A kásahegyen túl

A Pallas-Akadémia Könyvkiadó gondozásában megjelent és a nemrég véget ért 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében be is mutattatott a Kolozsvári Puskás Sándor szobrászművészről készült monográfia.

Fotók: Nagy Tibor

A Pallas-Akadémia Könyvkiadó gondozásában megjelent és a nemrég véget ért 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében be is mutattatott a Kolozsvári Puskás Sándor szobrászművészről készült monográfia. Az Élet-Jelek sorozatának részeként kiadott kötet szerzője Nagy Miklós Kund, aki a vásárzáró estén, az utolsó nap ellenére is teljes telt házas közönség körében ismertette az újonnan megjelent kiadványt.

– Örvendek, hogy a Pallas-Akadémia Kiadó évről évre eljön a könyvvásárra és most is itt van. Sajnos, aki létrehozta – Tőzsér József – nincsen már közöttünk. Annak idején vele beszéltük meg e kötet megírását, megjelentetését. De itt van velünk Sarány István, a Hargita Népe napilap főszerkesztője, a kiadó főszerkesztő-helyettese és ezen album szerkesztője. Sarány István rövid beszédében elárulta, hogy egy olyan monográfia kéziratán dolgozott, amelyből áradt a bemutatott művész iránti barátság és tisztelet, amitől igencsak emberközelivé vált, öröm volt vele dolgozni – mondta Sarány, majd ismét Nagy Miklós Kund vette át a szót.

– Minden kötettel nagy körültekintéssel foglalkozom. Úgy érzem, hogy ezt az albumot feltétlenül el kellett készítenem. A közelünkből szinte mindegyik, fontos szobrászművész életművét sikerült már bemutatnom, Hunyadi Lászlóról, Kiss Leventéről, Bálint Károlyról, Bocskai Vincéről, Gyarmathy Jánosról egyaránt készültek monográfiáim. Az interjúk készítése, a könyvek írása alatt én is számtalan élménnyel gazdagodtam. Élmény volt például a Kolozsvári Puskás Sándor műterem-lakása. Amikor a hat és fél évtizedet kitevő életműről kérdezni érkeztem hozzá, láttam, hogy a művész mindegyik munkájából megőriz egy másolatot magának is. Otthonában így egész pályája végigkövethető. A kötet borítóján az egyik legkifejezőbb alkotását láthatjuk, a Honfoglalót. Ha valakit művészként érdekelt történelmünk, nemzetünk kialakulása, jelenünk, illetve jövőnk, akkor Kolozsvári Puskás Sándor ez.

E kötet is legalább annyira fontos, mint a művész nagy sikernek örvendő szakácskönyve, e kiadvány megjelenése szobrászatunk ünnepe. A könyv létrejöttében nagy szerepe van a Hargita Megyei Tanácsnak és Antal Attila csíkszeredai polgármesternek, az interjúk alatt rengeteg érdekes dolgot mesélt Kolozsvári Puskás Sándor. Szerencsés embernek vallja magát, mert egész életében azt csinálhatta, amit akart. Hosszú pálya áll mögötte, amelynek során életét és munkásságát az is meghatározta, hogy mindig olyan emberekkel sikerült összebarátkoznia, akik hozzájárultak szellemisége gazdagításához. Markáns meggyőződései vannak, a nagy, '60-as, '70-es évekbeli képzőművészeink közül Nagy Imre és László Gyula professzor hatottak rá a leginkább. A Kolozsvári előnevet 1985-ben vette fel. 1975-től él Marosvásárhelyen, ahol jobban érzi magát, mint szülővárosában. Itt találta meg azt a társaságot, amellyel jól érzi magát, akikkel túrázhat a természetben. A természetjárásból is merített ihletet, például a hegyi patakok kavicsaiból inspirálódott, ezek alakját szobrokban formázta újra, úgynevezett Kavicskorszakában. A témái – köztük az erdélyi, csángóvidéki ember – nem változtak, ábrázolási módszere azonban tíz-tizenöt évenként megújult. Elnyújtott formái a népi kerámia világát idézik, nőalakjai gyönyörű korsókra is hasonlítanak. Az idő múlásával letisztultabb, esztétikailag szebb formák jellemzik életútját. Sok köztéri munkája van, közülük egy nagyon szép alkotás – a marosvásárhelyi, Kárpátok sétányon lévő Tavasz című alkotás –, amelyet idővel tönkretettek, a művésznek meg kellett érnie szobra pusztulását. Csíkszeredában is hasonló sorsa jutott egy munkája, mindezek mellett igen sok szobrát láthatjuk múzeumokban, különböző intézményekben.

Az ötvösművészetben, ékszerkészítésben is maradandót alkotott, színes terrakottáihoz igencsak ragaszkodik. Munkái között megemlítendő Delly Ferenc síremléke a Házsongárdi temetőben, avagy a gyergyószárhegyi kastélyban látható, Bethlen Gábort ábrázoló mellszobra. Akinek annyi emléke van, mint neki, valóban gazdag ember – mondta a méltató, majd Kolozsvári Puskás Sándor szólt az egybegyűltekhez.

– Boldog vagyok, mert egész életem során azt csinálhattam, amit szeretek. Van, amikor meg is koplaltam ezért, de ha valaki ilyen ínyenc, szenvedjen is. Minden munka nagyon-nagy örömmel tölt el. Michelangelo annyira hiú volt, hogy mindegyik vázlatát megsemmisítette – ne lássa az utókor, hogy mennyit szenvedett szobraival. Én sem dicsekszem a kevésbé sikerült munkákkal, de mindegyik alkotásomon látszik, hogy szeretettel, odafigyeléssel készítettem őket és megpróbáltam magamból kiadni a maximumot. Mindegy, hogy szoborról, ötvösmunkáról, avagy receptről van szó – mindegyikük alkotás a maga nemében, az igényességnek, a nívónak ugyanolyannak kell lennie. Egy plakettet is ugyanolyan odaadással készítek, mint egy szobrot. És aranyszabályom, csak akkor dolgozom, ha kedvem van hozzá. Ha nincs, elmegyek halászni.

Ugyanakkor sok tervemet nem tudtam végigvinni. 17 éves koromig eszembe sem jutott volna, hogy szobrász leszek. Középiskolás koromban hallottam egy képzőművészetről szóló előadást, a gyakorlati munkák során vettem észre, hogy van érzékem a szobrászathoz. Rajzolni most sem tudok. A nyarak során otthon, a mosókonyhában rendeztem be műtermet magamnak, ott csináltam a szobrokat. Egy készülő nagy, kolozsvári kiállításra bevittem közülük négy munkát. Csodák csodája, kettőt közülük beválogattak. Egy év alatt bekerültem az akkori legnagyobb művészek tárlatára és felvettek az egyetemre is. Ez '48-ban volt és én '47-ben kezdtem a szobrászkodást. Mindezt követte a főiskola, a Magyar Művészeti Intézet. A felvételin kellett rajzolni is. Sokat kínlódtam, de valahogy megcsináltam a feladatot. Rögtön másodévre vettek fel, így elsőéves soha nem voltam – mondta a számos sztorival, poénos történettel gazdagított visszaemlékezése során Kolozsvári Puskás Sándor, aki életfilozófiáját is megosztotta a hallgatósággal: Hogy van-e a jó szobrászatnak receptje? Nehéz erre a válasz. Nincs egyértelmű, csalhatatlan recept. Inkább egy jó tanáccsal szolgálhatok, népi eredetű, Benedek Elektől tudjuk. Mindenkinek el kell látnia magát azzal a bizonyos mesebeli kásaheggyel, és át is kell rágnia magát rajta, anélkül nem lehet semmire se jutni! Vagyis az alapokat minden mesterségben el kell sajátítani. A szobrászatban is.