Interjú dr. Vass Levente egészségügyi államtitkárral

„A helyi politikai közösség vállaljon felelősséget az egészségügyi ellátásért”

A Studium-Prospero Alapítvány által Kihívások a romániai egészségügyi rendszernek címmel a múlt hét végén szervezett 10. Egészségügyi Menedzserképző Konferenciát követően dr. Vass Leventével, az egészségügyi minisztérium államtitkárával beszélgettük a rendszer fenntarthatóságának kérdéseiről, arról, hogy az elkövetkező 20-30 évben milyen elvek mentén tehetők elérhetővé az egészségügyi szolgáltatások. Egy világjárvány után és egy háború árnyékában egyértelmű, hogy az egészségügyi rendszernek rugalmasnak, jó reagálóképességűnek kell lennie. 

– Mi szükséges ahhoz, hogy a romániai egészségügyi rendszer megfeleljen az elkövetkező 30 év kihívásainak, hiszen jelenleg, amint a konferencián is elhangzott, szinte minden szakterületen – családorvoslás, sürgősségi ellátás, kórházfinanszírozás, HR – gondok vannak. 

– Van néhány nagyon fontos szempont, amit figyelembe kell venni. Egyrészt az egészségügyi szakpolitika más szakpolitikusokkal tervezi az egészségügy jövőjét. Fontos, hogy meggyőzzük a politikumot arról, hogy az egészségügy prioritás, ennélfogva kiemelten támogatásra érdemes, hogy a betegek egészsége nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági és társadalmi vetületű kérdés is. Továbbá fontos, hogy képesek vagyunk-e az egészségügyi intézményvezetők és az egészségügyi rendszer átalakítása, megújítása mellett a rizikófaktorok (környezetet szennyező gyárak, különböző ipari tevékenységek) mérgező hatásának csökkentésére, képesek vagyunk-e az embereket partnerekké tenni, és meggyőzni őket a betegségmegelőzés fontosságáról, a szűrési programokon való részvételről. Harmadsorban: képesek vagyunk-e a fejlődéssel, az egészségügyi innovációkkal lépést tartani, a prevenció, a diagnosztizálás és a személyre szabott kezelések révén egészségnyereséget, életéveket, egészségben eltöltött éveket szerezni közösségünknek. A többi már részletkérdés, és ránk, egészségügyi szakpolitikusokra tartozik. Kell érezzük, hogy az a munka, amit a mintegy 170 magyar egészségügyi intézményvezető végez Erdélyben, hasznos és értékes közösségünk számára. 

Úgy vélem, az önkormányzatoknak, amelyek a 2010-es években elkezdett decentralizáció után a kórházi ügyek mellé álltak, energiát, pénzt, tudást fektettek az egészségügyi infrastruktúra fejlesztésébe, folytatniuk kell ezt a munkát. El kell érjünk oda, hogy az egészségügyi minisztérium a kórházak felszereltségének javítására, nagy teljesítményű gépekre, orvosi eszközökre, a betegek számára legfontosabb egészségügyi szolgáltatásokra költse a pénzt, az épületek javítását, a fűtési, karbantartási, energetikai problémákat az önkormányzatok teljes mértékben átvállalják. A magyarországi rendszertől eltérően Romániában, kisebbségi létünkből adódóan, azt szeretnénk, ha az önkormányzataink lennének az egészségügyi intézmények fenntartói, az intézményi menedzsmentet birtokló entitások. Ezáltal a döntés és a fejlesztés lehetőségei közel maradhatnának a helyi közösségekhez. Természetesen jól fejlett kórházi ellátórendszert akarunk, amely színvonalas ellátást biztosít a betegeinknek, munkahelyeket jelent közösségünk számára, lehetőséget teremt kiváló szakembereink itthon tartására. Szeretném, ha olyan családorvosi rendszerünk lenne, ami irányítja a betegeket, a családorvosnak törvény adta joga legyen arra, hogy kövesse a beteget. A mentőszolgálat besegíthet a betegirányításba. A SMURD rendszert nem vonnám össze a megyei mentőszolgálatokkal, utóbbiakat a decentralizáció elve alapján a megyei önkormányzatoknak rendelném alá. A védőnői hálózatot is újra kellene alakítani, ezt régóta szorgalmazzuk.

Eléggé ismerjük a rendszert ahhoz, hogy ma már zavarjon bennünket, hogy egy-másfél éve helyben topogás van az egészségügyi rendszerben, olyan körülmények között, hogy – amint hallhattuk a konferencián is – Magyarország a helyreállítási alapok nélkül, uniós pénz nélkül is bevállalta az egészségügyi rendszer megváltoztatásának elindítását. Türelmetlenek vagyunk, államtitkárként szeretném, ha ez a dolog rég elindult volna itt is, és sajnálatosnak tartom, hogy ennyi pénz mellett nem képes stratégiai döntéseket hozni az egészségügyi rendszer. 

– Szerkezeti és jogszabályi változásokra is szükség volna...

– Egyértelmű. Jelenleg két olyan törvény van, amelyekkel nem a törvényhozó, vagyis a parlament adós, hanem az egészségügyi minisztérium mint végrehajtó testület: a kompenzált gyógyszerek felírásának lehetősége, illetve a családorvosok munkapontjainak megnyitása. Mondhatni vért izzadunk, hogy megakadályozzuk az első tervezet életbe léptetésének évről évre való halasztását, azért, hogy a beteget ne járassuk fölöslegesen, ok nélkül az ártámogatott gyógyszerekért. 

– Érdekes, hogy miközben Magyarországon centralizálni próbálják az egészségügyi rendszert, nálunk ellenkező az irány.

– Magyarországon már 2010-ben centralizáció és a kompetenciaszintek kialakítása zajlott a kórházakban. Szakemberként részben egyet is értek ezzel. Magyarországon más a helyzet: nagyon sokáig az önkormányzatoknál a kórházak és a kórházi fejlesztések sokkal előrehaladottabb állapotban voltak, mint Romániában. Magyarországon az, hogy centralizálnak, jó. A kompetenciaszintek meghatározása pedig betegbiztonsági kérdés. Jobb, ha rendszer irányítja a beteget a legbiztonságosabb helyre. Romániában, a decentralizáció után, az elmúlt tíz évben megszázszorozódott a kórházi rendszerbe befektetett önkormányzati támogatás. A koronavírus-járvány idején nem tudtunk volna helytállni, ha nem állnak mellettünk az önkormányzatok, az orvostársadalom, a politikum. Jelenleg is a decentralizáció felé nyomjuk a rendszert, mert a romániai magyar közösségnek az az érdeke, illetve Románia szerkezeti-strukturális adottságait tekintve is az a fontos, hogy a helyi politikai közösség vállaljon felelősséget az egészségügyi ellátásért, legyen az járóbeteg-rendelő vagy más szolgáltatáscsomag. A helyi politikus ismeri a legjobban a helyi közösség igényét. 

– Az egészségügy egyik legnagyobb problémája az átláthatóság hiánya. Gondolok az e-kórlapok, a humánerőforrás-nyilvántartás hiányára, a várólistákra. Ezeken a digitalizáció segíthetne. Van-e valós esély rá, hogy ezen a téren is rövid időn belül előrelépjünk? 

– A digitalizációnak sok ellendrukkere van, mert átláthatóvá teszi a rendszert, sokkal könnyebben történhet a betegirányítás. Ez a cél. Ha most, amikor több mint 300 millió euró áll Románia rendelkezésére a helyreállítási, illetve az egészségügynek szánt európai strukturális alapokból, a digitalizáció nem történik meg, akkor soha. Ebből az összegből 2027-ig meg kell valósítani a digitalizációt, ez az időszak legkésőbb 2030-ig tolható ki. Elsősorban a 2000-es évek közepén létrehozott átfogó informatikai rendszert, a SIUI-t kell átalakítani, a digitalizált egészségügynek a 2030-as évek igényeinek kell megfelelnie. Ez központi feladat, a felelősség a szaktárca mellett a kormányé. A helyi intézmények szintjén a digitalizációs készségfejlesztésre kell összpontosítani, hiszen a valós időben történő adatbevitel elengedhetetlenné válik. A várólisták esetében rendkívül fontosnak tartom a reformot, az átláthatóságot és azt, hogy több egészségügyi szolgáltató esetében a várólisták „átjárhatók” legyenek, ezáltal a beteg oda irányítható, ahol a lehető legrövidebb időn belül hozzáfér a szükséges vizsgálathoz. Jelenleg ez még science fiction, már az is haladásnak tekinthető, ha legalább kockás füzet van erre a célra, és ha két kórház látja egymás kockás füzetét. Arra kértem Maros, Hargita és Kovászna megye egészségügyi intézményvezetőit, hogy ehhez az ellátási-szervezési feladathoz helyi szinten biztosítsanak online valós idejű informatikai rendszert.