2021. december 6., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

CEDukáció

Számos olyan online felület létezik, amelyik oktatóvideókat kínál a vállalkozások számára. Azt ígérik, hogy az elsajátított tudás birtokában sokkal nagyobb forgalomra és ezáltal sokkal nagyobb profitra tehetnek szert. Vannak közöttük olyanok is, amelyek valóban hasznosak és segítenek, de megvan az a rész is, amelyik nem kínál olyan/annyi hasznosítható tudást, mint ahogy azt a hirdetéseiben ígérte. 

Létezik viszont egy teljesen ingyenes felület, amelyik valóban hasznos tudást kínál, és segít a vállalkozás fejlesztésében. Ez a CEDukáció, amelyről Besenyei Saroltát kérdeztük.

– Mivel foglalkozik a CED?

– Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma export– és gazdaságfejlesztésért felelős intézményeként a CED elsődleges feladata a magyar kis- és középvállalkozások regionális exporttevékenységének támogatása, a magyar cégek külpiacra segítése. Közép-Európában működő, összesen 23 külképviseletünk, valamint a Románia megyeszékhelyeiken tevékenykedő irodáink révén pontos képpel rendelkezünk mind a kereslet, mind pedig a kínálat tekintetében. Célunk, hogy ezeket összehangolva elősegítsük a magyar vállalkozások sikeres külpiacra lépését, ezáltal pedig az ország exportvolumenének bővülését, a régió gazdasági versenyképességének fokozását.

– Hogyan tudná meghatározni a CEDukációt? Miben tudja segíteni a kis- és közepes vállalkozásokat ez a program?

– A CEDukáció egy ingyenes online oktatási platform, amelyet azzal a céllal hoztunk létre, hogy összegezze a vállalkozói létformát érintő valamennyi kihívást, felmerülő problémát, majd oktatóvideók, oktatóanyagok és képzések formájában nyújtson ezekre komplex megoldást a résztvevőknek. A CEDukáció így érinti egyebek mellett a vállalatfejlesztés, a márkaismeret-építés, az eredményes online marketingstratégiák és a magabiztos előadásmód témaköreit. Emellett olyan alapvető kérdésekben segít, mint a megfelelő termék és célcsoport kiválasztása, sikeres online prezentáció létre- hozása, de foglalkozik a jó vezető és a sikeres csapat közötti kölcsönhatás fontosságával is.

– Meddig lehet regisztrálni? A regisztráltak számára meddig elérhetők az oktatóvideók?

– A CEDukáció képzéseire weboldalunkon folyamatosan lehet regisztrálni. Regisztrációt követően válik mindenki számára elérhetővé a képzés valamennyi tananyaga, oktatóvideója, amelyek felhasználása nincs időbeli kerethez kötve. 

– Kinek ajánlja a programot?

– A CEDukáció tematikájának kialakítását hosszas piackutatás, igényfelmérés előzte meg, így valamennyi vállalkozás – méretétől vagy éppen exporttapasztalatától függetlenül – számára hasznos és versenyképes tudást biztosít a platform.