2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Április 30-án, csütörtökön délben a helyszínen ismertették a sajtó képviselőivel a marosvásárhelyi vegyi kombinát zagytározója semlegesítési munkálatainak menetét.

Fotó: Vajda György


Április 30-án, csütörtökön délben a helyszínen ismertették a sajtó képviselőivel a marosvásárhelyi vegyi kombinát zagytározója semlegesítési munkálatainak menetét. Amint erről korábban írtunk, a mintegy 30 hektáros területet az ipari egység átadta az önkormányzatnak, a város pedig megpályázta a befedési munkálat költségeinek fedezését.

Dr. Csegzi Sándor projektmenedzser a helyszínen elmondta, hogy a projekt összértéke 135.416.834 lej, amelyből a vissza nem térítendő támogatás héa nélkül 107.370.534 lej. A kombinát állja a 2%-os önrészt, és felvállalta azt is, hogy bármilyen más, előre nem látható költséget megtérít. Még a tervezési szakaszban gondot jelent az is, hogy az ilyen jellegű munkálat kivitelezésére nincsen megfelelő szakcég. A technikai megoldásokat a helyszínen kellett kikísérletezni, ezért mintegy 2,7 hektáron figyelték meg, hogy miként viselkedik a tározó „teknőjében” levő anyag. Egyrészt ki kellett szivattyúzni a vizet, másrészt pedig a benne levő anyag molekulárisan megkötötte a vizet, amit nem lehet semlegesíteni. Hogy a fedéssel járó terhet megbírja ez az igen képlékeny anyag, bizonyos távolságokra gátakat kellett építeni. De nemcsak ez jelentette a kihívást, hiszen a szennyező anyagot teljesen el kell szigetelni az esővíztől, és ehhez keresték meg a megfelelő fóliát, illetve geotextíliát, amelyet egy méter földréteggel – a legtetején 20 cm-en termőtalajjal – borítanak be. A munkálatok kísérleti szakaszát április 17-én zárták le.

A műszaki megoldásokat el kellett fogadtatni a finanszírozó hatósággal, ugyanakkor erre külön engedélyeket szereztek be. Gyakorlatilag május elsejével bezárólag minden akadály elhárult, így most már a kitapasztalt technológiával fedik be az egész felületet. A zagytározót 10 cellára osztják, ez elegendő ahhoz, hogy stabilizálják a képlékeny anyagot, és biztonságosan el tudják zárni a külvilágtól.

A befedés után a területet füvesítik, és az elképzelés szerint ide napelemparkot létesítenek, amely többek között a városi közvilágításra termel majd villamos energiát. Ennek a megépítésére újabb tervet készít a polgármesteri hivatal.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató