Jog, politika, alkotmány (XV. rész)

A helyhatósági választások közeledésével aktuális áttérni a helyi közigazgatás szabályozására, amelyet szintén általános elvek szintjén az alkotmány szabályoz. Érdekes, hogy a sokunk számára állandó célként megjelenő autonómiát alkotmányos szinten definiálták, igaz, nem etnikai, területi vagy régió szintjén, hanem a közigazgatási egységekre vonatkozóan. Habár az alkotmányos megfogalmazás reményt keltő, sajnos a releváns és konkrét alsóbbrendű jogszabályok, amelyek meghatározzák például a helyi közigazgatási szervek illetékességét és hatáskörét (például a közigazgatásról szóló 215. sz. 2001. évi tv.) vagy az adórendszert megállapító törvények (az új Adóügyi törvénykönyv) a gyakorlatban vajmi kevés teret adnak a helyi közigazgatási egységeknek.

Az alkotmány értelmében a területi közigazgatási egységek közigazgatása a decentralizációnak, a helyi autonómiának és a közszolgáltatások dekoncentrálásának az elvén alapul. Azokban a területi-közigazgatási egységekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó állampolgárok aránya jelentős (több mint 20%), biztosítani kell az illető nemzeti kisebbség anyanyelvének használatát, szóban és írásban, a helyi közigazgatási hatóságokkal és a dekoncentrált közszolgálatokkal való kapcsolatokban, a sarkalatos törvény feltételei között. Esetünkben ez a (már fentebb hivatkoztunk rá) közigazgatási törvény. Hogy ez a gyakorlatban hogyan valósul meg, azt mindenki látja. Elég csak a vásárhelyi kétnyelvű táblák esetét venni vagy a kolozsvári kétnyelvű várostáblák ügyéről beszélni, ahol nemrég született elsőfokú visszautasító döntés.

A községek és a városok helyi autonómiáját megvalósító közigazgatási hatóságok a helyi tanácsok (consiliul local) és a választott polgármesterek (primar). A helyi tanácsok és a polgármesterek a választási törvény feltételei között, autonóm közigazgatási hatóságokként működnek, megoldva a községek és a városok közügyeit. Ezek a hatóságok létrehozhatók a municípium területi-közigazgatási alegységeiben is, például Bukarestben körzetszinten is léteznek tanácsok. Elviekben a tanács a vezető szerv, a polgármester csak kivitelezi a helyi tanács döntéseit, illetve tanácsi határozatot kezdeményező jogkörrel is rendelkezik. A gyakorlatban viszont, ugyanúgy, mint a parlament–kormány viszonyában, a polgármesternek sokkal nagyobb jelentősége van, mint a tanácsnak. Jó példa erre Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester, aki nyíltan elmondta, hogy ameddig „nála van a golyóstoll”, addig ő dönt el mindent. És ez sajnos így is van.

Ahogy városi-községi szinten létezik helyi tanács, ugyanúgy megyei szinten létezik a megyei tanács, amely, az alkotmányos meghatározás szerint, a községi és városi tanácsok tevékenységét a megyei érdekű közszolgáltatások ellátása érdekében egybehangoló közigazgatási hatóság. A megyei tanácsot, ugyanúgy, mint a helyi tanácsot, a választási törvény rendelkezései szerint választják meg. 

Helyi szinten a központi kormányzati felügyeletet a kormány képviselője – a kormánymegbízott (prefektus) – végzi, akit a kormány nevez ki minden megye élére, illetve Bukarestbe. A kormánymegbízott, amint a neve is mutatja, helyi viszonylatban a kormány képviselője, és ő vezeti a minisztériumoknak és a többi központi közigazgatási szervnek a területi-közigaz-gatási egységekbe dekoncentrált közszolgálatait (például az autóbeíratási regisztert stb.). A prefektus feladatkörét az erről az intézményről szóló sarkalatos törvény állapítja meg. A kormánymegbízott, a helyi tanácsok és a polgármesterek, valamint a megyei tanácsok és ezek elnökei között nincsen alárendeltségi viszony. A prefektusnak nincs joga közvetlenül beavatkozni az önkormányza-tok tevékenységébe, viszont a prefektus a közigazgatási bíróság előtt megtámadhatja a megyei, a helyi tanács vagy a polgármester határozatait, ha ezeket törvényellenesnek véli. A megtámadott határozat a prefektusi panasz bíróságon történő iktatásától kezdve felfüggesztődik. Maros, Hargita és Kovászna megye kormánymegbízottjai az élen járnak minden fajta magyar vonatkozású helyi közigazgatási döntés megtámadásában, mint például a helyi címerek, zászlók megszavazása, magyar vagy székely zászló kifüggesztése vagy az államosított javaknak a volt magyar tulajdonosoknak való jogos visszaszolgáltatása akadályozásában. Ugyancsak fontos rendelkezés, hogy a kormánymegbízott rendelettel felfüggesztheti a polgármestert vagy a megyei tanács elnökét, amennyiben az ellen büntetőügyi kényszerintézkedést foganatosítottak. Ez vonatkozik az előzetes letartóztatásra, de a házi őrizetre is. A fenti rendelkezéseket figyelembe véve egyértelmű, hogy a prefektusi intézmény egy politikailag mélyen áthatott szerv. Ennek bizonyítására hivatkozunk dr. Veress Emőd kolozsvári ügyvéd és egyetemi tanár egyik tanulmányára, amely szerint már Napóleon óta a prefektusi funkció célja ugyanaz: „a nemzeti érdekek érvényesítése”, a fokozott központi ellenőrzés és befolyás megvalósítása. Ugyancsak az említett tanulmány szerint „a kormánybiztosi tisztség jogi-formális jellegén túl pártpolitikai hatalmi pont. Informális szempontból a prefektus magát a helyi közigazgatás vezetőjének tekinti, amely politikai súlyánál fogva közvetlenül avatkozik bele az önkormányzatok életébe”. Folytatva a gondolatot, a szerző kifejti, hogy ez még akkor is érvényes, ha, amint azt már fentebb mi is jeleztük, a prefektus és az önkormányzatok között nincsen alárendeltségi viszony. Az előbbiekben hivatkozott törvényességi ellenőrzés a gyakorlatban egy bizonyos fokú működési alárendeltséget eredményez, hiszen egy egyszerű prefektusi bírósági beadvány egy helyi vagy megyei közigazgatási határozat ellen annak automatikus felfüggesztését eredményezi. 

(Folytatjuk)

Gogolák H. Csongor ügyvéd

office@gogolak.ro