2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Jegyeskurzus indul Marosvásárhelyen

  • 2015-01-16 15:05:09

A Katolikus Családpasztorációs Iroda szervezésében február 10-én, kedden újabb jegyeskurzus indul Marosvásárhelyen.  

A Katolikus Családpasztorációs Iroda szervezésében február 10-én, kedden újabb jegyeskurzus indul Marosvásárhelyen.

A jegyeskurzus egyházi és szakmai segítség fiataloknak, akik házasságra készülnek, lehetőség a párkapcsolat elmélyítésére, egyben ismerkedési lehetőség más párokkal, közösségben való felkészülés a szentségi házasságra és a keresztény családi életre. A kurzus nyolc hétig tart és április 7-én ér véget. A találkozók kedd esténként vannak 19-21 óra között. Lelkész, orvos, pszichológus szakemberek és keresztény házaspárok a meghívottak.

Az együttlétek formája interaktív, nemcsak előadások meghallgatásából állnak, hanem beszélgetésekből, csoportmunkából is. Elsősorban mindazok jelentkezését várják, akik a 2015-ös év folyamán szeretnének összeházasodni, de jelentkezhetnek olyan párok is, akik szeretnék jobban megismerni önmagukat és kapcsolatukat.

A kurzus házigazdái Sófalvi Szabolcs és Adél. Jelentkezni február 7-ig lehet Szénégető Istvánnál: szenegetoi@gmail.com, tel. 0743-138784 vagy a Sófalvi házaspárnál: adelasofalvi@yahoo.com, tel. 0744-799055.

(A következő kurzus április 14-én indul és június 9-én ér véget.)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató