2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A szokásoknak megfelelően Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke tartott előadást a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján, szombaton. 

Fotó: MTI


A szokásoknak megfelelően Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke tartott előadást a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján, szombaton. A kormányfő egyebek között azt hangsúlyozta, hogy a magyar gazdasági nemzetstratégiának szerves része az identitásőrző nemzetpolitika.

 

Erős anyaország nélkül nincs erős nemzet – mondta a kormányfő. Mint fogalmazott, a dolgok jelenlegi állása szerint a világban élő magyarok között nem területi alapon, hanem állampolgársági kötelékkel lehet közjogi kapcsolatot létrehozni. A kormányfő hangsúlyozta: a magyar gazdasági nemzetstratégiának szerves része az az identitásőrző nemzetpolitika, amely segít abban, hogy szülőföldjükön boldogulhassanak a magyarok, hogy az óvodától az egyetemig magyar nyelven tanulhassanak, és hogy ezek az intézmények kötődjenek az anyaországhoz.

Bejelentette, hogy a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) korábban felvett kölcsön végtörlesztésére utasította Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert. Hangsúlyozta: bár csak később járna le az IMF-nek fizetendő kölcsön, a végtörlesztés még nyár folyamán megtörténik. Az ehhez szükséges összeg rendelkezésre áll, mert az elmúlt három évben a magyarok megtermelték ezt a pénzt – mondta a miniszterelnök.

Kérdésekre válaszolva a kormányfő elmondta, hogy az államadósság csökkentése összmagyar érdek. Mivel a magyar gazdaság erőforrásai nem végtelenek,
„világossá tenni, hogyan osztjuk be az erőinket” – mondta, hozzátéve, hogy az utóbbi három évben arra voltak képesek, hogy pótolják azt, amit a „nem nemzeti kormányok elhanyagoltak vagy leromboltak” a határon túli magyar intézményrendszerben. A bővülés ezután következhet – jelentette ki.

A magyar és a román kormány viszonyáról azt mondta, hogy
„alakulófélben van”. Traian Băsescu román államfővel ugyanakkor „nyílt, őszinte, hazafias együttműködésben állunk, a korábban kialakított kapcsolat most is működik” – tette hozzá.

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára arról beszélt, hogy „össznemzeti élménnyé tudjuk tenni” a jövő évi parlamenti választásokat. Mind az eskütétel, mind az állampolgárság „igazi premierje a választásokon való részvétel lesz” – tette hozzá.

A szombat délelőtti, nagyszínpadi előadásokat meghallgatta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Tamás Sándor (Romániai Magyar Demokrata Szövetség), Kovászna megye és Borboly Csaba (RMDSZ), Hargita megye tanácselnöke, Antal Árpád (RMDSZ), Sepsiszentgyörgy polgármestere és Toró T. Tibor, az EMNP elnöke.

Az MSZP szerint Orbán Viktor kampányolni ment Tusnádfürdőre, és beszédében „semmi olyan üzenete nem volt a magyarságnak, amely a felemelkedésre vagy az autonómia kérdésére vonatkozott volna”.

Józsa István, a szocialisták frakcióvezető-helyettese az MTI-nek azt mondta, a miniszterelnök a Tusnádfürdőn elmondott beszédével csak kormánya elmúlt három évi kudarcairól próbálta meg elterelni a figyelmet. Úgy fogalmazott, hogy a kormánynak az Európai Unióval szemben folytatott politikája „nevében szabadságharc, valójában ostoba elzárkózás”.

Az Együtt-PM választási szövetség szerint a miniszterelnök tusnádfürdői beszédével ismét azt bizonyította, hogy mást mond, mint amit tesz, és mást tesz, mint amit kellene.

Az ellenzéki szövetség az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztet: Orbán Viktor a többi között arról beszélt, hogy Magyarországnak nemzeti gazdaságpolitikára van szüksége. Az Együtt-PM véleménye szerint ebben a kormányfőnek igaza van, ezért sem érthető – írják –, miért folytat Orbán Viktor a nemzeti érdekekkel ellentétes gazdaságpolitikát immár három éve. Véleményük szerint a pénzszivattyú, amelyre hivatkozva Orbán Viktor „igazolni akarja a romboló-rabló kormányzati működést, nem külföldi ellenségek, hanem az Orbán-Simicska-rezsim kezében van”. Azt írják, Orbán Viktor teljhatalmat akar, és ennek ma még például az Európai Unió a korlátja, ezért támadja olyan hevesen az EU-t és az európai értékrendet a kormány.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató