Jaeger Tibor visszatérése

Ne siessünk az ítélettel, hogy a gyökereken kívül ugyan mi kötné ezeket a képeket Vásárhelyhez. Ha a címeket nézzük, akkor inkább az avantgárd harcos grafikájához köthetnők, a csaknem 100 esztendős aktivizmushoz, amikor a vonal, a szín, a rajz is inkább illusztrációja akart lenni egy gondolatnak, amely nagyon időszerű, nagyon sok embert érdeklő fogalomhoz kapcsolódott. De mi ne nézzük a címeket! Nézzük a színeket, a foltokat, a technikát, a kompozíciót, azt az elemét a papíríven megjelenő együttesnek, amely magára vonja figyelmünket, s ahonnan aztán továbbtekintve fokozatosan megismerjük az egészet. Nem könnyű. Ugyanis többnyire nem egységes pillanatot, nem egységes történetet ismerünk meg. Olykor a lehetséges kapcsolat rejtve is marad, és a művész szándéka helyett az akaratát lájuk: ezeket a dolgokat akarom megmutatni, együtt. Az aktivista harcos grafikák mozgósítani akartak annak idején, Jaeger Tibor művei pedig inkább ábrázolni. 

Régebben a vegyes technika meg a giclée bűvkörében születtek a munkák, a grafikust a számítógép pontossága nyűgözte le, amely képes volt ugyanazt a leplet borítani az alapfelvétel minden milliméterére, ráadásul rendkívül rövid idő alatt. A Gernyeszegi kastély nosztalgiahangulata már kordokumentum. Amit Jaeger Tibor akkor, 15-20 évvel ezelőtt figyelemfelkeltésnek, a jelen fájdalma rögzítésének, a múlt iránti tisztelet fontossága jelzésének szánt – hiszen így élte meg –, az a XXI. század elejének a sajgó föleszmélését jelenti most. Hiszen a gernyeszegi kastély ma lüktető művelődési központ, mindannyiunk által látogatható, tehát tőlünk sem időben, sem térben nem elzárt hely – de olyan volt! És ez az, ami ma is fontos az akkori – közelmúltbeli – állapotából, amely egyetemes, ugyanazt az érzést jelentette és jelenti itt, Marosvásárhelyen, mint Gernyeszegen vagy Stockholmban vagy Gödöllőn. De ez azt is jelenti, hogy a helyszín kevésbé fontos, mint a helyszínhez köthető viszonyok. 

A mai kiállítás 39 alkotása között egyaránt találunk régebbi és friss munkákat, s a kiállítást ízlelgetve észrevehetjük, hogy a szitanyomatok kerültek többségbe, talán azért, mert így a művész és műve között közvetlenebbé válik a kapcsolat, miközben a sokszorosítás lehetősége megmarad, mert nem egyszeri, egyedi történetekkel találkozunk a nyomatokon, hanem olyan helyzetekkel, amelyeknek egy-egy részlete számunkra ismerős, de itt most más körülmények, más szemlélet, más értékelés övezi, tehát tovább kell gondolnunk, újabb és újabb részletek felismerésével tágíthatjuk azt a világot, amelyet az alapmotívum felismerésekor megsejtünk. 

Jaeger Tibor halk szavú ember, aki mondandóját elénk tárja, de nem erőlteti senkire. Viszont erdélyi ember, erdélyi magyar művész ő Stockholmban is. Nagyon sok témája, grafikai motívumai, kiindulópontjai Erdélyhez köthetőek, de a jelenünkhöz kapcsolódó érzékenysége is megmaradt. Sőt, valójában itthon érthetőek a munkái, amelyeket ugyan máshol is értékelnek – nemzetközi grafikai díjak is jelzik ezt, pl. a 7. Interkontinentális Kisgrafikai Biennálé I. különdíja, amelyet Jaeger Tibornak ítélt a zsűri –, de az apró kis részletek az itthoni néző számára érthetőek. Az ötágú vörös csillagba szépen beírt betűket máshol talán csak grafikai díszként becsülik, hiszen arányosan elosztva, tördelve láthatjuk őket, de itthon tudjuk, mit súg nekünk Az igazi csíki sör. Megismételhetem, erdélyi ember, erdélyi magyar művész ő Stockholmban is. 

De ez valójában csak egy, bár rendkívül értékes és fontos részlet munkásságában, mert alapkérdései – a szépség, a nő, az idő, a színek kapcsolata egymással és a színek nélküli környezettel – egyetemes kérdések, amelyeket a részletek nélkül is érthetnek bárhol a világon. 

Művészként rendszeres kiállító a hazai grafikai biennálén, de a világ nagy grafikai seregszemléin is, Tokiótól Vancouverig. Volt kiállítása Gödöllőn, és a Stockholmba látogató magyar egyházi méltóságok is fölkeresték a Sound melletti kiállítását. 

Jaeger Tibor többnyire több – sok mezőre osztott – grafikai tömböt mutat ugyanazon a munkán, ráadásul a grafikai töltetek egymástól független életet élnének, ha a síkok – melyek otthont adnak nekik – nem lennének láthatóan egymás függvényei. De a számítógépes szerkesztés pontossága és részletgazdagsága olyan univerzumot teremt, amelyben a nagy – a képen belüli – felületek harmóniája adja meg az alaphangulatot. Az első impressziót! Amelyből aztán kibonthatjuk azt a világot, amelyben örömmel kalandozunk, ha bejutunk.  

A kiállított művek nagyon változatos témákhoz köthetők, mégis egységes hangulatúak. Szerkesztési módszerük felismerésével érezhetjük, hogy találtunk egy kulcsot, amely felnyitja a művészi ábrázolás Pandórájának a szelencéjét. A művek megértéséhez bennünket, nézőket közelebb visz, ha felfigyelünk arra, hogy munkái több sík együtteséből állnak össze, olykor a párhuzamos társadalmak elemei jelennének meg, amelyek mégis összefüggenek, hatnak egymásra, máskor pedig ugyanannak az életnek különböző szakaszai, vagy ellenkezőleg, ugyanaz, de más szemszögből. Ezt a szemszöget viszont már mi értelmezzük, mi, nézők, a művész pedig segít, hogy minél több irányból fedezhessük föl a világot. 

Jaeger Tibor erdélyiségét, marosvásárhelyiségét, romániaiságát viszonylag könnyen felismerjük, de ne tekintsünk el attól sem, hogy nem itthon érett művésszé, hanem Stockholmban, a londoni időszak csak felkészülés volt. Ha összevetjük a társa, Kenneth Pills kiállításával, akkor számos rokon vonást is felfedezhetünk, ami nyilván a skandináv, a svéd társadalom és a svéd művészet hatása. Örömmel nyugtázzuk, hogy a mívesség bizonyos elemei hazai gyökerűek, de azt is, hogy Észak-Európa művészi optikáját is közvetíteni tudja. 

*Részletek a 2019. május 3-i tárlatnyitón elhangzott szövegből

Gáspár Sándor