2021. október 26., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Arafat: Csak oltással kerülhető el a járvány negyedik hulláma

A koronavírus elleni oltás jelenti az egyetlen megoldást a járvány negyedik hullámának elkerülésére – jelentette ki csütörtökön Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár, hangsúlyozva, világszerte egyre jobban a terjed a SARS-CoV-2 delta variánsa. Arafat rámutatott, Romániában még nincsenek ilyen problémák, mivel azonban egyre többet utaznak az emberek, olyan országokba is, ahol jelen van ez a változat, nálunk is elterjedhet. Az államtitkár kiemelte, továbbra is azt javasolják a polgároknak, hogy oltassák be magukat a koronavírus ellen, hiszen más országok példájából is látható, hogy bár az új változatok terjedésével jelentősen megnőtt az új megbetegedések száma, a vakcinának köszönhetően kevesebb a súlyos eset, így nincs akkora nyomás az intenzív terápiás osztályokon. A nagy-britanniai adatok arra engednek következtetni, hogy a beoltottak kisebb arányban fertőződnek meg az új vírustörzzsel, mint az oltatlanok – magyarázta. (Agerpres)


Meghosszabbították a veszélyhelyzetet

Romániában július 12-től kezdődően újabb harminc napra meghosszabbították a koronavírus-járvány miatt tavaly május óta folyamatosan érvényben lévő veszélyhelyzetet, az erről szóló határozatot csütörtöki ülésén fogadta el a kormány.

A legfontosabb változás az, hogy ezentúl három hónap helyett Romániában is hat hónapig minősülnek védettnek azok, akik kigyógyultak a koronavírus-fertőzésből. A kormány ezzel kapcsolatos döntését ismertető Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár szerint a változással Bukarest is igazodik az európai gyakorlathoz, és a Románia által is bevezetett uniós digitális Covid-igazolvány, az úgynevezett „zöld útlevél” által elismert védettségi időszakhoz.

A július elsejétől életbe léptetett lazításokhoz most csak pontosításokat fűzött a kormány. Az államtitkár nem akart azzal kapcsolatban jóslatokba bocsátkozni, hogy augusztus elsején folytatják-e a járványügyi korlátozások május 15-én megkezdett fokozatos lazítását. Arafat felhívta a figyelmet, hogy az eddig bevezetett lazításokat is a fertőzési rátától tették függővé, tehát a szorítások automatikusan ismét érvénybe lépnek azokon a településeken, ahol a fertőzések növekedése átlépi a kormányhatározatban meghatározott küszöbértékeket.

Romániában egyelőre alacsony szinten stabilizálódott a fertőzés terjedése, de több térségben megjent már az eredeti kór-okozónál sokkal fertőzőbb delta vírusvariáns, amely a fővárostól északra lévő Argeş megyében már közösségi szinten terjed és áldozatokat is követelt.

A hatóságok szerint nem az a kérdés, hogy eléri-e Romániát a Nyugaton már megkezdődött negyedik hullám, hanem az, hogy mikor, és mennyire lesznek súlyosak a következményei. Az államtitkár hangsúlyozta: az oltás az egyedüli biztos ellenszere annak, hogy egy esetleges fertőzés súlyos megbetegedést, vagy éppenséggel halált okozzon.

A 19,3 milliós Romániában eddig alig 4 millió 789 ezer ember – a beoltható 12 év feletti lakosság 28,6 százaléka – kapott legalább egy adag oltást. A csütörtöki jelentés szerint 30 új koronavírusos esetet diagnosztizáltak az utóbbi 24 órában és 3 fertőzött vesztette életét. (MTI)


Európa-szerte nő az aggodalom 

Európa-szerte nő a delta variáns miatti aggodalom. A spanyolországi Katalónia is újabb korlátozó intézkedéseket vezet be a fertőzés terjedésének lassítására. A hét végétől csak a szabadtéri éjszakai szórakozóhelyek nyithatnak ki, emellett minden 500 fő feletti rendezvényen érvényes negatív tesztet vagy oltási igazolást kell bemutatniuk a résztvevőknek. 

Katalónia szigorít, Törökország a korlátozások újbóli bevezetését fontolgatja

A vendéglátósok nem lelkesek: – A hűtőket feltöltöttük, a beszálllítók már úton, a hirdetések megjelentek, a média pörög. Beindítottuk a gépezetet, erre most újra azt mondják nekünk, hogy zárjunk be. Minden mérlegelés vagy segítség nélkül. Bezártok, mert azt mondjuk, és kész – mondta Jordi Piulats, a Wolf klub tulajdonosa.

Görögországból többhétnyi javulás után ismét a napi új fertőzöttek számának emelkedését jelentették. Eddig a lakosság 38 százalékát oltották be, a helyzet pedig kevésbé tűnik riasztónak, mint korábban, mivel az új pozitív esetek között sok a fiatal, akikről úgy gondolják, hogy náluk nem lesz súlyos a megbetegedés.

Törökországban is lazítottak a korlátozó intézkedéseken, így Isztambulban újra megteltek a parkok. Közben a török hatóságok három tartományban is azonosították a delta variánst, ezért folyamatosan vizsgálják a korlátozások újbóli bevezetésének lehetőségét.

A turizmus beindulásával nő az oltási hajlandóság Európa-szerte

A turizmus beindulásával nő az oltási hajlandóság Európa-szerte. A helyiek a vendégektől, az utazók egymástól tartanak, és egyelőre nincs más megoldás, ha biztonságban akarják érezni magukat. 

A Kanári-szigetekhez tartozó Graciosán például minden helybéli beoltatta magát. A hét végén az utolsó pár tinédzser is megkapta az oltást, úgyhogy ez lett Spanyolország első Covid-mentes térsége.

Ausztriában is hosszú sorok kígyóznak az oltóközpontok előtt, már regisztrálni sem kell. Aki be akarja oltatni magát, bármelyik oltóponton jelentkezhet. Tirolban a hét végén sok ezer vakcina fogyott, vasárnap délig a 16 ezres készlet majdnem felét beadták. 

WHO: minden hiába, ha a szegény országokba nem jut elég oltóanyag

Az Egészségügyi Világszervezet eközben nem győzi hangsúlyozni, hogy mindez hiába, ha a szegény országokba nem jut elég oltóanyag.

A WHO főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz úgy fogalmazott, hogy bár valamelyest javult a vakcinaelosztás, még mindig csak jelképes mennyiség jut a fejlődő világba. Ennyi oltóanyag nem fogja megállítani a koronavírus mutánsait.

Ez így van a legjobb átoltottságú országok egyikében, az Egyesült Királyságban is, ahol ismét meredeken emelkedik az új esetek száma az Indiából indult delta variáns miatt. Az elmúlt 24 órában több mint 24 ezer fertőzöttet regisztráltak, de a kórházi ápolásra szoruló, súlyos esetek száma nem növekedett, ami az oltáspártiakat igazolja. A kormány bejelentette, hogy mostantól nem kötelező maszkot viselni a közösségi terekben sem.

A lakhatásügyi és önkormányzati miniszter, Robert Jenrick arra figyelmeztetett, hogy az állam már nem dirigál, de számít arra, hogy mindenki felelősségteljesen ítéli meg a helyzetet, illetve dönt arról, mikor mit tegyen.

Ez általánosságban is igaz, hiszen tombol a nyár, egyre zsúfoltabbak az üdülőhelyek, és további tízezrek tartanak az Adriára, a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán felé. Az európai tengerpartok látképe már nagyon hasonlít a járvány előttire. (mózes) (Forrás: Euronews)


Dominánssá vált a delta változat Németországban

Németországban is egyre inkább kiszorítja az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) első változatait a delta jelzésű mutáció, az új fertőződések csaknem kétharmada ennek a variánsnak tulajdonítható a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) csütörtökön ismertetett vizsgálata szerint.

A delta az év 25. hetében, június 21–27. között vált dominánssá, akkor az új fertőződések 59 százalékát okozta.

Egy héttel korábban 37 százalék, két héttel korábban 17 százalék, három héttel korábban 8, négy héttel korábban pedig csupán 4 százalék volt ez az arány az intézet kimutatása szerint.

Az RKI rendszeresen elemzi a pozitív SARS-CoV-2-tesztleleteket. Nagyjából minden tizedik ilyen leletet dolgozzák fel. Azt vizsgálják, hogy a vírus mely változata jutott be a fertőzött szervezetébe. Az eredményeket hetente közlik. Az adatok rendre a kettővel korábbi hétre vonatkoznak.

A B.1.617.2 megjelöléssel is nyilvántartott, korábban indiainak nevezett delta változat szétterjedésének tulajdonítható, hogy két hónapig tartó folyamatos enyhülés után az utóbbi napokban ismét romlott a járványhelyzet Németországban.

Az RKI csütörtöki adatai szerint az utóbbi 24 órában 970 fertőződést szűrtek ki tesztekkel, csaknem 10 százalékkal többet az egy héttel korábbi 892-nél.

Az új esetek száma sorban a harmadik napon, az utóbbi hét nap alatt pedig ötödször emelkedett.

Ugyancsak az utóbbi napokban április vége óta először ismét a vírus visszaszorulásának és terjedésének határát jelző 1 fölé emelkedett az úgynevezett reprodukciós ráta (R). A mutató az RKI csütörtöki számítása szerint 1,09-re emelkedett az előző napi 1,01-ről. Ez azt jelenti, hogy minden száz új fertőzött átlagosan 109 embernek adja át a vírust.

Az intézet szerint a delta variáns terjedése miatt a 12–59 éves korosztályban legalább 85 százalékos, a 60 felettieknél 90 százalékos átoltottság szükséges az újabb járványhullám elkerüléséhez.

Azonban az oltási kampány az utóbbi napokban lassult. A szövetségi kormány csütörtöki összesítése szerint az előző hét napon átlagosan 669.861 adag oltást adtak be naponta. Ez a szám június közepén még 800 ezer felett volt. (MTI)