Újabb statisztikákat tett közzé az unió szakhivatala a napokban. A tagállamok gazdagságát és jólétét próbálják szemléltetni ezek az adatsorok, az egy főre jutó bruttó hazai termék és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás számszerűsítésével.
Újabb statisztikákat tett közzé az unió szakhivatala a napokban. A tagállamok gazdagságát és jólétét próbálják szemléltetni ezek az adatsorok, az egy főre jutó bruttó hazai termék és az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás számszerűsítésével. A statisztikusok szerint ez utóbbin lehet legjobban lemérni a jólétet. Ám ez egy eléggé csalóka ábránd, ha a dolgokat tágabb összefüggésbe is helyezzük. Akkor menten kiderül, hogy ez a pillanatnyi „jólét” a mi esetünkben csak felbecsülhető időtartamú koplalásnak ágyaz meg.
A teljes képhez ezek mellé a statisztikák mellé oda kellene tenni az államadósságok alakulását és a kereskedelmi mérleghiányokra vonatkozó, valamint a gazdasági teljesítőképességet szemléltető adatokat is. Akkor látszana tisztán, hogy hol van valódi jólét, és hol élnek olyan tettetett jólétben, aminek a vége előbb vagy utóbb nadrágszíj-összehúzás lesz.
Mert a fogyasztás sehol sincs ingyen, az áruval mindig jár számla is. Egy államháztartás pedig pont úgy működik nagyban, mint egy családi kassza kicsiben. Mindkét esetnél azok élnek valóban jól, akik meg is engedhetik maguknak a költekezést túlzott eladósodás nélkül, mert van elég bevételük a kiadások fedezésére.
Egy ideig megy az esztelen, holnapra nem gondoló költekezés is, ám ha az adósságok felhalmozódnak, akkor jön a baj. Családi léptéknél maradva ilyenkor szokta vinni a végrehajtó a hosszú távú kölcsönre vásárolt drága javakat. Állami léptékben „reformokkal” szokták az ilyen helyzetet kezelni. Azaz a bajba jutott ország állami cégeit „kedvezményesen” felvásárolja a hitelező országokból a konkurencia, lefaragják az állami kiadásokat, azaz úszik az állami fizetés és nyugdíj, és „pénzügyi mentőcsomaggal” is segítik az adósságspirálba csúszott országot, vagyis akkora mentőhitelt kap, hogy a mostani generáció unokái is annak a törlesztésébe fognak adózni. Szemléltető példának ott vannak a görögök, akik ebben a hazug jóléti mutatóban is előttünk járnak, csak éppen az adósságból nem látszanak ki. Ha nem uniós beruházók állnának az idegenforgalmi iparuk mögött, már rég kimondták volna az államcsődöt, röpke két évszázados államtörténetük alatt a hatodikat. Mert van gyakorlatuk az ilyen „jólétben”.
Mi még épp ott nem tartunk, mint a görögök, de abba az irányba haladunk. Fogyasztás, az van, azért indultunk meg felfele ezen az uniós „jóléti” listán, de az állam még az ezután várható adókat sem tudja begyűjteni, nem is beszélve a többiről, és élénk ritmusban adósodik el. Ráadásul ez a sokat emlegetett fogyasztás is egyre drágább mindannyiunk zsebének, mert az euró árfolyama épp tegnap döntött rekordot, tehát minden importárut – márpedig túlnyomórészt ilyenek fogyasztásával építjük a statisztikai „jólétet” – egyre drágábban vásárolunk. Azok is, akiknek ez a „jólét” a mindennapjain nemigen érződik.
