2022. augusztus 19., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Sokan még mindig nem érzik a jelentőségét a népszámláláson való részvételnek. Fontos azonban tudniuk, hogy a cenzus eredményei egész közösségünk jövőjét határozzák meg. Az eredmények alapján tudjuk majd értékelni az erdélyi magyarság aktuális helyzetét, számát és életkörülményeit, és ezek ismeretében lehet tervezni a jövőt. A nyelvhasználati jogok pedig a 20%-os etnikai aránytól függenek, ez akár veszélybe is kerülhet például Nagyváradon, Négyfaluban, Szászrégenben, Marosludason, Szilágysomlyón, Maroshévízen, Pécskán vagy Kisjenőben és számos más kisebb településen. Ezért fontos, hogy vasárnapig mindenkit megszámoljunk” – áll a Népszámlálás.ro sajtóközleményében.





A biztatás azoknak szól, akik mindeddig halogatták a népszámláláson való részvételt, hiszen az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint vasárnapig a 19 millióra becsült lakosság csupán 90%-át, azaz 17,1 millió személyt sikerült regisztrálni.

A népszámlálás kedvezőtlenül alakul a jelentős magyar lakossággal rendelkező megyékben. Temes megyében a feltételezett lakosság 25, Kolozs megyében 15, Brassó 13, Maros 9, Szatmár 7, Máramaros, Arad és Hargita megyében 6, Bihar és Fehér megyében pedig 5-5%-át nem sikerült lekérdezni eddig.

„Ezekben a megyékben a nem lekérdezettek között több tízezer magyar is lehet, aki kimaradhat a népszámlálásból. Kolozsváron 14 ezer, Marosvásárhelyen 12 ezer, Temesváron 6 ezer, Szatmárnémetiben, Nagyváradon és Csíkszeredában 5-5 ezer, de Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Brassóban vagy Nagybányán is 2 ezer

fölött lehet a megszámolatlan magyarok száma” – mutat rá a Népszámlálás.ro sajtóközleménye.

Ha nem válaszoltunk online, vagy a számlálóbiztos még nem keresett otthonunkban, akkor az utolsó napokban is két lehetőségünk van arra, hogy ne maradjunk ki a cenzusból. Egyrészt sok településen újra megnyitottak az összeírópontok, ahol számlálóbiztos rögzíti az adatainkat. Másrészt az RMDSZ megyei, területi szervezeteinél lehet jelezni, ha még nem járt nálunk a számlálóbiztos. Ők abban segítenek, hogy a lakcímünknek megfelelő körzet számlálóbiztosát értesítik, hogy menjen ki az adott személyhez, családhoz. 

Az alulszámlálás veszélye miatt a Népszámlálás.ro szerkesztői arra kérik a magyar lakosságot, hogy legyenek együttműködőek a számlálóbiztossal. Fogadják abban az esetben is, ha már részt vettek az önkitöltéses szakaszban, illetve hívják fel telefonon, amennyiben a kérdezőbiztos nem találta őket otthon, de hagyott kopogtatócédulát.

A kérdőíveket mindenkire vonatkozóan ki kell tölteni, akik a háztartásban éltek 2021. december 1-jén: gyerekekre, felnőttekre, idősekre és azokra is, akik éppen nincsenek otthon, vagy ideiglenesen külföldön tartózkodnak! Arra is vigyázzunk – és ezt mindenképpen ellenőrizzük is –, hogy mindenkinek helyesen legyen beírva az etnikuma, az anyanyelve és a felekezeti hovatartozása!

Az alábbiakban azon települések listája tekinthető meg, ahol jelentős számú vagy arányú magyar él, viszont a népszámlálásban még nincs összeírva a becsült lakosság több mint 10%-a (zárójelben a még megszámolandó személyek becsült aránya):

Arad megye: Arad (15%), Pécska (12%).

Bihar megye: Nagyvárad (11%), Biharfélegyháza (12%).

Brassó megye: Brassó (16%), Négyfalu (20%).

Hargita megye: Csíkszereda (17%), Székelyudvarhely (10%), Gyergyószentmiklós (20%), Maroshévíz (13%), Székelykeresztúr (13%), Felsőboldogfalva (14%), Székelyderzs (14%).

Hunyad megye: Déva (26%), Vajdahunyad (15%), Petrozsény (10%).

Kolozs megye: Kolozsvár (26%), Szászfenes (18%), Torda (15%), Kisbács (13%), Bánffyhunyad (13%), Egeres (21%), Várfalva (13%).

Kovászna megye: Sepsiszentgyörgy (11%).

Máramaros megye: Nagybánya (20%), Máramarossziget (21%), Felsőbánya (23%).

Maros megye: Marosvásárhely (22%), Szászrégen (19%), Segesvár (24%), Marosszentgyörgy (31%), Mezőbánd (17%), Mezőcsávás (12%), Kerelőszentpál (14%), Nyárádgálfalva (15%), Beresztelke (11%), Csíkfalva (20%), Sóvárad (13%), Backamadaras (13%).

Szatmár megye: Szatmárnémeti (16%), Nagykároly (13%), Sárköz (21%), Halmi (19%), Túrterebes (22%), Mikola (21%), Egri (27%), Csomaköz (10%).

Szeben megye: Nagyszeben (21%), Medgyes (20%).

Szilágy megye: Szilágysomlyó (22%).

Temes megye: Temesvár (38%), Lugos (19%), Újszentes (25%). (közlemény)