2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mire ezek a sorok megjelennek, már tudni lehet, hogy Marosvásárhely tanácsának tegnapi ülésén a város iskolahálózatára vonatkozó két változat közül melyiket hagyták jóvá.

Fotó: Nagy Tibor


Mire ezek a sorok megjelennek, már tudni lehet, hogy Marosvásárhely tanácsának tegnapi ülésén a város iskolahálózatára vonatkozó két változat közül melyiket hagyták jóvá. A két lehetőségről, amelyek közül az egyik az RMDSZ tanügyi programjának is része, Peti András alpolgármester, az érdekvédelmi szervezet városi szervezetének elnöke és Haller Béla oktatásért felelős alelnök tájékoztatta a sajtó képviselőit a felújított városi székházban. 

A diáklétszám jelentősen csökkent megyénkben, s ehhez képest túlméretezett az iskolák befogadóképessége, ezért a tanfelügyelőség az Emil Dandea vegyipari szakközépiskola önállóságának a megszüntetését javasolja, továbbá tíz marosvásárhelyi óvoda összevonását más tanintézményekkel, ami a saját vezetőség felszámolását jelentené.

Ezzel szemben a városi tanács RMDSZ-frakciója fenntartja, hogy a kémiai szakközépiskola, ha el is költöztetik, de őrizze meg önállóságát, ahogy a tíz óvoda is maradjon meg önálló ügyintézésű egységnek. Nem engedhető meg, hogy a legnagyobb gazdasági erővel rendelkező cégnek ne legyen ahol szakembereket képezzenek. Vissza kell adni a szakközépiskolák rangját, mert jövője van annak, hogy a tanulás mellett a végzős egy mesterség birtokában hamar el tudjon helyezkedni. Ennek érdekében korszerűsíteni kell a hálózatot, hogy ne az adottságok és a tehetetlenségi erő működtesse – mondta Peti András. Egyetértenek azzal is, hogy az Európa Gimnázium elköltözzék az építészeti iskolaközpont osztálytermeibe, de csak olyan a feltétellel, hogy a leromlott állagú épületegyüttes helyén egy nagyon korszerű új iskolát építsenek a belvárosban és környékén lakó gyermekek számára. Elképzeléseik szerint a Művészeti Líceum a helyén maradna, s az egyházi tulajdonú épületekben működő három nagy iskola – a művészeti mellett a Bolyai Líceum valamint az Egyesülés Nemzeti Kollégium – épületét 15 évre újra bérbe venné az egyházaktól a város, s cserében európai uniós pályázatok révén felújítaná azokat. A Bolyait egy fedett uszodával, a művészetit egy korszerű hangversenyteremmel, az Egyesülés iskolát egy fedett sportteremmel bővítenék. Bár tárgyalások folytak, hogy ez utóbbi épület adjon helyet a Bolyaiba befogadott római katolikus iskolának, amely az Egyesülés iskolában működő magyar osztályokkal bővülne, Haller Béla szerint ebben kérdésben még nem született döntés. A tanácsülést követően viszont felkerülhet a dr. Bernády György elnevezés a 2-es iskola homlokzatára.

Az RMDSZ tanügyi stratégiájának részleteit Haller Béla részletezte. Ennek sarkalatos pontja az oktatásüggyel kapcsolatos törvények, rendelkezések állandó szemmel tartása és népszerűsítése a kollégák közében, valamint a pedagógusokkal, szülőkkel, diákokkal való szoros kapcsolattartás, a változtatásokra vonatkozó visszajelzések, az esetleges törvénymódosítások megtétele érdekében. A szakoktatás korszerűsítése és a lehetőségekhez igazítása mellett a felnőttoktatásra, a szakmai átképzésre helyezik a hangsúlyt – ígérte Haller Béla.

Az anyanyelv megőrzése, ápolása mellett a román nyelv és kultúra elsajátításának elősegítésével szeretnék növelni a magyar diákok esélyegyenlőségét, aminek az alapját a román nyelv oktatására készült sajátos tantervek és tankönyvek kell képezzék. Kétnyelvű előadásokat, közös művelődési és sportvetélkedőket tervez az oktatásügyi alelnök, amelybe beletartozik a helyi hagyományok, a város kulturális kincsestárának a megismertetése, közös irodalmi tevékenységek szervezése is. A interkulturális kommunikáció megkönnyítésére pályázzák meg azt a uniós projektet, amely marosvásárhelyi Rebreanu általános iskola diákjainak közeledését kellene eredményezze egymás kölcsönös megismerése révén.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató