2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A megyei jelöltek sajtóbeszélgetésen ismertették az egészségügyi ellátás javítását célzó terveiket. 


A rezidensvizsga eltörlése, a megyei és városi rangú kórházak vidéki oktatói kórházakká alakításának lehetősége, illetve a fiatal, kezdő szakorvosoknak az egészségbiztosítási rendszerbe való haladéktalan bekerülése kiemelten fontos – nyilatkozták csütörtökön Vass Levente és Tubák Nimród RMDSZ-es képviselőjelöltek. 
A megyei jelöltek sajtóbeszélgetésen ismertették az egészségügyi ellátás javítását célzó terveiket. Vass Le-vente és Tubák Nimród hangsúlyozták, jelenleg egy négyórás, 200 kérdéses vizsga alapján lehet bekerülni a rezidensképzésbe Romániában, akárcsak például Franciaországban. Több európai országban azonban interjúalapú a bejutás a rezidensrendszerbe, ami azt eredményezi, hogy az orvosi egyetem elvégzése után az orvos rögtön el tud helyezkedni. „Romániában ez nem lehetséges, emiatt sok fiatal szakember úgy dönt, hogy meg sem próbálja a rezidensvizsgát, hanem elmegy külföldre, ahol interjú alapján azonnal alkalmazzák. Ha a rezidensvizsgát eltörölnénk, és helyette interjúalapú felvétel lenne a rezidensrendszerbe, meggyőződésem, hogy javítani tudnánk az itthon maradási mutatókat a frissen végzett orvosok körében.” Hozzátették: első lépésként összeállítottak egy 10 kérdésből álló kérdőívet, amit az elkövetkező hetekben, hónapokban eljuttatnak a MOGYE hallgatóihoz, és „az eredmény alapján majd megteszik a megfelelő lépéseket a rezidensvizsga eltörlése céljából”. Mint megtudtuk, a szóban forgó kérdőív kitöltésével a hallgatók kifejthetik véleményüket a rezidensvizsga eltörléséről, illetve az interjú alapú bejutásról, a rezidensképzés decentralizálásáról, az itt-hon maradásról. 
Vass Levente elmondta, a rezidensvizsga eltörlése mellett a vidéki – a megyei, illetve városi rangú – kórházak vidéki oktatói kórházakká alakulását tartja fontosnak, hiszen ez olyan lépést jelentene, amely amellett, hogy elősegítené a szakemberek gyakorlati képzését, lehetőséget teremtene a vidéki kórházak számára a korszerű egészségügyi berendezések beszerzésére, az innováció gyorsabb bevezetésére, ami a betegellátás minőségének javulásához vezet. „A vidéki kórházak oktatói kórházakká alakításához egy kritériumrendszer kidolgozását látom szükségesnek. Erre van példa Magyarországon és az unióban is, ahol a rendszer jól működik” – tette hozzá a képviselőjelölt. 
Vass Levente arról is beszélt, hogy a fiatal, kezdő szakorvosnak azonnal lehetőséget kellene teremteni a biztosítóházzal való szerződéskötésre, ami alapján felírhatja az ártámogatott orvosságokat, betegszabadságot adhat, fogadhatja a családorvosi küldőpapírral érkező betegeket, így kialakíthatja betegkörét. „A jelenlegi állapotokkal ellentétben, amikor a szakorvosi oklevelét megszerző rezidens, fiatal szakorvos hónapokat kell várjon, amíg a biztosítóházzal megkötött keretszerződést újratárgyalja a kórház, ahol alkalmaznák, vagy amíg az új keretszerződés érvénybe lép, kezdeményezni fogjuk, hogy a megyei egészségügyi pénztárak a szakorvosi oklevél megszerzését követő 30 napon belül kötelesek legyenek belefoglalni a keretszerződésbe a járóbeteg- vagy a kórházi ellátásban dolgozni kívánó fiatal szakorvosokat. Ez lehetőséget teremtene arra, hogy a kezdő szakorvos azonnal fizetést kapjon, és ne az országból való eltávozást válassza. Beszélünk az orvoshiányról, és nyolc hónapig is eltart, míg a szakvizsgázó orvos beléphet a biztosítási rendszerbe” – nyilatkozta Vass Levente. 
A képviselőjelölt szerint a rezidensképzés végén lehetővé kellene tenni a gyakornok orvosoknak, hogy ügyeletet vállalhassanak, ezáltal segítve a főorvosokat és szakorvosokat az ügyeleti sor fenntartásában. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató