Jelenünk és múltunk táncban „elbeszélve”

Fehér foltok színes képekben

Mélységek és magasságok között egyensúlyozó, rendkívül szuggesztív, látványos elemekben gazdag táncszínházi előadást mutatott be november 30-án Nyárádszeredában a Bekecs Néptáncegyüttes a helyi tágas kultúrházat zsúfolásig megtöltő, és minden korosztályt, de főleg a fiatalokat felölelő közönségnek.

 A Fehér foltok című előadás az erdélyi magyarság jelenkori és múltbeli megpróbáltatásait eleveníti fel. Rendező koreográfusai, Farkas Tamás és Farkas Ágnes, valamint Tapasztó Ernő dramaturg a fehér és a létünkre törő fekete tragikus ellentétét, a fenyegetően lesújtó fejsze csattogását, a druzsba vészjósló sikítását, kesergőink jajongását lírai jelenetek sejtelmes költészetével, fergeteges táncforgataggal oldja fel. Közben rácsodálkozhatunk alföldi, székely és mezőségi népdalkincsünk és tánckultúránk hasonlóságára és a különbözőségek ellenére megmutatkozó egységére is. Az előadás különlegessége, hogy a modern színház abszurdba hajló elemeit a néphagyományok, szokások felelevenítésével, a közismert Magyarpalatka mellett ritkán hallott vagy számunkra ismeretlen vidékekről (Bodonkút, Bogártelke, Elek, Kide, Nadab, Nádaspataka, Orotva) gyűjtött autentikus népdalokkal, táncokkal ötvözi. A táncszínház szerves részét képezi a zene, a színpadon mozog, játszik, muzsikál, ha kell, fenyegető, máskor simogató dallamokkal Bartis Zoltán és a Tokos zenekar (zenei szerkesztő Koncz Gergely). Az együttesben táncoló lányok szép énekbetétei érzékletesebbé teszik a mondanivalót. A táncosok teljesítménye is minden dicséretet megérdemel, hiszen az amatőrként induló együttes tagjai nemcsak profi módon ropják a táncot, színészi teljesítményük is figyelemre méltó. 

A véget nem érő vastapssal jutalmazott előadás előéletéről Farkas Tamás rendező-koreográfust kérdeztük. 

– Körülbelül egy évvel ezelőtt kezdtük el az előkészületeket. Az előadás címe az Erdélyben élő, foltszerűen szétszóródott magyar kisebbségre utal elsősorban, másodsorban pedig azokra a fehér foltoknak nevezett tájegységekre, amelyek a szellemi néprajz szempontjából feltáratlanok, illetve kevésbé ismertek. Vannak az előadásban Gyergyó környéki, Arad és Bihar megyei férfitáncok, valamint bodonkúti, kidei, kibédi és nádaspapfalvi táncok is. A műsor alapkoncepciója az volt, hogy a jelenkorból, a drámai úz-völgyi esetből kiindulva, az ott történt és az ahhoz kapcsolódó nagyon mély és megrázó körülményeket bemutatva lépjünk vissza folyamatosan a Tapasztó Ernő dramaturg által megálmodott múltba, a 99 évvel ezelőtti idilli állapotba. Ezt az állapotot törik meg a cintányéros, dobos férfiak, akiknek tetteit nem kell magyarázni. 

Az ötletet illetően Benő Barna–Zsolt, a Bekecs táncegyüttes igazgatója nyitott a hasonló történetekre. Magam is anyai ágon Arad megyei szállal rendelkezem. Számos történet, tanúvallomás, elbeszélés segített abban, hogy a bemutatott darab koncepcióját meg tudjuk valósítani a színpadon. Elsősorban népzenével és néptánccal foglalkozom, de gyakran a szellemi néprajz más területeit is érinti a gyűjtőmunkám. Tánc szempontjából még nagyon sok a feltáratlan terület Erdélyben, ahova még nem jutottak el néprajzos, néptáncos kutatók, bár 80-90 éves, táncolni korábban kiválóan tudó emberek várnak arra, hogy megörökítsük a táncukat, ami száz év múlva hatalmas kincs lesz. Mivel azok közé tartozom, akik nem az ismert településekre mennek el gyűjteni, filmezni, táncot kutatni, így jutottam el tíz évvel ezelőtt Gyergyó vidékének olyan falvaiba, amelyek teljesen feltáratlanok voltak korábban.

 – Elégedett-e azzal, ahogyan az együttes a témára hangolódott? 

 – Bár minden Erdélyben élő székelynek ez a téma kényes pont, szívesen foglalkozik vele, és mutatja be színpadon. Egy nagyon hasznos és kellemes próbaidőszakot zártunk le az itteni táncosokkal, amilyent korábban sehol máshol. Biztos vagyok benne, és végtelenül hálás a Jóistennek, hogy ezt az utat adta számomra. Azt gondolom, hogy a párommal együtt volt egy törlesztetlenül maradt dolgunk itt. Ezt sikerült rendezni. Békéscsaba mellett élünk, mindketten ott születtünk. Van egy saját táncegyüttesünk, a Tabán, amelynek utánpótláscsapatát is vezetjük – összegzett Farkas Tamás. 

Benő Barna-Zsolt igazgató érdeklődésünkre megerősítette, hogy izgalmas próbafolyamatot zártak. A fehér foltok jelképrendszerében olyan táncokat kellett megjeleníteni, amelyek még nem kerültek színpadra, ezért táncosként nehezebb feladatot jelentett az együttes tagjainak. A rendező-koreográfusok azonban nagyon pontosan „leadták az anyagot”, az ok-okozati összefüggésekre is figyelve megmondták, hogy hol, és azt is, hogy miért hibáztak, és a testkontroll-fejlesztéstől elkezdve az ő munkájuk által gazdagodott az előadás. 

– Együttesünknek négy-öt éve a hitvallásává vált, hogy olyan előadásokat készítsünk a gyermekeknek és a felnőtteknek, amelyek hagyományainkra épülnek. Gyermekelőadásainkban a magyar népmesét, a székely legendákat népszerűsítjük, a felnőttelőadásokon erdélyi múltunkból és kortárs kisebbségi létünkből merítünk témát, mert mindenekelőtt ezt szeretnénk továbbadni gyermekeinknek és fiataljainknak. 

Ezt a szellemet tükrözi Ember az embertelenségben című előadásunk is, amellyel egy száz helyszínes turnésorozaton vettünk részt a Kárpát-medencében. Szándékunkban áll az összes elcsatolt területre ellátogatni, hogy felidézzük az elmúlt száz év eseményeit. A Fehér foltok azokról a visszatérő sajnálatos motívumokról szól, amelyek száz év után is kísértenek Erdélyben, de ugyanakkor előrehaladottabb állapotban ugyanezek a tényezők megjelennek a kárpátaljai, a dél-bánsági, az al-dunai magyaroknál is. 

Bedő Barna-Zsolt az elmondottakhoz hozzáfűzte, a táncegyüttes fő támogatója közel négy éve a Nemzetpolitikai Államtitkárság, működésük anyagi hátterét hetven százalékban a magyar állam biztosítja az államtitkárság vagy a Bethlen Gábor Alaphoz benyújtott pályázatok révén. A Fehér foltok bemutatójára résztámogatást kaptak a Maros Megyei Tanácstól, amiért vállalták, hogy megyénkben tíz helyszínre elviszik az előadást. A jövő évben pedig folytatják a Kárpát-medencei turnét, mivel az idén a száz helyszínből 68-at tudtak meglátogatni, hátravan még 32. A művelődési minisztériumtól kapott engedély értelmében évente két bemutatót és 60 előadást kell tartsanak, idén már a 105.-en vannak túl. 

– Milyen élmény volt, milyen többletet nyújtott az előadás? – kérdeztem Ritziu Ilka Krisztina színművésztől, aki az előadásban a férjét a harctérről hazaváró délvidéki asszonyt alakította, a háttérben gyertyát tartó lányokkal együtt egy egységes, szépen megkomponált jelenetben. 

– Tamás és Ágnes szakszerűen tanítanak táncot, az előkészítő időszakban nagyon szépen vezetnek rá a táncbeli apró finomságokra. Amikor felkerültünk a színpadra, nagyon pontosan és tisztán kiderült, hogy mit várnak el tőlünk. Hálás vagyok, hogy megbíztak bennem, és sok feladatot osztottak rám ebben az előadásban, ami a szívem csücske lett.