Időfaggató betűrendben

Fülöp Kálmán időről időre újabb kötettel jelzi, ha olykor hosszasabbnak tűnik is a hallgatása, nem tette le a tollat, lírájára továbbra is számíthatnak a versbarátok. Sőt, rendhagyó ötlettel is képes meglepni közönségét. A közelmúltban kiadott Harmatcsepp a fény porában* című verseskönyvében betűrendben követi egymást a közel másfél száz költemény. Itt-ott az alfabetikus sorrendet megtöri ugyan egy címbetűjében oda nem illő vers, ez azonban nem borítja fel a szerkesztési koncepciót, nem bontja meg a versgyűjtemény tartalmi egységét. Ez az egység persze akkor is nyilvánvaló lenne, ha nem így alakul a versek sora, de az érdekességen túl a kötött egymásutániság talán arra is hivatott, hogy jobban érzékeltesse: folyamatról és egyben kerek egészről van szó. A költő mindenről ír, ami az életét meghatározza, a nap, a hét, az év mindenik mozzanata inspirálja, versírásra készteti. A látszólagos vidéki eseménytelenségben a lírikus mindig megtalálja azt a percet, érzést, gondolatot, hangulatot, ami versbe emelve, versbe mentve felértékelődik, újabb értelmet nyer, alkalmassá válik arra, hogy a költő sorsvallató, időfaggató vívódásai során megbékéljen önmagával. Ekképpen magányát is oldja, esendőségét, sebezhetőségét is enyhítheti. Tisztában van azzal, hogy „kell a dal ma, kell az ének” elsősorban saját magának, hiszen „a versírás (neki) ajándék”, talán másoknak is az. Továbbra is Nagykend az otthona, mint mondja, „a Kis-Küküllő fogja a kezem”, az a táj, az a hely, az ottani valóság s az ott születő álmok határozzák meg költészete alaphangját, adják meg fényét, keverik színeit. Gyakran önmarcangolók, de életszerűek a versei, érződik, hogy közvetlen kapcsolatban áll a természettel. Ez egy-két szavas, pergő ritmusú, sokszor játékosan rímelő, függőlegesen egymásra épülő, szikár metaforasoraiban éppúgy nyomon követhető, mint a létkérdésekre, dilemmáira választ kereső, filozofikusabb négysorosokban. Az idő múlása gyakrabban ösztönzi visszatekintésre („engem is faggat az idő”), és ebben a kötetben a hite, hitvallása is hangsúlyozottabban tör felszínre, mint korábban. Ezáltal belső békéje is megteremtődik, és ki meri mondani: „vállalom magamat!” Érdemes idéznünk még egy ide kapcsolódó, fontos elvárását: „jó a vers, ha él”. Ez fordítva is érvényes: jó, ha él a vers. Fülöp Kálmán érdemben járul hozzá ehhez kiforrott, új kötetével. 

 

*Fülöp Kálmán: Harmatcsepp a fény porában. Kreatív Kiadó, Marosvásárhely, 2015. Szerkesztette Fülöp Katalin, szöveggondozás: Bölöni Domokos