2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Janukovics elnök kész tárgyalni az ellenzékkel

  • 2013-12-09 17:07:18

  • MTI

Viktor Janukovics elnök beleegyezett abba, hogy az ukrán vezetés tárgyaljon az ellenzék képviselőivel egy kerekasztal-megbeszélés keretében.

 

Viktor Janukovics elnök beleegyezett abba, hogy az ukrán vezetés tárgyaljon az ellenzék képviselőivel egy kerekasztal-megbeszélés keretében – közölte hétfőn az államfő sajtószolgálata.

Az ötletet a sajtószolgálat közlése szerint Leonyid Kravcsuk, a független Ukrajna első államfője vetette fel, és Janukovics elnök kedvezően fogadta, kijelentve, hogy a kerekasztal-megbeszélés „jó eszköz” arra, hogy a felek kompromisszumra jussanak.

Kedden Janukovics a tervek szerint tárgyalóasztalhoz ül az ország három korábbi államfőjével, Leonyid Kravcsukkal, Leonyid Kucsmával és Viktor Juscsenkóval, hogy megvitassa velük az Ukrajnában kialakult helyzet rendezésének lehetőségét.

Szerhij Arbuzov, az elnökhöz közel álló, befolyásos első miniszterelnök-helyettes az Ötös tévécsatornának nyilatkozva nem zárta ki, hogy a megbeszélésen szó lehet az ellenzék által követelt előrehozott elnök- és parlamenti választásokról.

Kedden várhatóan kétnapos látogatásra Kijevbe érkezik Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, hogy közvetíteni próbáljon a kormányoldal és az ellenzék között a párbeszéd megindulása, a válság békés rendezése érdekében.

Janukovics elnök közben állítólag a Kijev megyében lévő vidéki rezidenciáján tanácskozást tartott az erőszakszervezeteket irányító minisztériumok és hivatalok vezetőivel. Többek között jelen voltak a belügyminisztérium, az állami őrezred és a főügyészség vezetői, továbbá Mikola Azarov kormányfő és Andrij Kljujev, a nemzetbiztonsági és védelmi tanács első embere. A tanácskozáson arról beszéltek, hogyan lehet „alkotmányos mederbe” visszaterelni a helyzetet. Egyelőre nem derült ki, milyen döntés született a megbeszélésen.

Kora délután feszültté vált a helyzet a „Majdanon”, azaz a Függetlenség terén, miután megerősödött a környéken a rohamrendőri jelenlét. Helyszíni beszámolók szerint tömegével vitték haza a szülők a környéken lévő iskolákból a gyerekeket.

A belügyminisztérium egy magas rangú tisztségviselője kijelentette, hogy a különleges belügyi alakulatok tagjai csak a rendre vigyáznak, oszlatásra nem kaptak parancsot.

Vitalij Klicsko, az ellenzéki Ütés (UDAR) párt vezetője szerint a rendvédelmi szervek „pszichológiai nyomást” próbálnak gyakorolni a tüntetőkre. A demonstrációk résztvevőit arra kérte, hogy menjenek sürgősen a térre. Arszenyij Jacenyuk, a Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő mögött álló Haza (Batykivscsina) párt frakcióvezetője szerint a rohamrendőrök az újabb tüntetők érkezését készülnek megakadályozni, valamint a demonstrálók élelemmel való ellátását.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató