2019. október 18., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Jogerősen felmentette a legfelsőbb bíróság kedden Markó Attila egykori kisebbségügyi államtitkárt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt parlamenti képviselőjét, akire – a restitúciós hatóság kártérítési bizottságának volt tagjaként – első fokon öt év letöltendő börtönbüntetést szabott ki a táblabíróság egy korrupciós perben.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) szerint az ügy 12 vádlottja – köztük a kártérítési bizottság nyolc tagja – csaknem 85 millió eurós kárt okozott az államnak azáltal, hogy a piaci értéknél nagyobb kártérítést ítélt meg a kommunizmus idején államosított ingatlanokért.

A legfelsőbb bíróság csak a kártérítési bizottság volt alelnökét és egy ingatlanbecsüst talált bűnösnek, az ügy többi, első fokon elmarasztalt vádlottját felmentette – közölte a Mediafax hírügynökség. Theodor-Cătălin Nicolescu, a bizottság volt alelnöke végül megvesztegetés elfogadásáért kapott 8 év letöltendő börtönbüntetést, a hivatali visszaélés vádja alól – a bizottság többi tagjához hasonlóan – őt is felmentették.

„Igazság született. Jogerősen felmentettek a második kárpótlási ügyben is. A helyes döntés született: aki lopott, azt elítélték, akik nem loptak, azokat felmentették. Szeretnék azonban mindenkit emlékeztetni arra, hogy még további két – a korábbi kettővel teljesen azonos tényállású – per van folyamatban, mindkettőben ugyanúgy le akartak (és akarnak még) tartóztatni” – kommentálta az ítéletet Facebook-oldalán Markó Attila.

Hozzátette: a mostani ítélettől még nem tért vissza az igazságszolgáltatásba vetett bizalma, hiszen a Mikó-ügy számára azt bizonyította, hogy Romániában bármi megtörténhet. 2014-ben jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Markó Attilát amiatt, hogy az illetékes restitúciós testület tagjaként hozzájárult egy államosított sepsiszentgyörgyi egyházi ingatlan – a Székely Mikó Kollégium – visszaszolgáltatásához.

Miután az RMDSZ politikusa ellen a kártérítési bizottság kollektív felelősségének elve alapján további restitúciós ügyekben is vádat emeltek, Markó Attila 2015-ben bejelentette: Magyarországon keres menedéket, mert nem bízik már a román igazságszolgáltatásban. A mostani ítéletet távollétében hozták meg, Románia korábban nemzetközi körözést adott ki ellene.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke jó hírnek nevezte, hogy véglegesen felmentették Markó Attilát a három visszaszolgáltatási ügy egyikében.

„Az első perctől bíztunk Attila ártatlanságában, most bízunk abban, hogy a másik két ügyben is hasonló döntés születik. Meghurcoltak egy embert és tönkretették. Tudni kellene, hogy ki felel majd ezért” – mutatott rá az RMDSZ elnöke.