Már alig vártad ezt a napot! Életed nagy napja! Kicsit izgultál az elején, furcsa is volt, hogy egyedül vagy, és úgy kell készülődnöd. De készen állsz, megborotválkoztál, felvetted a kiválasztott ruhát. Zeneszó a ház előtt! Itt vannak! Megjött a násznép! Csengetnek. Kicsit remegsz az izgalomtól, de nincsen miért – rokonok, barátok jöttek, szeretnek téged, és ünnepelnek titeket. Ez a ti napotok! Lefutjátok a szokásos köröket, kis kínáció, koccintás, mindenki boldog, sugárzás van, na nem úgy, mint nyolcvanhatban. Nézed az órát, ideje indulni. Beültök az autókba, nyakatokba veszitek a várost, mentek a menyasszony után. Mindenki boldog, mondtam már? Egyre jobban izgulsz. Megérkeztek, lezajlanak a szokásos beengedős játékok, további koccintás, kihozzák a menyasszonyt, mindenki nagyon boldog, azt hiszem, ezt említettem. Lamúr van. Utána templom, jól beszélt a pap, tényleg, kár, hogy alig emlékszel arra, hogy mit mondott, úgy izgultál. Fotózkodás, majd felvonultok egy kicsit a városban, kérted, hogy ne nagyon dudáljanak, nem szereted, persze mindenki nyomta, mint süket a csengőt. Na mindegy.
Megérkeztek a vendéglőbe, minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagy elégedve. Elkezdődik a buli, a zenekar tényleg fantasztikus, jó döntés volt őket hívni. Igaz, kicsit sokba kerültek, de csak bejön egy annyi a végén, hogy megérje, a zenekar a buli lelke, ha az nem jó, akkor minden rossz. Senki sem a szép terítékre meg a marokkói zsiráfrózsára emlékszik az asztal tetején, hanem a bulira, a koktélbárra és a sütikre. Na, ezek tényleg jól nyomják, olyan a buli, mint egy koncert, épp ahogyan kértétek. Az egyik barátod késik, kicsit kezdesz aggódni. De végül megérkezett, mesélte, a rendőrök az autópálya közepén igazoltatták a jónépet! Most komolyan, mekkora kretének ezek? Máshol mindent megtesznek, hogy ne legyen egy-egy újabb ráfutásos baleset, ezek meg kiállnak a kurva autópálya közepébe! Mint a kamion-ellenőrző furgon a múltkor a dicsői lehajtó mellett. Az is beállt az elágazásba, hihetetlen! Jó, hogy nem történt valami államilag támogatott tragédia. De ez most nem érdekel téged, zajlik a parti, mindenki boldog, talán mondtam az előbb. Hajnalban ér véget a menet, a déli ébredés után úgy döntesz az újdonsült asszonnyal, hogy eljött a számvetés ideje. Kibontjátok a borítékokat. Hűha! Szép kis summa! Ebből bőven futja a költségekre, és talán a hosszabb távú berendezkedésre is. Lakásrészlet, autó, bútor, mittudomén. Ezzel már el lehet indulni az élet rögös útján. Boldogok vagytok, azt hiszem, volt erről szó az előbb is.
Délben magatok mögött hagyjátok a szállodát, elrendeztetek mindent. Az ajtóban egy ötvenes, naivfestmény-stílben rommá sminkezett kukoána vár, doszárral a kezében. Mögötte két, üveges tekintetű gorilla, pasztellszürke öltönyben, fehér zoknival. – Hová, hová? – kérdik. Mondjátok, hogy elfelé, miért? – Az nem úgy van, mennyi a végösszeg? – A mi? – A végösszeg. A zajándék. – Mi köze hozzá? – Nagyon is sok. A tervezet érvénybe lépett, megszavazta a parlament, átment a szenátuson, satöbbi. 70 százalék belőle az övék. Az adóhivatalé. A.d.ó.h.i.v.a.t.a.l! Ha értik. – De hát az ajándék. Azt már egyszer megadózták attól, aki megkereste! Azt csinál utána vele, amit akar! – Így gondolja ön. Mi másként gondoljuk! – mondja a kukoána, mire rád támadnak a gorillák, az egyiket dinfundugrădinii csapod állba, de meg sem érzi, letepernek, elveszik a borítékot, a feleséged kétségbeesetten néz, szó nem jön ki a száján. – Majd visszautaljuk a harminc százalékot, fél éven belül, havi részletben – mondja a willendorfi Vénusz. – És örvendhet, mert a tegnapi ünnepi alkalomra, élete nagy napjára való tekintettel ezúttal elnézőek leszünk, és nem teszünk feljelentést hatóság elleni erőszak miatt.
Boldogak voltatok, mondtam már?
