Költő lélekkabátban

Hogyan másképp? Ha ebbe öltözik, mindig divatos marad. Uralja bármily trend a prérit, a lélekkabát kiemeli, disztingválja viselőjét. Demény Péter új verseskönyve*, a Lector Kiadó elegáns kiadványa, a Lélekkabát már tetszetős küllemével is felhívja magára a figyelmet. A lényeg azonban mégis a címbe emelt metafora. Egyből jelzi: a kötetben lelki dolgokkal találkozunk. Nem is akárhogyan, kettős tükörben, líra és grafika egymásba fonódó, egymást kiegészítő, gazdagító együttesében. Különleges a helyzet, Eperjesi Noémi illusztrációit nem csak a szövegek ihlették, a versek egy részének maga is alanya, azok nélküle nem születtek volna meg, és biztos, hogy ő se ugyanígy álmodta volna meg érzékeny vonalvezetésű, képzettársításos fekete-fehér látomásait, ha nem éli meg ugyanazokat az érzelmeket, amik a költőt késztették írásra, vívódó önvallomásra.

 „A verseskötet egy történetet mesél, amelyik döntésről és újrakezdésről szól, és végül a megérkezésről egy szerelembe.” Így tömöríti egyetlen mondatba a 36 költemény tükrözte lelki válság történéseit, ön- és társmarcangoló vívódásait, a szerző egész addigi életét megváltoztató időszak, illetve a boldogságát újra elhozó, mindent elborító fellángolás lírai megnyilatkozásait a könyv szerkesztője, Balázs Imre József. Óvatosan fogalmazok, nehogy félreértse valaki a szavaimat, és netán azt gondolja, szentimentálisan lelkiző versgyűjteménnyel van dolgunk. Akik ismerik, olvassák Deményt, tudhatják, hogy játékossága, humora, iróniája, váratlan szó- és fogalomkapcsolatainak meghökkentő gyakorisága, az a mód, ahogy napjaink folytonosan újuló nyelvhasználatára ráhangolódik, megóvja attól a veszélytől, hogy a túlcsorduló érzelmek hatására átessen a ló másik oldalára. Akkor se, ha mindent azonnal ki akar kürtölni, ki szeretne írni magából. Nem titkolja sebezhetőségét, de nem is siránkozik saját vállára borulva. A Facebookon naponta jelentkezik, sokan keresik blogjait, lájkolják egymást meglepő sűrűséggel követő verseit, lírai sziporkáit, ámulnak műfaji sokféleségén, tudják tehát, hogy miről beszélek. „A Költészet Szállóban meglehetősen gyakori vendég”, vallja magáról verselve. Volt úgy, hogy prózaibb nyilatkozatban grafománnak nevezte magát. Lefegyverző az őszintesége. Van véleménye, és azt ki is mondja. De várja is a visszajelzéseket. Ezért is kedveli a világhálót. Ott azonnal reagálnak az írásaira, és rögtön közzé is teheti, amit közölni akar. Tény, hogy sokat ír, és minden érdekli a világból. Játékkedvét például úgy élte ki egy éven át, hogy az interneten naponta verssel köszöntötte az éppen aktuális névnaposokat. Rendhagyó kísérletét, különleges teljesítményét a Lélekkabáttal együtt közönség elé vitt friss kötete, a Láng Orsolya által illusztrált Kolindárium (Exit Kiadó) tette a könyvbarátok számára is elérhetővé.

A legutóbbi ilyen nyilvános bemutatkozás a karácsonyi vakáció előtt zajlott a marosvásárhelyi Sapientia Tudományegyetemen. Kommunikáció szakos hallgatók faggatták Demény Pétert és Eperjesi Noémit. Házigazdaként Fülöp Otília adjunktus és a III. éves Traicu Andrea, illetve Kis Marika beszélgetett velük. Hangulatos, oldott hangvételű találkozó volt. Szóba került minden, amit fennebb érintettem. Nem volt tabutéma, a vendégek mindenről őszintén beszéltek, ami a fiatalokat érdekelte. Még nyilvánvalóbbá vált, mint első olvasásra az Odüsszeusz énekéből kiragadott verssorok igaza: „az én életem nem mítosz,/ az én életem emberi”. A „világok határán felnőtté lett” költő, aki nemrég még morajló tengeren vergődött Pénelopé és Nauszikaa között, ismét úgy érezheti, új élet költözött belé. Közvetlenségével hamar megnyerte az ifjú hallgatóságot, amely – nem kétséges – egyetért vele: ha a szerelem állítja válaszút elé, az embernek ajánlatos a szíve szavára hallgatnia. Demény Péter lélekőrlő dilemmája s az abból fakadó vívódások éppúgy hangot kapnak a kötet százsorosában és más hosszabb alakzataiban, mint a számos 17 szótagos háromsorosban. 

A megnyugvás ösvényeit most Vásárhely kínálja fel a könyv szerzői számára. A 12 míves, szép, szecessziósan telített grafikai lap egy ígéretes képzőművészi pálya emelkedő ívét is elénk vetíti. Eperjesi Noémi remélhetőleg mihamarabb megtalálja helyét a város művészeti életében.

 

*Demény Péter: Lélekkabát. Szerk. Balázs Imre József. Lector Kiadó, Marosvásárhely, 2015