2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tavaly 7500-ról 5000 alá csökkent az EJEB-n a román állam elleni perek száma

Tavaly az év elején nyilvántartott 7500-ról az év végére 5000 alá csökkent az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB-CEDO) a román állam ellen zajló perek száma. Erről számolt be a minap Facebook-oldalán Iulia Motoc, az EJEB romániai tagja. 


Fotó: Iulia Motoc/-Wikipedia



„Ilyen tempóban 2022-ben reménykedhetünk abban, hogy Románia már nem lesz a negyedik ország az EJEB-ügyek számát tekintve” – írta Motoc. A megoldott ügyek nagyon különböző témákra vonatkoztak, de az EJEB előtt folyamatban lévő ügyek többsége továbbra is a börtönviszonyokkal kapcsolatos, amelyeket elítéltek indítottak Románia ellen – tette hozzá. 

A perek egy részét a román állam megnyerte, pl. a Terheş kontra Románia ügyben, amelyben megállapították, hogy a 2020-as szükségállapot idején bevezetett karantén nem sértette a szabadsághoz való jogot.

Más esetben, pl. azért, mert a román hatóságok nem vizsgálták ki a Román Parasztmúzeumnál 2013-ban történt homofób incidens (Accept kontra Románia), elítélték Romániát. Amint azért is, mert nemváltoztató műtét elvégzéséhez kötötték a transzneműek nemváltásának elismerését (X és Y kontra Románia). 

Ugyanakkor 2021 februárjában az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy Románia nem sértette meg a tisztességes eljáráshoz való jogot, amikor a határozatról készült jegyzőkönyvet öt bíró írta alá, a motivációt meg a helyettes bíró készítette, és a Legfelsőbb Semmítő és Ítélőszék elnöke írta alá a nyugalmazott bírák helyett (Iancu kontra Románia). Ugyanezt az érvelést fogalmazta meg a Bíróság a Románia elleni ismétlődő Dragnea-perben, amelyet 2021 novemberében oldottak meg.

Ezenkívül több olyan ügy is volt, amelyben a Bíróság megoldotta a véleménynyilvánítás szabadsága és a magánélethez való jog közötti egyensúly kérdését. Az egyikben, amelynek nagy nemzetközi visszhangja volt, Ion Ţiriac veszített pert Romániával szemben – sorolta Iulia Motoc.  Az EJEB az év végén úgy ítélte meg, hogy a román bíróságok jogosan utasították el egy kommunista párt bejegyzését. (mózes)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató