2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Elmarad a Vibe fesztivál

 A koronavírus-járvány miatt elmarad Erdély egyik legnagyobb fesztiválja, a Vibe. A fesztivál negyedik kiadásához érkezett volna az idén. A szervezők remélik, hogy ez lesz az első és egyben az utolsó nyár, amikor csend lesz a Maros parton. Jövőre a fesztivált július 1–4. között tartják. 

Koncertre várva


 A rendezvény tehát az idén elmarad, de a szervezők készülnek egy online eseménnyel július elején. Az elmaradt fesztiválról és az online eseményről Rés Konrád Gergelyt, a Vibe fesztivál igazgatóját kérdeztük.

– Nemrég beszéltünk arról, hogy van egy B tervetek. Mi történt vele?

 – Elemeztük, hogy miként tudnánk megvalósítani, de láttuk, hogy túl bizonytalan ez az időszak egy ekkora rendezvény megszervezéséhez. Arra a következtetésre jutottunk, hogy nem reális opció a B terv. Egy időben arra gondoltunk, hogy megvalósítható, de ahogy telt az idő, és nap mint nap változott minden, lemondtunk az idei fesztiválról, hiszen minden szempontból ez a legbiztonságosabb döntés.

 – Az idei jegyek érvényesek lesznek jövőre. De mi lesz azzal, aki jövőben nem tud részt venni a fesztiválon?

 – Első körben arra kérjük az embereket, hogy jövőben használják fel a jegyüket, akiknek pedig nem felel meg az időpont, és nem is szeretnék továbbadni a jegyüket, a közeljövőben megtudhatják, hogyan lehet visszaváltani a jegyet.

 – Mi lesz a fellépést nyertekkel? Gondolok itt az Epic Music Battle-re és a Vibe4Fashionre.

 – Az Epic Music Battle nyertesei az online Vibe-on fognak fellépni. Lesz ugyanis egy online verzió július elején, amikor a fesztivál lett volna. Emellett pedig azt szeretnénk, hogy 2021-ben, amikor megtartjuk a rendezvényt, lépjenek fel az offline fesztiválon.

 – Amennyiben jövőben az idei nyertesek lépnek fel, jövőben nem lesz Epic Music Battle, vagy pedig több erdélyi fiatal zenekarnak lesz lehetősége fellépni?

 – Mindenképpen azt szeretnénk, hogy jövőben is legyen Epic Music Battle tehetségkutató, hiszen a folytonosságot a zeneiparban és az erdélyi zenészek felkarolásában, segítésében ezzel tudjuk megtartani. Ezt szem előtt tartva több zenekart akarunk felléptetni a fesztiválon.

 – Milyen programok lesznek idén az online Vibe-on?

 – Azt szeretnénk, hogy nappal a Koli tevékenységei folyjanak, tehát lesznek viták, előadások, workshopok, a Fashion Cornerből is lesz  pár előadás, beszélgetés, illetve a beküldött pályázat értékelése zajlik az online térben. Azt szeretnénk, hogy a legérdekesebb programokat, amiket kivittünk volna a fesztiválra is, nem csak zenei szempontból, hanem a nappali programok szempontjából is, tudjuk megtartani a digitális világ segítségével. Hozzátenném, hogy az online fesztivál mindenki számára ingyenesen elérhető. A következő periódusban a közösségi média oldalunkon közzétesszük a részletes programot.

 – Jövőre kik lesznek a fellépők? Ugyanazokat a fellépőket hívjátok, vagy teljesen másokat?

 – Szeretnénk, hogy aki az idén fellépett volna, az jövőben jöjjön el, ezt már el is kezdtük velük lebeszélni. De ez csak egy kiindulópont. Emellett még lett volna az idénre pár előadó, tehát a jövőre nézve még bővülni fog a fellépők listája, mások mellett nagy nemzetközi és magyarországi, illetve erdélyi nevekkel is.

Az új időpont




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató