2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Újból nagyszerű eseményben volt részük a havadtőieknek. Ezúttal, ahogy októberben sok más településen is, megünnepeltük az idősek napját, a Pro Havadtő Egyesület szervezésében.


Újból nagyszerű eseményben volt részük a havadtőieknek. Ezúttal, ahogy októberben sok más településen is, megünnepeltük az idősek napját, a Pro Havadtő Egyesület szervezésében. Vasárnap délután, a telt házas kultúrházban nagyszülő, szülő, gyerek – idős és fiatal – együtt ünnepelte a szépkorúakat.

Az előadás a beköszöntővel és műsorismertetővel kezdődött, illetve Varga József, Gyulakuta község polgármestere köszöntötte az ünnepelteket a saját, valamint Sütő András szavaival: „Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdődött”. Azt gondolom, hogy a havadtőiek tudják ezt, hisz a legfiatalabbaktól a felnőttekig valamennyien képviseltették magukat az előadáson. Mitra Júlia kedves szavaival illetve szavalatával örvendeztette meg a szépkorúakat, ezután következett az óvodások és az iskolások műsora. Nagy Botond gitárral és énekkel lépett a közönség elé, majd a végén a csőszök ropták a táncot, olyan virtussal, ahogy annak idején az idősebb korosztály is járta. A zenét Jakab Árpád és Nagy Roland biztosította.

Felemelő érzés volt látni, hogy együtt ünnepelt szinte az egész falu. A jelenlévőket az egyesület tagjai süteménnyel, itallal, kávéval kínálták meg, valamint a 70 éven felüliek egy szál virággal és képeslappal távozhattak. Az otthon maradt, gyengélkedő, betegeskedő idősekről sem feledkeztünk meg, ők a saját otthonukban személyesen vehették át az egyesület képviselőitől a jelképes ajándékot.

Hála legyen az Úrnak, hogy sikerült megszervezni e nagyszerű ünnepet, és ilyen sokan megtisztelték jelenlétükkel e rendezvényt. Öröm volt látni a könnybe lábadt tekinteteket, a mosolygós nagymamákat, nagyapákat. A nagyszerű rendezvény megszervezéséért köszönet illeti az egyesület tagjait, a havadtői tanítónőket és óvónőket, az óvodások és iskolások szüleit (28-an süteményt, 14-en italt hoztak), Varga József polgármestert, aki anyagilag támogatta a rendezvényt, valamint Donáth István és Kovács Attila magánvállalkozókat. Köszönjük a fellépést az előadóknak, a segítséget a fiatalabb hozzátartozóknak, akik elkísérték az időseket, illetve valamennyi havadtőinek, aki hozzájárult e szívet-lelket melengető ünnepség megszervezéséhez.

Nincs annál nagyszerűbb, mint amikor egy közösség ilyen összefogással, ilyen felemelően tudja megünnepelni azokat, akik megalapozták, építették számunkra a jelent, akik példájából hitet, erőt és bátorságot meríthetünk a mindennapi élethez. Isten áldja és éltesse őket jó egészségben!

Koncz Emma

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató