2024. november 25., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A jeles nyelvművelő, helytörténetíró, közíró, Komoróczy György kedveli és gyűjti a humort is. Szenvedélye kedves gyümölcsöt hozott nemrég. Anekdotagyűjteményt adott közre a székely anyaváros vidám kincseiről. Előbb csak kötetenként juttatta vissza az olvasóknak a tréfás sztorikat, az első kötet 2004-ben jelent meg, a második 2009-ben, és aztán 2020-ban egy harmadik is elékívánkozott, de immár az egyesülés jegyében: egyetlen tömzsi könyv fogja össze a közös tarisznyába pakolt udvarhelyi vidámságokat. (Komoróczy György: Jókedvű udvarhelyiek, 3. kötet (összevont kiadás). Magánkiadás, Székelyudvarhely, 2020., 516 oldal)

„Az egyetemes magyar szellemi tőkét a székelyudvarhelyiek is figyelmet érdemlő módon gyarapították – olvassuk az előszóban. – Ennek a kötetnek a megszületése is igazolja, hogy a hajdani székely anyavárosból lett polgári Udvarhelyen létezett egy komoly értelmiségi réteg, és a leltárkészítőnek alkotókkal: tudósokkal, kutatókkal, írókkal, költőkkel, művészekkel is számolnia kell, emellett jelentős volt a város iparos és kereskedő létszáma is, egyszóval: a régi Udvarhely polgársága. A mindennapok munkájába, a kisváros hangulatába gyakorta belopakodott a tréfa, a humor. Számos vidám, vicces történet született és forgott közszájon.”

Az ötlet voltaképpen az idősebb udvarhelyiek által ismert néhai Schiau Cornéltól, a József Attila helyiipari vállalat főgépészétől származik. Ő egy alkalommal a Fényes vendéglő söntésében szó szerint ezt mondta a szerzőnek: „Te, Gyuri, az nagyon szép és jó, hogy te írni a nyelvművelő cikk az újságba, de amellett le kéne írjad az a sok marhaság, mi történt az évek alatt a József Attilánál, meg összevissza a városban, az a sok hecc, amikor az egyik a másikkal kib.szni, lenni belőle volum egy, majd volum kettő, és lenni azoknak nagy siker itt, Udvarhelyen.”

Gyuri pedig szolgálatba helyezte magát, lett volum három is; és a többi már könyvtörténeti adalék. Az olvasók örömét nem illik elrontani a kiadás gondjait ragozó finomságokkal. 

Olvassuk, és derüljünk, feleim!

A gyászjelentő

A Kossuth utcai Csíki Söröző helyén évek hosszú-hosszú során nyomda működött. Az volt sokáig a város egyetlen nyomdája. Ott nyomtatták a szomorújelentéseket is, és kitűzték azokat a bejáratra.

Egy szép napon a Kossuthban lefelé menet Kovács arra lett figyelmes, hogy jó ismerősének, Balognak a gyászjelentője van kitéve. A hírtől megdöbbenve belépett a nyomdába, kért egy gyászjelentőt, és irány a főtéri Balázsi-féle kocsma (ma Harmónia cukrászda), mert ott ittak a haverok.

– Hallottátok? Szegény Balog infarktusban meghalt, csak negyvenvalahány éves volt, itt a gyászjelentője!

Olvasni kezdi az egyik hangosan. A részvét elég mély. Azonban a homlokot ráncoló pillanatok nem tartottak sokáig, ugyanis az „örökre megpihent két dolgos keze” röhögést váltott ki, mert megszólalt Kovács:

– Megmondtam a fiamnak, nehogy azt adja az Isten, hogy nekem is ráírják majd a gyászjelentőmre, hogy „örökre megpihent két dolgos keze”, mert még azt is utáltam, aki munkába járt!

A székely kapu

2007 nyarán udvarhelyiek magyarországi rokonokkal Szejkefürdőre igyekeztek Orbán Balázs síremlékéhez. A székely kapuknál kifelé is, befelé is nagy volt a gyalogosforgalom. Az egyik kapunál egy turistacsoportnak Vofkori György tanár magyarázott.

Kifelé tartó ismerősének – aki többedmagával volt – jelezte, várjanak egy kicsit, mert hamarosan egy máréfalvi történetet fog elmondani a székely kapuról. A történet így szólt: – Magyaországi látogatók állták körül K. Lajos faragómestert Máréfalván, és csodálták kézügyességét. Az egyik kíváncsi nő megkérdezte: 

„Hogy és miből készül a székely kapu?”

„Isten segedelméből és lopott cserefából!”


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató