Illyés Kingára emlékezve

75 éve született Illyés Kinga. A tizenegy esztendeje elhunyt kiváló színész, előadóművész, pedagógus emlékét születésnapján, december 10-én átfogó összeállításban idézte fel honlapján a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kutatóközpontja. A levéltár vezetője, Ferencz Éva ezúttal is gazdagon ellátta adatokkal, képekkel az In memoriam rovatot. A pályát meghatározó tudnivalók mellett Illyés Kinga fontosabb színházi szerepeinek listájára is rátalálnak az érdeklődők. A művésznő 1961-ben került a marosvásárhelyi társulathoz, a felsorolásban 25 emlékezetes alakítása juttatja eszünkbe a színház jelentős előadásait. Felejthetetlen egyéni előadóestjeit is felidézi az évfordulós összeállítás. A kis herceg, a Fagyöngy, a Lírai oratórium, A nő, aki virágot akart szakítani, a Hantafű, a San Gennaro vére, az Élet kenyere megannyi maradandó élménnyel ajándékozta meg a közönséget. Illyés Kinga kivételes egyéniségét, művészi nagyságát Kovács Levente rendező, Kilyén Ilka és Fábián Enikő színművésznők rajzolták ki vallomásos visszaemlékezéseikben. A színházi archívum fotótárából kiemelt felvételek az egykori produkciók hangulatát is felfrissítik a nézők emlékezetében. A kutatóközpont kurátora, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, Gáspárik Attila a Facebookon külön is megemlékezett Illyés Kingáról. Mellékletünk következő oldalán ezt az írást közöljük. 

 

Napok óta próbálom kitalálni a megszólítást. Annyira lejárattuk a nyílt levelet meg a rokonait, hogy egyszerűen nem tudom, hogyan szólíthatom meg, hogyan szólíthatlak meg, Kinga. Ne legyen patetikus, ne legyen túl alázatos sem, ugyanakkor jó lenne eredetinek lenni. Jaj, kedves Kinga, most is annyi gondot okozol. Persze-persze, személyes hiányod okozza a nagyobb űrt. Na, más nem jut eszembe, akkor marad a:

 

Kedves Kinga,

Ma hetvenöt éve sírtál fel (először), jelezve a világnak, hogy megérkeztél. Háromszor huszonöt éve. Igen, még itt lehetnél köztünk hetvenöt évesen.  Mondhatnád a verseket, énekelhetnél, játszhatnál, bosszankodhatnál a középszerűek diadalán, örülhetnél a neked örvendezőkkel. A Nagy Rendező azonban más szerepet osztott neked, mi, hűtlen kortársakból lett utódok pedig ritkán gondolunk rád. Ne vedd személyesnek, nem csak te vagy a felejtés listáján. Nagy erőket vetünk be a múlt elsötétítésébe. Nekünk nem sikerült huszonöt év – viszonylagos – szabadság alatt Kőszegi Margit utcát, Harag György teret vagy Csorba András dűlőt elneveznünk Marosvásárhelyen. Sem szobrot, sem emléktáblát (egy-két kivétellel) nem állítottunk, múzeum sem őrzi volt színészeink, rendezőink, drámaíróink hajdan volt emlékét. Mit mondjak, kurvára jók vagyunk.  Kit érdekel itt Kovács György vagy Delly Ferenc? A közös Európába lépve bélyegünk maradt: határon túli. Miközben írom ezt a nem tudom mit, Molter Károly születésének 125. évfordulóján a helyi rádió Claude Monet-ről emlékezik, a helyi sajtó Vörösmartyt érzi a legfontosabbnak a közlésre. Valószínűleg ezt írta az MTI. Ő fogja a sajtó ceruzáját.

Kedves Kinga, néha azt hiszem, hogy mi itt befejeztük. Mintha mindenki azt várná, hogy mikor léphetne le. Mintha már mindenki a becsomagolt bőröndön ülne. Minek már nekünk a múlt?  Néhány fájdalmas múltbéli seb felvakarása a gyűlölet fenntartásához elég.  A ködös múlt? Azok emléke, akik a nagy gúzsba kötés idején hittek, mertek, tettek – lényegtelenné vált. Sőt még a közelmúlt sem érdekel minket.

„Hát persze, hogy nem történt semmi,

sör habzik, folyik az ulti-parti,

kockázatnak elég is ennyi,

minek a sebeket fölvakarni,

minek akarni,

fényesen hasítani bizonytalanba!

Bizony, az élet nem hagyja abba,

a síron a bogarak összeragadva

sürgenek, apró piros vonatok,

pirosul a dinnye, mosolyt von a tök,

együtt vidulnak a vevők s kofák,

rogyásig telve az uborkafák.

De ki látja, hogy rohadttá ért a szégyen?

Hogy ekkora alázat már gyalázat?”

(Nagy László: Gyászom a színészkirályért)

 

Emlékszel, mikor a nagy szabadulásnak hitt 1989 decemberében mindenki arról beszélt, hogy ha egyszer kiderülne, kik voltak a besúgók, ha egyszer megtudjuk, kik okoztak annyi, de annyi kellemetlenséget a hírhedt Securitatéval, a ceauşescui titkosrendőrséggel való együttműködéssel… akkor, akkor…  Nos, ma ott van a nyomozati, a követési jegyzőkönyvek nagy része.  Kutatható… A szájhősökről, a kilencvenes évek eleji nagy antikommunistákról megtudható, hogy remekül működtek együtt a megtorló szervvel, az áldozati szerepben szenvelgők egy része pont és vessző nélkül, elszabadult hegyi vízfolyásként  kollaborált. Csak remélni lehet, hogy vehemens magatartásukat a bűntudat mozgatta. Gondoltam, többet megtudok, ha elolvasom az akta-köbmétereket, hátha jobban megértem a jelent, és hátha sikerül kikerülnöm egy-két hibát, amin mások már átestek. Így akadtam az Ileana, illetve Theodora, illetve a Poeta dossziéra, ugyanis három névvel is illet téged, a szerte a Kárpát-medencében ünnepelt színésznőt a szekuritáté.  A rettegett román szeku?: Ágoston Sándor, Kiss-Miki Mihály, Makkai Ernő tiszt urak… Nos Kinga, mondtam az elején, hogy most is sok gondot okozol. Olvasva a még el nem sárgult titkosrendőrségi feljegyzéseket, állíthatom, sokszor, sokaknak okoztál gondot. A kisvárosi középszer, akikkel gyakran egy színpadon léptél fel, nehezen viselte a sikereidet, a tudatos, energikus karrierépítésedet. Milyen egészségeseket nevetnél, ha olvasnád például az egyik feljegyzést, amit az egykori szatmári színházigazgató küldött marosvásárhelyi kollégájának arról, hogy te a magyar televízióban, Sütő András hatvanadik születésnapján verset mondtál. A vásárhelyi direktorod meg nagyon fontosnak tartotta a szekunak is elmondani.  Természetesen a „fiúk” gyorsan elkezdtek nyomozni, hogy volt-e engedélyed egy baráti szocialista ország állami tévéjében verset mondani… Azon gondolkozom, hogy ilyen hatalmas nyomás alatt hogy is tudtál alkotni, gyerekeket nevelni, élni, a külvilágnak mosolyogni… Pihenj, rád fér, habár szívesen fárasztanánk… Nyugodj békében.

Gáspárik Attila