2020. október 30., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A vasárnap sorra kerülő önkormányzati választás tétje óriási: szeptember 27-én Marosvásárhely lakosságának alkalma lesz arra, hogy változtasson a város jelenlegi helyzetén, a stagnáló fejlesztések ügyét végre jó irányba mozdítsa, ráadásul soha vissza nem térő alkalom mutatkozik arra, hogy a székely fővárosnak – hosszú idő után újra – magyar polgármestere legyen Soós Zoltán személyében. A magyar jelölt győzelme ugyanakkor még nem minden. Hogy Marosvásárhely valóban élhető és fejlődő település legyen, Soós Zoltánnak szüksége lesz egy erős tanácsosi többség segítségére is, mely csakis az Erdélyi Magyar Néppárt városi listájának támogatásával valósítható meg. Csak így biztosítható, hogy a Soós által képviselt program valósággá válik, s a mindennapi politikai csatározások helyett Marosvásárhelyen végre a fejlődésé lesz a főszerep. Mint ismeretes, a Néppárt városi listájának első három helyén Mihály István, dr. Donáth Árpád és Brassai Hunor szerepelnek.

Tudható, hogy példás összefogás alakult ki Marosvásárhelyen, amikor a magyar politikai szervezetek egyként sorakoztak fel Soós Zoltán független polgármesterjelölt mögött. Az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke, Csomortányi István egy korábbi, Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: céljuk az erős magyar képviselet megteremtése az önkormányzatokban, melyek az elkövetkező négy évben az erdélyi magyarok védőbástyái lesznek az egyre fokozódó bukaresti magyarellenességgel szemben. „Egyértelmű, hogy Marosvásárhelynek változásra van szüksége, hiszen az mindenki által jó ideje tapasztalható, hogy a jelenlegi városvezetés alkalmatlan feladata elvégzésére. Minden helyi lakos érdeke, hogy a Dorin Florea nevével fémjelzett időszak véget érjen, s épp ezért jött létre egy olyan együttműködés, mely a változás feltételeit lehetővé teszi” – mondta a Néppárt elnöke, majd hozzátette: számos olyan erdélyi helyszín van, ahol az Erdélyi Magyar Szövetség vagy az azt alkotó pártok (a Néppárt és az MPP) szeptember 27-i sikere a magyar képviselet megerősödését eredményezi majd. „Marosvásárhely esetében egyértelmű, hogy csak az Erdélyi Magyar Néppárt városi listájának támogatásával lehet magyar többség a tanácsban, ezáltal pedig Soós Zoltánnak, akit magunk is támogatunk, erős tanácsosi többsége” – mondta Csomortányi István.

A Néppárt és a Magyar Polgári Párt összefogásából létrejött Erdélyi Magyar Szövetség 12 megyében, 160 helyszínen és 2200 jelölttel méretkezik meg a szeptember 27-i választáson.

(X)