2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az FCM vezetőedzője, Ioan Ovidiu Sabău egy évvel meghosszabbította szerződését.


Az FCM vezetőedzője, Ioan Ovidiu Sabău, annak ellenére, hogy több hazai labdarúgóklub megkereste ajánlatával, egy évvel meghosszabbította szerződését – többek között ezt tudtuk meg a héten rendezett sajtótájékoztatón, ahol azt is bejelentették: összeállt a csapat, megkezdheti az előkészületeket az új idényre.

 A sajtótájékoztatón a vezetőedzőn kívül részt vett Aurelian Băbuţan, a klub elnöke is, aki elmondta, elégedett a csapat tavalyi teljesítményével, hiszen a bajnokság elején nem remélték, hogy az első ligában maradnak. Kis költségvetésű csapat az új idényben sem remélhet többet, mint az első 10 helyen maradni. A játékoscserékkel kapcsolatosan a klubelnök kifejtette, a távozók közül egyeseknek lejárt a szerződésük, másokat kölcsönkértek, és voltak olyanok is, akik helyére jobbat találtak. S míg a CFR Kolozsvár három játékosra mintegy 800.000 eurót költött, addig az FCM a csapat új tagjaira 170.000 eurót fordított. A beruházás felét a klub támogatási szerződése alapján a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal állta. Ugyancsak a város fedezi a világítótestek felszerelését és a stadion kibővítését is. Hogy ez az összeg pontosan mekkora? – a klubelnök az újságírók faggatózására sem volt hajlandó elárulni.

Ioan Ovidiu Sabău elmondta, ő sem emelheti magasabbra a mércét, hiszen a csapat fele új, rövid az idő ahhoz, hogy összekovácsolódjon az együttes. Az osztrák edzőtáborban is játékosonként egyéni felkészítőket tart, de leginkább az összjátékra összpontosít.

– Az anyagi körülményekhez viszonyítva értékes játékosokat hoztunk, igaz, egyelőre csak papíron bizonyítottak. Kizárólag szakmai kritériumoknak megfelelően, én választottam ki az új játékosokat. A csapat összeállítása, a játék eredményessége, a teljesítmény az én kizárólagos felelősségem – mondta a vezetőedző, aki azt is megerősítette, a klub teljesítette többek között azt a kérését, hogy a játékosokkal szemben egyenlítse ki a tartozását, ezért marad.

Népújság: – Minden csapatban vannak húzóemberek. Az előző bajnokságban látottak alapján, illetve az új játékosokat tekintve kikre alapoz majd Ioan Ovidiu Sabău?

– Azokra, akik az előző bajnokságban bizonyítottak: Iencsi, Ilieş, Vasilache, Dan Florin, rájuk mindenképpen számítok, de több olyan külföldi játékost is igazoltunk, akik bizonyára kiválóan fognak teljesíteni, csupán össze kell szokniuk a többiekkel. Még nem dolgoztam ki a taktikai felállítást, az biztos, hogy négy hátvéddel lépünk pályára. Minden posztot megdupláztunk, így nem lesz gond, és várunk egy erős középcsatárt. Tárgyalást még nem kezdtünk senkivel, bár én már megneveztem azt a személyt, de a nevét addig nem árulom el, amíg nem biztos az átigazolás – mondta Sabău, majd hozzátette: még a bal hátvéd helyét kell megerősíteni, hogy kivel, ez az edzőtáborozás után dől el.

A klubelnök és az edző szerint az új idényben kiegyensúlyozott lesz a bajnokság. Az első ligába feljutó csapatok is hozhatnak meglepetést. A mioveni-iek is erősítettek, de a vidéki csapatok is jó színvonalúak, így nem lesz könnyű a marosvásárhelyi csapatnak, azért sem, mert a csapatépítést a nulláról kell kezdeni. Ezért jó, ha az első 10 között zárják majd a 2011/2012-es idényt.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató