III. Székelyföld-kongresszus

Csütörtök délután kezdődött Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön a III. Székelyföld- kongresszus, amelynek fő célja a mai Székelyföld társadalmi állapotára és néprajzi értékeire vonatkozó tudás számbavétele. A déli órákban dr. Kelemen András egyetemi adjunktus, a Sapientia egyetem marosvásárhelyi karának dékánja, dr. Bakk Miklós egyetemi docens és dr. Gagyi József egyetemi tanár ismertette a háromnapos rendezvény céljait.

 

Intézményünk küldetése az, hogy a végzett diákjainkat itthon tartsuk

Kelemen András az intézmény szerepéről beszélt a kongresszus megszervezésében, amelyet, mint mondta, tulajdonképpen tudományos rendezvényként kezelnek. A Sapientiának mint felsőoktatási intézménynek az üzenetét úgy fogalmazta meg, hogy a szé-kelyföldi értelmiség-utánpótlás képzését, illetve a székely nemzeti közösség Erdélyben való megmaradásának a támogatását tűzték ki célul.

„Túl a tudományos szerepkörön, az intézményünk küldetése az, hogy a végzett diákjainkat itthon tartsuk, és itt adjunk a kezükbe olyan megélhetést, amely a továbbiakban is biztosítja Székelyföldnek a létét, illetve a magas szintű szerepvállalását az erdélyi, székelyföldi tudományos, kulturális életben” – fogalmazott a dékán.

 

Serkenteni Székelyföldön az intézményközi együttműködést

Bakk Miklós kifejtette: „Az, hogy a tudományos konferenciát III. székely kongresszusnak nevezzük, tulajdonképpen a hagyo-mányokhoz és valamiféle kontinuitáshoz való ragaszkodás, de mi tudjuk, hogy a modernizáció és a hagyományok viszonyában a fő probléma a változtatva való megőrzés. Tehát a III. székely kongresszust úgy kell érteni, hogy olyanszerű a motivációja, mint 1902-ben volt az első tusnádi székely kongresszusnak, azonban jellegében tulajdonképpen a mához, a tudomány mai működéséhez igazodik”.

Célját elsősorban tudományon belülinek fogalmazta meg, mert megpróbálja fölleltározni az egyes tudományterületeken belül azoknak a kutatásoknak az eredményeit, amelyek Székelyfölddel kapcsolatosak, és megpróbál valamiféleképpen problémákat kijelölni, amelyek orientálni fogják a kutatást. Túl ezen a tisztán tudományos célon, van egy tudománypolitikai célja is: az, hogy megpróbálja serkenteni Székelyföldön azt az intézményközi együttműködést, amely a tudomány fejlődését szolgálja – mondta a továbbiakban Bakk Miklós –, aki szerint ez azért fontos, mert a Sapientia megjelenésével a székelyföldi tudomány- termelő intézmények egy új szakaszba jutottak, és lehetővé váltak olyan típusú együtt- működések, amelyek közös pályázatokban, átfogó kutatási tervekben is testet ölthetnek. Harmadiknak a közpolitikai célt nevezte meg, ami azt jelenti, hogy a tudománynak és a különféle szakmák eredményeinek hasznosítására – amelyeket a politika eddig nem hasznosított kellőképpen – olyan együttműködési formákat próbálnak találni az önkormányzati, a regionális fejlesztési politika és a szakmai hátterek között, amely segíteni fog a közpolitikai tervezésben.

 

Alapkérdések: hányan vagyunk, hogyan tagolódunk, merre mozgunk?

Gagyi József szerint a három Székelyföld-kongresszust összeköti egy alapprobléma. Az első kongresszusnak (1902) az volt az alapproblémája, hogy a világ nagyon gyorsan változott, és ebben a változásban Székelyföld kereste a helyét. Ez a huszadik században folytatódott és a II. Székelyföld-kongresszuson is, amelyet 2002-ben tartottak, a modernizáció fejlesztési részei kerültek előtérbe: kistérségek megalakulása, az EU-csatlakozási előkészületek. Ez a folyamat 2007 óta tart, és ezt szeretnék most áttekinteni. „Az egész társadalomkutatás néhány alapkérdésre keresi a választ a jelenben: hányan vagyunk, hogyan tagolódunk, és merre mozgunk”. Ez utóbbi alatt elsősorban az elvándorlást, illetve a mozgásnak a tudástermelés és a tudásalkalmazás szempontjából létező változatait értette. 

Modernizáció, fejlesztés és identitásmegőrzés szempontjából rendkívül fontosnak nevezte a háromkötetes Székelyföld története című munkát.