2021. június 17., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kilencedik alkalommal szervezték meg

Egyéves megszakítás után szombaton kilencedik alkalommal szervezte meg az Agrárakadémiát a Maros megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács a Nyomáti-tetőn, a Kovács-farmon, ahol mintegy félszáz megyebeli gazda találkozhatott ismét, illetve hallhatott első kézből származó információkat az idei várható lehetőségekről és nehézségekről.


Dr. Barabási Antal Szabolcs mezőgazdasági államtitkár



A szeles, hűvös idő miatt félig nyitott fészerbe ültek be az érdeklődők előadást hallgatni, de amint a nap előbújt a felhők mögül, a szabadtérinek szervezett rendezvény vissza is költözött a természetbe, és senkit nem zavart az, hogy állva kellett tartania vagy hallgatnia az előadást, vagy válaszolnia a felmerülő kérdésekre.

 Kovács Sándor házigazda és Karácsony Károly nyárádgálfalvi polgármester üdvözlő szavai után Péter Ferenc megyei tanácselnök fejezte ki örömét, hogy végre ismét találkozhattak a gazdák, hiszen az Agrárakadémia egy fontos megyei kezdeményezés, ahol a termelők tapasztalatot tudnak cserélni, és tanulni lehet, újdonságokat hallani a pályázati lehetőségekről. A megyei önkormányzat a lehetőségeihez mérten segíti a gazdatársadalmat, de inkább az önkormányzatokat tudja támogatni, hogy falvaink élhetőbbek legyenek, ahol a fiatalok megtalálják számításaikat. A tapasztalat azt mutatja, hogy a mezőgazdaság egyre több megélhetési lehetőséget biztosít, és remélhetőleg egyre több fiatal fogja ezeket a szakmai találkozókat igényelni, továbbá pályázni és erős mezőgazdasági vállalkozásokat vezetni. A mezőgazdaság az ország fenntartható gazdaságának egyik alappillére, és Maros megye örvendetesen fejlett mezőgazdasággal rendelkezik, az országelsők között van. A járvány talán a mezőgazdaságot érintette a legkevésbé negatívan, és fontos, hogy a gazdák továbbra is meg tudják termelni a társadalomnak szükséges élelmiszert – taglalta a megyei önkormányzat vezetője.


Nagy Géza és családja kis húsfeldolgozót üzemeltet Csíkmindszenten


Fel kell készülni az önállóságra

Dr. Barabási Antal Szabolcs, a mezőgazdasági minisztérium államtitkára a sajtónak nyilatkozva elmondta: jelenlétével segíteni szeretne a Maros megyei gazdáknak, hogy a hamarosan megnyíló pályázati forrásokra minél több kérelmet nyújtsanak be, hiszen most nagyobb összegek állnak a rendelkezésükre. A gazdaságok helyzete nem nevezhető rózsásnak, amihez a tavalyi aszály és a járvány is hozzájárult, ezért most a gazdáknak ki kell használniuk a pályázati lehetőségeket, hiszen ha most nem fejlesztenek, az meglátszik majd a farmok helyzetén. Márpedig az Európai Unió előbb-utóbb el fogja engedni a romániai gazdák kezét, azaz támogatások nélkül, önállóan is élniük kell, és fel kell venniük a piaci versenyt a már stabil, többgenerációs nyugati gazdaságokkal.

A gazdáknak tartott előadásában az államtitkár mindenkit pályázásra buzdított, hiszen az Európai Unión belül sosem voltak olyan kedvező lehetőségek Románia számára, az utóbbi időszakban akár 90%, az elkövetkezőkben pedig akár 70% is lehet a pályázati támogatások aránya. Voltak ugyan kudarcok is, ezért hangsúlyt kell fektetni a pályázati és a menedzsment-szaktanácsadásra is – emelte ki.

Meghosszabbította a kormány a pályázati lehetőséget azoknak a fiatal gazdáknak, akik külföldről hazatérve ebben az ágazatban szeretnének tovább dolgozni, júliusban pedig megjelennek a termékfeldolgozó gazdaságok támogatásáról szóló 4.1. és 4.2. pályázati kiírások is. Ehhez viszont rendezni kell a telkek tulajdonjogát – hívta fel a figyelmet a szakpolitikus.


Mintegy félszáz gazda és érdeklődő érkezett az idei Agrárakadémiára



Kolcsár Károly parlamenti képviselő az értékesítési láncok kialakításának szükségességéről beszélt a gazdáknak, illetve arról, hogy az állam miként kellene a helyi termelőket előtérbe helyezze a nagy üzletláncok politikájával szemben. A hazai gazdaságokból hiányzik a technológia, ezért magasak a termelési költségek, ennek megoldása mellett segíteni kellene az öko- és biotermesztésre való átállást, viszont tudatosítani kell a fogyasztókban, hogy hazai termékek vásárlásával a hazai gazdaságot és gazdát támogatják. „Szabad a piac, de a kiskapukat be kell zárni” – hangsúlyozta a politikus, reagálva azokra a felvetésekre, miszerint az üzletláncok külföldről behozott alapanyagokból gyártanak bizonyos termékeket, majd a „román termék” és „romániai termék” megnevezéseket felelőtlenül használva megtévesztik a tudatos vásárlót is.

Göröngyös az út 

Az interaktívvá vált szabadtéri beszélgetésen a gazdák a politikusok segítségét kérték a „hegyvidéki törvény” átdolgozásában, hiszen ez sokszor nem segíti az amúgy is hátrányos földrajzi övezetben levő községeket. Felvetődött, hogy a gazdák időben hozzák a polgármesteri hivatalok tudomására, hogy hol szeretnének mezőgazdasági beruházásokat eszközölni, hogy ezek a helyek belterületként kerüljenek be az épp most készülő általános területrendezési tervekbe (PUG). Törvénykezdeményezés is született, hogy a külterületeken végzett mezőgazdasági beruházások esetén ne legyen szükséges a részletes övezeti terv (PUZ), amelynek elkészítése és jóváhagyása sok időt és pénzt igényel a gazdáktól.


Érdekes és kényes kérdéseket egyaránt megvitattak a szakemberek és a gazdák



Fazakas Miklós, az RMGE Maros szervezetének elnöke egy Maros megyei agrár egyeztető kerekasztal szükségességére hívta fel a figyelmet, ugyanis a gazdáknak megvannak a sajátos problémáik; vannak szakemberek is, de nincs fórum, ahol ezeket a kérdéseket meg lehetne vitatni, meg lehetne szövegezni, és eljuttatni az agrárpolitikai szakértőknek.

Parajdi Borbála, egyik pályázatíró iroda ügyvezetője az aktuális és kilátásban levő pályázati lehetőségeket ismertette. A hazatelepülő fiatal gazdák támogatására 50 ezer euró igényelhető, ami 100%-os támogatást jelent, míg a termékfeldolgozást segítő 4.1. és 4.2. kiírások akár 1,5 millió euróig mehetnek el, de ezek csak 50%-os támogatást jelentenek, tehát komoly saját erőforrás nélkül nem vitelezhetők ki, míg a banki vagy a kis- és közepes vállalkozásoknak szánt kölcsönökhöz is igen nehezen lehet hozzájutni, nem beszélve egyéb feltételekről, mint a jogi személyiség megléte – hívta fel előre a nehézségekre és a csapdákra a gazdák figyelmét a szakember.

Vannak még lehetőségek 

Bordi-Kacsó Zsolt Attila, a Maros Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség aligazgatója a mezőgazdasági támogatások helyzetéről szólt a gazdáknak, akik egy Hargita megyei kisgazdaság termékfeldolgozóját is megismerhették. A csíkmindszenti Nagy Géza és családja saját és háztáji gazdaságokban nevelt sertéseket dolgoz fel a tíz év alatt önerőből kiépített egységben, a közel 40-féle terméket autós mozgóüzlet révén értékesíti a környéken, így 12 személynek nyújt megélhetést.

A rendezvény végén a házigazda Kovács Sándor farmját is megismerhették a vendégek: a gazda belicei, hosszú szőrű juhot tenyészt, állományát 700 fejősállat és ugyanennyi bárány teszi ki, mintegy 160 hektár saját és 30 hektár bérelt területet használ, amelynek háromnegyede legelő, a többin a téli takarmányt termeli meg.