Járt-e Bolyai Farkas a gernyeszegi Teleki-kastélyban?

Két dolog, amit illik megmagyarázni: hogy ez miért érdekes; a másik: kit érdekel, hogy járt-e a gernyeszegi Teleki-kasélyban Bolyai Farkas?

Véleményem szerint azért érdekes, mert tulajdonképpen a Bolyaiak kortársa és személyes ismerőse egyedül Teleki Domokos (1810-1876) volt, aki állandó jelleggel a gernyeszegi kastélyban lakott; a Bolyaiak idejében vált tehát lakottá és így látogathatóvá a kastély. A gernyeszegi kastélynak igen értékes könyvtára volt, amit aztán éppen Teleki Domokos ajándékozott egyrészt az Erdélyi Nemzeti Múzeumnak, másrészt a Székely Mikó Kollégiumnak.  

Talán erről a könyvtárról tudott Bolyai Farkas, esetleg János is.  Az biztos, hogy  Farkas nagy tisztelettel tekintett az erdélyi magyar arisztokráciára, általában politikailag konzervatív álláspontot képviselt és a fennálló társadalmi rendet tiszteletben tartotta. A főnemességgel igyekezett a legjobb viszonyt és kapcsolatot kialakítani. Tette ezt azért is, mert ő maga sokat köszönhetett a magyargyerőmonostori báró Kemény családnak, és több arisztokrata családdal baráti kapcsolatot ápolt. Nemrég derült fény arra, hogy Bolyai Farkas Koronkán, a Toldalagi-kastélyban is szívesen látott vendég volt, így feltételezhetjük, hogy  ugyanilyen kedves vendége volt a gernyeszegi Teleki-kastélynak is. Mire alapozom a véleményem? Két tárgyi bizonyítékkal: az első az a dedikáció, melyet Bolyai Farkas írt a főművének, a Tentamennek egy példányába, melyet a gernyeszegi bibliotékának ajándékozott:

„Hogy a hazai kimivelödésre adatul maradjon, az honnan lássék valaha, mennyire haladott lessz: ezen két kötetet (az ezutániak hozzáküldése ígérete mellett) a Gernyeszegi Bibliothecanak ajánlja a Szerző.”1

Tehát Bolyai Farkas a gernyeszegi Teleki-könyvtárnak ajándékozza a művét és utána még két munkáját, igaz, dedikáció nélkül. Ez egy közvetlen bizonyíték, hogy Bolyai Farkas ott járhatott, és ismerte, mennyire értékes és jó hely a gernyeszegi bibliotéka.

A másik, közvetett bizonyítékom, hogy mikor Bolyai Farkas gyűjtést végzett a Bécsben rekedt Szabó János festőművész megsegítésére és a hazautazásához szükséges pénz összegyűjtésére, akkor mind Teleki Domokostól, mind Domokos édesanyjától, özv. Teleki Zsófia grófnőtől kért pénzt Szabó János részére.

Íme, a levélrészlet: 

„Itt volt Wesselényi Jósefné, Bethlen Domokos s még többen, s éppen együtt ebéden; mondotta Kemény Pál, hogy menjek oda, s írjak valamit; melyet én meg is tévén mindjárt oda is vittem; de Kemény Simonné nem engedte, hogy meginduljon, félvén a kényes point d’honneurre nézve. Mit írtam, küldöm úgy, amint akkor hirtelen írtam. Ha megengedte volna, egyszeribe jó summa gyűlt volna. Így pedig neki bátorítottam magamat, s háromszor is elmentem némely helyre, úgy mentem, mint egy csatába courage-t véve, kivált olyanhoz, akihez senki se mert menni, s adott olyan is, aki Kemény Simonnénak, Kemény Pálnénak, Gyárfásnénak is negatívát adott. Wesselényiné adott húsz v. rhft. Teleki Domokosnak nem volt, Szentgyörgyitől kért, de neki se volt, adott tízet, Kemény Pál 30, Zeyk János 20, egy valaki 30 v. rhft. ígért. Bethlen Domokos nekem 50 rhft-ot, de előre képre a conto, s írást kívánt, ígértem is, de beteg lett falun s nem jött bé, azt mondotta, hogy több ezer forintokra való munkája van; ígértek még, de semmi se jött; ezt általadtam K(emény) S(imon)nénak, tegnap levitte, ad maga a Báróné is jó szívvel, s Szász is bizonyoson, s megígérte nekem Kemény László, hogy bizonyoson ád a conto a vécsi képek közül néhánynak olajba való copizálásra; megkértem a Bárónét, s megírtam Szásznak s Vajdának, hogy sine mora küldjék, ha kapnék még itt, én is küldeném. Teleki Domokos se mert az anyjához menni, azt mondotta, hogy jobb, ha én menyek: megtettem, sokáig viaskodtam, s mikor talán szinte nyertem, béjött a praesesné – megpróbálom még.”2

Valószínű, a levél megírása után sikerült Bolyai Jánosnak pénzt szerezni Teleki Domokoséktól, mert a Magyar Nemzeti Múzeum őriz egy szép litográfiát Szabó Jánostól, amely Teleki Domokost ábrázolja.

Érdemes átolvassuk, hogy mit is ír a Wikipédia a Bolyaiak kortársáról, a szóban forgó Teleki Domokosról:

„Széki Teleki Domokos gróf (Marosvásárhely, 1810. április 1. – Kolozsvár, 1876. május 1.) a magyar országgyűlés szabadelvű követe és a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja.

Teleki József gróf, főkormányszéki tanácsos és gróf Teleki Zsófia fia. Atyja 1817-ben elhalálozván, nevelése az özvegy édesanyára maradt, aki őt tizenegy éves korában a nagyenyedi főiskolába küldötte, ahol az alsóbb osztályokban négy és fél évet, a felsőbbekben négy egész évet töltött. A főiskolától 1829 őszén vett búcsút, és azután mint joggyakornok a marosvásárhelyi királyi ítélőtáblánál töltött egy évet. 1830 őszén édesanyja részéről mint távollevők követe jelent meg a pozsonyi országgyűlésen. 1831-ben a pesti egyetemen jogi tanulmányait folytatta és ez év végével itt is szigorlatot tett. »Ezen két év alatt (írja jegyzeteiben) Magyarország legbecsületesebb államférfiainak társasága, kik közül Széchenyi, elmerem mondani, pártfogására, szívességére, sőt bizalmára is méltatott, bizonyára a legdöntőbb hatással voltak egész életemre«. 1832-ben Pest vármegyénél tiszteletbeli jegyzőséget viselt. Ekkor itt történt első nyilvános felszólalása, a vármegyei követek megválasztása alkalmával. A reform és alkotmányos mozgalmak Erdélyben is tért kezdvén nyerni, Teleki visszatért szülőföldjére és az 1834. évet megelőző ébresztési kísérletekben élénk részt vett. 1836. szeptember 10-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának választotta (1855. április 19-én lett az igazgatótanács tagja, 1861. december 20-án pedig tiszteleti tag). 1837-ben ismét Küküllő vármegye küldötte az országházba. Az 1840-41. évi erdélyi országgyűlésre a részekbeli vármegyék is meghívatván, Zaránd vármegye választotta meg. 1841-ben neje meghalt, ez idegrendszerét nagyon megviselte. 1841 végétől az erdélyi országgyűlésen mint királyi hivatalos ismét részt vett. 1844 tavaszától késő őszig Szász Károly egykori kedves tanára, most barátja társaságában Németországot és Angliát utazta be, és főfigyelmét a nevelésügyi és mezőgazdasági viszonyok tanulmányozására fordította. Pozsonyba tért vissza, és ott az országgyűlésen működött 1845 tavaszáig; ekkor hazatért Erdélybe, hogy a rendszeres bizottságok működésében részt vegyen. Ez év végén, Svájcon és Hollandián keresztül ismét Angliába utazott, ahol néhány hónapi tartózkodás után, Franciaországon és Párizson át visszatért Erdélybe. Az 1846. évi erdélyi országgyűlésen az úrbéri munkálatok megvitatása körül fejtett ki nagyobb tevékenységet. Az 1847. év végét és az 1848. év elejét a pozsonyi országgyűlésen töltötte; tavasszal (május 29.) az erdélyiben vett részt. Ez év végén egészsége teljes megbomlása és idegrendszere elgyengülése visszavonulásra kényszerítette, »a vérözönnel járó forradalomban nem találtam örömömet«, írja, és a közélettől a szabadságharc után is teljesen visszavonulva, mezei gazdaságának és történelmi tanulmányainak szentelte életét. 1852-ben a székelyudvarhelyi református iskola részére 6000 forint alapítványt tett. A Marosvásárhelyt lévő Teleki-könyvtár kéziratainak kivonatozására és regisztrálására 1851-ben szövetkezett Deák Ferenc királyi táblai ügyvéddel, és mintegy nyolc évig dolgoztak együtt, tanulmányozva Erdélynek az osztrák ház uralkodásától fogva lefolyt történeteit. E tanulmányoknak eredményei a később megjelent munkái. Ez időben a legtöbb idejét Gernyeszegen töltötte, a téli három-négy hónapot Kolozsvárt, és az alkotmányos érzésű polgárok által az ország egyik vezé-rének tekintetett. Az erdélyi múzeum megalakításában gróf Mikó Imrével együtt dolgoztak. 1861-ben a gyulafehérvári konferencián megjelent, és ez időtől fogva ismét élénk részt vett a politikában, mely tevékenysége úgy szólva élete végső órájáig tartott. Ugyanezen évben részt vett a magyar országgyűlés felső tábláján és remek beszédet mondott az unió érdekében. 1864-ben a magyar orvosok és természetvizsgálók nagy gyűlésének volt az elnöke Marosvásárhelyt. 1866-ban Marosszék küldötte fel Pestre, mint képviselőt és az is maradt 1875-ig. Meghalt 1876. május 1-jén Kolozsvárt. A Magyar Tudományos Akadémiában 1881. február 28-án Deák Farkas tartott fölötte emlékbeszédet.”3

Teleki Domokosról azért is érdemes megemlékezni, mert báró Eötvös József kultusz-miniszter őt kérte meg, segítsen abban, hogy a marosvásárhelyi református kollégium tulajdonában lévő Bolyai-kéziratokat szállítsák fel a Magyar Tudományos Akadémiára, átvizsgálás céljából. Ezt Teleki Domokos – mint a református egyházkerület államgondnoka – meg is tette. Sőt, Teleki Domokos levelezett is a Bolyai-kéziratok ügyében, és Arany János is írt neki. Teleki Domokosnak rövid ideig titkára volt a később nagy irodalomkritikussá lett Gyulai Pál, Arany János és Mentovich Ferenc közeli barátja.

E sorok írója ezzel a témával tartott előadást  2017. szeptember 8-án a gernyeszegi Teleki-kastélyban megrendezett Kastélyok és mágnások c. második konferencián. A konferencián még Nemes Gyula történész báró Bálintitt József (1851-1922) társadalmi és irodalmi tevékenységét mutatta be, dr. Orbán János Építkező Telekiek, dr. Kálmán Attila Erdélyi arisztokraták Budapest társasági életében az 1920-as évek első felében, Magyarósi Imola és Lakatos Csilla Felújítás és múzeum kialakítása a miklósvári Kálnoky-kastélyban, Tánczos Katalin A válaszúti Bánffy-kastély és kert helyreállításának terve  címmel tartott előadást.

IRODALOM: Csikós Júlia: A Székely Mikó Kollégium könyvgyűjteményei

1 Csikós Júlia: A Székely Mikó Kollégium könyvgyűjteményei http://olvasas.opkm.hu/portal/felso_menusor/konyv_es_neveles/a_szekely_miko_kollegium_konyvgyujtemenyei

2 Bolyai Farkas levele Szabó Jánoshoz, Marosvásárhely, 1829.  január 1., közölte Benkő Samu: Bolyai-levelek, Kriterion, Kolozsvár (új kiadás), 2002. P. 166.

3 https://hu.wikipedia.org/wiki/Teleki_Domokos_(történész); Forrás: Szinnyei József (1909)