2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Izsák Balázs: Amit célként kitűztünk, megvalósítottuk!

„Október 27-én lezajlott a székelyek nagy menetelése. Ha röviden értékelni akarnám, azt mondhatnám, hogy amit célként kitűztünk, azt megvalósítottuk. Megvalósítottuk az összefüggő menetoszlopot Bereck és Kökös között, talán két hely volt, ahol pár száz méterre megszakadt. A begyűjtött adatok alapján 150 ezren voltunk.”

– Október 27-én lezajlott a székelyek nagy menetelése. Ha röviden értékelni akarnám, azt mondhatnám, hogy amit célként kitűztünk, azt megvalósítottuk. Megvalósítottuk az összefüggő menetoszlopot Bereck és Kökös között, talán két hely volt, ahol pár száz méterre megszakadt. A begyűjtött adatok alapján 150 ezren voltunk – nyilatkozta hétfőn sajtótájékoztatón Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.

Megköszönte a résztvevőknek, hogy jelen voltak, hogy felmutatták a székelység igényét Székelyföld autonómiája iránt, és kifejezték tiltakozásukat a bukaresti kormány tervezett közigazgatási átalakítása ellen. Megköszönte a pártok támogató részvételét és a szervezésben végzett munkát, az SZNT küldötteinek, a széki vezetőknek és közvetlen munkatársainak azt a hatalmas munkát, amelyet augusztustól végeztek. Bejelentette: meg fogják ismételni kérésüket a román kormány felé, hogy fogadja a székelység küldöttségét, és tárgyaljanak Székelyföld jövőjéről, a székely autonómiakövetelésről. – Egyértelmű, hogy a székelyek nagy menetelése sikeres volt, és az is világos, hogy a nagy menetelés sikerét ez év márciusában Marosvásárhelyen alapoztuk meg. Persze, nem elhanyagolható az a tízesztendős munka, amelyet a Székely Nemzeti Tanács küldöttei, a tisztségben engem megelőző vezetők, dr. Csapó József és Fodor Imre végeztek, mondta az elnök.

 

27-e óta egy kicsit megváltozott körülöttünk, és bennünk is a világ

Elmondta, hogy az SZNT október 26-án, szombaton volt tízéves, de nem volt más rendezvényük, csak a nagy székely menetelés. Ez alatt a tíz év alatt, tette hozzá, megtettek egypár olyan lépést, amely szükséges az autonómia kivívásához. – A közfigyelem középpontjába vittük Székelyföld autonómiájának kérdését, megkerülhetetlenné tettük a hazai magyar politikusok számára, teremtettünk egy jelképet, a székely zászlót, Székelyföld címerét, amely alá fölsorakozhatnak mindazok, akik Székelyföld autonómiájáért föl akarnak lépni. Ebben az évben elértük azt is, hogy megteremtettük az autonómiatörekvés mozgalmi hátterét, ha úgy tetszik, 27-e óta egy kicsit megváltozott körülöttünk is, és bennünk is a világ.

Az elnök szerint ma már nem mondhatja azt Bukarest, de senki sem, hogy a székelyek autonómiatörekvése pusztán néhány politikusnak az igénye lenne. Ez a közösség igénye, a székely népé, és ehhez kell viszonyulnia innen tovább mindenkinek. Megváltozott a világ bennünk is, a közösség bizalma, belső kohéziója is megerősödött. Számunkra az autonómiaküzdelem erőszakmentes, és az is marad, a jog és a demokrácia eszközeivel harcolunk Székelyföld autonómiájáért – jelentette ki Izsák Balázs.

Újságírói kérdésre, hogy vajon a politikai alakulatok nem használták-e propagandacélokra az eseményt, azt mondta, ő maga nem találkozott ilyesmivel, de ha megtörtént volna, leülnek és megtárgyalják az illető szervezettel, szervezetekkel.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató