2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A hát végén kétnapos rendezvénysorozat volt Körtvély-fáján. A résztvevők a falunapok keretében ünnepelték meg a holland Baarn várossal 25 éve kialakított testvér-települési kapcsolatot. 


A hát végén kétnapos rendezvénysorozat volt Körtvély-fáján. A résztvevők a falunapok keretében ünnepelték meg a holland Baarn várossal 25 éve kialakított testvér-települési kapcsolatot. Szombaton került sor az iskola melletti játszótér, illetve a műfüves sportpálya felavatására. 
Az iskola udvarán, a közösségi infopont épülete mellett Kolcsár Gyula, Gernyeszeg polgármestere, Szepessy Ibolya, a gernyeszegi Teleki Domokos iskola aligazgatója köszöntötték a résztvevőket, megköszönve a baarniak segítőkészségét, barátságát, a falu fejlődéséhez nyújtott önzetlen támogatást. Jan Kees Foppen, a holland testvértelepülésről érkezett népes küldöttség vezetője a közös projektekről beszélt, a Barátság Alapítvány tevékenységét méltatta, és sok sikert kívánt a körtvélyfájaiaknak a közösség építéséhez. A felszólalásokat követően Szász Attila református lelkipásztor-esperes és Palkó Ágoston katolikus plébános megáldották a körtvélyfájai pedagógusok emlékére tavaly felavatott kopjafát. 
– Emlékjel ez a kopjafa. Minden nép – a hollandok és magyarok is – emlékjeleket állít példaképeinek, emlékezve a győztes vagy vesztes csatákra, emberekre, akikre életükben feltekintettek. E kopjafa olyan emberek emlékét őrzi, akik jól szolgálták közösségüket – mondta Szász Attila esperes. Palkó Ágoston katolikus plébános szintén üdvözölte a hollandiai küldöttséget, és felidézte azon pedagógusok emlékét, akik eltávoztak az élők sorából. Szepessy Ibolya aligazgató hangsúlyozta: nemcsak a megfogható megvalósításokról kell beszélni, hanem a lelki gazdagodásról is. 
– A baarni testvértelepülés által Európa „eljött” Körtvélyfájára, e Maros megyei település pedig nyitottabbá vált, megtanult következetesebben élni, európaivá válni – tette hozzá az aligazgató, köszönetet mondva a hollandoknak a kitartásért, az adományokért, a közösség támogatásáért és a barátságért. 
A 25 éves jubileumi ünnepség kapcsán elhangzott beszédeket követően került sor a korszerű játszótér és a műfüves sportpálya avatójára. Kolcsár Gyula polgármester hangsúlyozta, e két beruházás értéke mintegy 50 ezer euró, az óvodásoknak és a diákoknak pedig bizonyára nagy örömet jelent majd a lehetőség, hogy játszhatnak, illetve sportolhatnak itt. A községvezető hangsúlyozta: „nem állnak meg itt”, a Regionális Operatív Program révén pályáznak a tanintézet elmaradt szárnyának felújítására, az udvar leaszfaltozására, a díszterem és könyvtár megépítésére. A sportpályát a körtvélyfájai öregfiúk focicsapata azonnal birtokba is vette, az érdeklődők pedig ellátogattak a holland támogatással korszerűsített iskolába. A falunapi rendezvények a színpad melletti téren folytatódtak, a körtvélyfájai iskolások néptánccsoportja, a Bokréta fellépését már szépszámú közönség követte, ezt követően vonultak színpadra a falu, illetve Gernyeszeg község elöljárói, a rendezvények támogatói, majd sor került a hivatalos megnyitóra, amelyen Kolcsár Gyula polgármester, Csép Andrea, az RMDSZ Maros megyei nőszervezetének elnöke és Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ elnöke mondottak beszédet. Csép Andrea a jövő nemzedéket nevelő pedagógusok komoly, áldozatos munkáját méltatta, hiszen az általuk oktatott fiatalok jelentik a jövőt, a közös jövőt. Brassai Zsombor szerint jó évünk, jó nyarunk volt, bőséges termést adott a termőföld, a gyümölcsfák, és „bőséges termés” volt a politikában, a közéletben is. A római katolikus iskola elindult, és „azon vagyunk, hogy mielőbb meglegyen az önálló magyar szakiskola, esti líceum is, hogy itthon tudjunk jó szakemberekkel boldogulni”. Beszélt a romániai magyar politikai pártok összefogásáról, mert „csak összefogással lehet erősíteni a lehetőségeket a jövőre nézve”.
Az est koncertekkel folytatódott, fellépett a Megapolis Omega tribute zenekar Benkő Lászlóval és a Vecker, a vasárnapi programban sportrendezvények, gulyásfőzés, a néptánccsoportok fellépése, nótaest, az Illusion együttes koncertje, Baricz Gergő fellépése, tűzijáték és Orion-koncert szerepelt. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató