, s úgy érzem, mintha egy napja kinn volnék. És jön az ihlet. Van már vagy száz vadadi versem 2014–2015-ből, most fogom őket bemásolni, összeállítani kötetté. Abban aztán lesz mindenféle forma! Antik is. Nagyon sok antikot olvasok, ógörög meg újabb görög költőket, a római aranykor, ezüstkor poétáit, de másokat is: a nagy barokk költőket, angolokat, egyebeket. Persze Csokonai, Balassi kihagyhatatlan, Arany János ugyancsak. Ő úgy is, mint költészet és mint költői attitűd, úgy is, mint korszak. Nagyon érdekes dolgok ezek. Sok minden benne van ebben a Vadadban. Természetesen más költői sorok is, akárcsak korábbi verseimben. Erre tudatosan törekszem. Ahányszor Biharban vagyunk egy-egy vakáción, mindig átrándulunk Debrecenbe, ahol van két nagyszerű antikvárium, s ott potom pénzért már legalább kétszáz könyvet vásároltunk. Olyasmiket, amikre máshol nem találunk rá. Számos költői világ kerül így közelebb hozzám. De pont úgy érdekel a képzőművészet és a zene is, a komoly zenétől a rock and rollig, meg a teljes költészet, el egészen a slam poetryig. Persze, a tudományos munkát sem hanyagolom el, elég sokat lektorálok, fordítok szakkönyveket és a többi. De egyelőre most a vadadi anyag a legaktuálisabb, mihamarabb fel kell dolgoznom. Na meg a mesék az unokáknak, például a Kismacska a motorházban, és egyebek, amiket szintén élvezettel írok.