Negyedszerre is meglepetést tud okozni az ország. (Ivritül: Ha Erec.) Ezúttal két hetet töltöttem Ázsiában. Mindig figyelmeztetnem kellett magamat: Ázsiában, a Közel-Keleten vagyok. Holott a legtöbb település mediterrán jellegű. A nagyvárosok nagyon sokszintesek. A felhőkarcolók gombamód szaporodnak. Még a kétévi állapothoz képest is megtöbbszöröződtek, és egyre inkább az eget ostromolják karcolási szándékkal. Az emelődaruk és építőipari gépek látványa kötelezően hozzátartozik a mindennapok élményéhez és persze bosszúságához. Dugók és kerülő utak. Földtúrás, munkazaj. Tel-Avivban metrót építenek. Jeruzsálemet besűrítik, fölmagasítják. Zegzugossá teszik. Legalábbis számunkra, akik nem a bennszülöttek, a rég bevándoroltak, a rutinossá váltak közé tartozunk. Kis ország, rengeteg jó úttal.
Meglepő kontrasztok. Egyfelől évezredes romok és ásatások. Bárhol ütöd le az ásót (csákányt, kapát, kotrógép kupáját), bibliai vagy időszámítás előtti maradványokra, kultúrákra és civilizációs emlékekre süt rá váratlanul több ezer év után a mai nap. Másfelől kis, egyemeletes kőházak még a bevándorlás, újranépesítés előtti korból, beduin tákolmányok, turistacsalogató, mára munkanélkülivé vált tevék felszerszámozva az országút szélén, vagy bóklászók a sivatag peremén, csenevész növényzet, vöröses föld, tökéletesen kopár domboldalak, hőség és datolyapálma-ültetvények, szőlő és buja növénytakaró, melyet az izraeli zöldpolitika és sikeres mezőgazdaság teremtett meg. (Augusztusra minden sárga, mely csak az őszi esőzésekkor kapja vissza színét.) Keleti nyüzsgés, gazdag bazársorok Jeruzsálemben, ha már elhagytad a Siratófalat, és visszafelé igyekszel a Dávid-kapu felé. Óváros és holnapi város, egypilléres függőhíd Jeruzsálem központjában, melyet mindenhonnan láthatsz, afféle tájékozódási pont. Üzletek, műhelyek, irodák, bástyák és hangzavar.
A héberen és az arabon kívül a leggyakrabban oroszt hallhatsz. Mostanában, az utóbbi három évtizedben, a Szovjetunió széthullása után a leggyakoribb nyelv odakinn. Ők még nem álltak be igazán az asszimilánsok sorába. Sokan vannak. Angolul majd’ mindenki tud, gagyog, mutogat, tájékoztat. Franciául, németül kevésbé. Magyar vagy román szót csak elvétve hallani. Pedig ők is sokan vannak, csakhogy az állam, az (új, önként választott) haza nyelvét preferálják. Velünk beszélgetve szavaik közé keverik az ottani valóságot. Pl. a nélkülözhetetlen klímaberendezés: mazgan, a betegsegélyző: kupat holim, a szakszervezet: hisztadrut. A rendőrség: mistara. Ezek tényleg az élet fontos referenciapontjai.
Ottlétünk alatt esténként tévét néztünk. Fordítottak nekünk (mert analfabéták vagyunk), vagy magunk is kitaláltuk a képsorok alapján, élénk, normális élet folyik közel-keleti mércével: tüntetések – Jeruzsálem-nap, zászlós felvonulás, zsidók és arabok a kötelező farkasszemezéssel. Ezúttal összecsapás nélkül, nem mint 2021-ben, magyarázta házigazdánk, sok kommentár, parlamenti csatározások, amikhez a fizikai színjáték, szócsata, felugrálás, összeülés, különalkuk, kormány- és koalícióbuktatási szándék sem hiányzik; melegfelvonulás, Herzliában az egész város kizászlózva színes, sokcsíkos lobogóval; vallásosok talpig feketében, jól megy a kürtőkalap-kereskedőknek, rosszul a borbélyoknak, a csukott fekete elegancia ellenére kilógnak az imarojtok a sok szemüveges írástudó derekán; nőik turbánt vagy annak utánzatát viselik. Minden módon az ősi valláshoz ragaszkodnak. Meghatározó a jelenlétük a politikában, ők a mindenkori kormányalakításnál a mérleg nyelve, sok gyerek, bőséges gyermekáldás, bár az arabokkal szemben e tekintetben kisebbségben vannak. Az ország perceken belül eléri a 10 milliót. Persze vannak tradicionalisták, de a legtöbb ember európai mércével mérve az átlagos. A lakások drágák, mint mindenütt. Mégis őrült iramban építkeznek. Nincs munkanélküliség, nincs gazdasági recesszió. Dübörög a gazdaság.
Barátom kertje maga a csoda. Elképzelhetetlen sokaságú virágos növény, de van 40 év alatt hatalmasra nőtt fügefa, olajfa csepegtetős, számítógépes vezérlésű öntözési programmal. Kilátás Jeruzsálem fehér házaira. Korán hajnalodik, gyorsan alkonyul. Bár egy időzónában van Erdéllyel, ott este nyolckor már teljesen besötétedett május végén, míg idehaza hét (jó, akkor csak hat) ágra süt az alkonyati nap. Csönd van, csak a távolból hallatszik a müezzin hangja egy mecsetből. Imára hív, vagy engedetlenségre? A férfiak arról mesélnek, hogyan tanulták meg a nyelvet és írni, a háborúkról, melyekben részt vettek. Kijutott belőle mindenkinek. Most béke van. Most béke lesz?
Na és a meglepetés, amiről az elején fecsegtél? Igen: a segítőkészség, amely lépten-nyomon megnyilvánul. Ez egy szolidaritásra épülő zsidó társadalom. Én, az idegen (bár 2000 éve vagy több ideje őseim ott terelgették a biblikus nyájakat, vagy hallgatták a mindegyre felmagzó próféciákat) azonnal segítséget kapok, ha nem tudom, hogyan kell jegyet váltani a buszon, ha eltévedek a pályaudvarok között, ha sorban állok a repülőtéren, mert sürgősen be kell csekkolnom, azonnal felszáll a gépem, ha otthon felejtettem az életmentő gyógyszereimet, és ismeretlen doktor felírja azokat. A taxisofőr, ha elfuvaroz készségesen Mewaseret Zionba (Jeruzsálem elővárosa), ahol két hétig laktunk. A vonaton megkérdik, milyen nyelven telefonálok.
Régi és új helyeken jártunk, a két említett nagyvároson kívül Haifán és Názáretben, Herzlián és a tengerparton. Jeruzsálembe tényleg fel kell menni. Mély völgyekkel szabdalt, meredek hágókkal és kapaszkodókkal teletűzdelt táj. Itt minden lehetséges. Talán még a megváltás is…
A Holt-tengerben nem lehet leállni. Feldob a sós víz. Az élmények elmesélésében sem. Feldob az öröm és a jó emlékek. A régi barátokkal való találkozás. A látvány sokféle kavargása.
Furcsa ország. Egyetlen közel-keleti demokrácia. Sok katona. Az arabok nem katonáskodnak. Hamarabb mennek egyetemre, mint zsidó nemzedéktársaik. Az országot csak hajón vagy repülőn lehet megközelíteni. Odabenn kiépült a vasúthálózat. A jószomszédság miatt közúton egyelőre nem lehet Izraelbe bejutni. Az utakon szinte csak izraeli rendszámú, sárga táblás járműveket látni. Parkolni ott is szinte lehetetlen.
Tel-Aviv – a főváros, a legtöbb állam számára hivatalosan/papíron; Jeruzsálem azok számára, akik Izraelt úgy fogadják el, ahogyan maga a mindenkori zsidó állam történetileg tekint önmagára.
